Ötödik Hasáb: Manó

Nem lehet elég korán kezdeni a kampányt, illik már a hat-hét éveseknek is az agyába vésni, ki a jó bácsi.

Így aztán a fővárosi önkormányzat Tarlós István bácsi köszöntőlevelével bélelte ki azt a narancssárga uzsonnásdobozt, amellyel a városvezetés „szeretné a gyermekek, valamint szüleik és nevelőik figyelmét felhívni a környezettudatosságra, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára”. Az akció közel hatmillió forintba került, és szeptember végéig a főváros 17 ezer alsó tagozatos elsőséhez juttatják el a nyilván teljesen véletlenül a Fidesz pártszínében narancsló műanyag dobozt, benne a köszöntőlevél mellett a Fővárosi Közterületfenntartó kabalafigurájának, Kuka Manónak a környezetvédelmi jó tanácsaival.

No meg órarenddel. Lássuk meg ebben a jó hírt: így legalább a gyerekek képesek lesznek órarendet összeállítani, az iskolaigazgatóknak ez ugyanis az államosítás után még nem mindenhol sikerült. Örüljünk továbbá a főpolgármester töretlen optimizmusának is, hiszen úgy érzi, a most iskolába ülő gyerekek már tudnak olvasni. Kaposváron Szita Károly polgármester bácsi nem bízott bennük ennyire, ő nem írt semmit, viszont jól megtömött tolltartókat küldött nekik.

A polgármester a tanévnyitón arra biztatta a kisfiúkat és a kislányokat, hogy otthon meséljenek mindennap a szép iskolai élményekről. Ó, mesélni mi is tudnánk. Úgy kezdődne, hogy hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy-két polgármester bácsi, aki keverte a szezont a fazonnal, nem ismerte a mértéket, állandóan elvetette a sulykot, és narancssárgában látta még a szendvicstartó dobozokat is. A vége már jól ismert lenne: itt a vége, fuss el véle!

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.