A szerk: Süllyesztő

Tehet-e egy gyerek arról, hogy olyan sportághoz van tehetsége, amely éppen nem szerepel a kormányzati kedvencek között? Ha például mázsás súlyokat képes felemelni, akkor nem sokat remélhet. Nem elég látványos.

Vagy még egyszerűen nem jutott eszébe valamelyik politikusnak, hogy elfoglalja a szövetséget, mert akkor rögtön lenne pénz is. Magyarországon – kevés kivételtől eltekintve – a politika szeszélye szerint emelnek a magasba vagy taszítanak a mélybe szakágakat. Ha az aktuálisan pénzelt sportágban tehetséges egy gyerek, akkor esélye van a kibontakozásra, ha nem, akkor örökre elveszik, mert még addig sem jut el, hogy kiderüljön róla: valóban érdemes neki ezzel a sporttal foglalkoznia. Azt a legrosszabb látni, hogy olyan fiatal sportolók nem kapnak esélyt a sikerre, akik már bizonyítottak.

Akkor fogy el a levegő körülöttük, amikor már kiemelkedtek a mezőnyből, s csak a tényleg tehetségesek további, célzott támogatására lenne szükség. Ez is diszkrimináció, csak éppen a sportágak között. A nem „pénzes”, nem a politika gyarmatává tett sportágakat űzők hátrányait növeli, miközben az államnak éppen az lenne a dolga, hogy az esélyegyenlőségre törekedjen. Kiegyenlítse azt, amit a „piac” eltorzít.

A magyar sportban az állam most igazi karvalytőkés, erőszakkal kijelöli a győzteseket, és eltapossa a gyengébbeket. A napokban Budapesten Nagy Sportágválasztót tartanak gyerekeknek, akik nyolcvan sportágat próbálhatnak ki a rendezvényen, hogy könnyebben eldönthessék, mit válasszanak. A valódi tájékozódás érdekében egy-egy pénzeszsákot is ki kellene tenni, hogy lássa a gyerek, mire számíthat, és ne évek múlva derüljön ki, hogy nem a tehetsége, hanem a pénz hiányzik ahhoz, hogy nagy bajnok legyen.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.