Bach és a zuluk
Bő nyolc évtized után derült ki a Köszönöm, hogy imádottról, hogy a dal külföldi közönség előtt is ugyanúgy működhet, amely egy kukkot sem ért a szövegből. A budapesti Jazzation a cappella együttes újszerű feldolgozása óriási sikert aratot az idei grazi Vokal Totalon. Akkorát, hogy az öttagú kórus meg is nyerte Európa első számú a cappella versenyét.
A Jazzation 2005-ben alakult, az akkori felállásból ma hárman énekelnek a csapatban: Várallyay Katus alapítón kívül Csernus Szilvi és a basszus, Homor Máté. Tavaly szeptemberben került a csapatba a zeneakadémista Kanizsa Georgina és Fábián Attila, a Szent Imre Gimnázium énektanára. A kvintett az elsők között Glenn Miller szvingjét, az In the Moodot „a cappellásította” saját szájíze szerint, majd következtek az olyan klasszikusok, mint Frank Sinatra Fly Me to the Moonja.
Az énekesek bátran nyúlnak hazai alapanyaghoz is, a fent említett Eisemann Mihály–Szilágyi László -szerzemény mellett elég a moldvai eredetű népdalra, a Zöld az erdőre utalni. – Nem úgy gondolunk magunkra, mint egy dzsesszkarra, amely kizárólag dzsesszt, szvinget, bebopot énekelhet. Nem az eredeti dal műfaja a lényeges, hanem az, mi hogyan tudjuk átformálni. Legyen az egy bossa nova, moldvai népdal vagy a kedvenc zulu törzsi énekünk – meséli a Jazzation legtöbb feldolgozását jegyző Csernus Szilvi.
A csapat első komoly sikerét a 2009-es lipcsei a cappella verseny hozta meg. A megmérettetés ötlete az Amarcordé, az együttes a Szent Tamás-templom kórusának tagjaiból áll – a több évszázados múltra visszatekintő kórus leghíresebb vezetője bizonyos Johann Sebastian Bach volt. A többek között a Mi vagyunk a rózsák című moldvai népdal feldolgozását is magában foglaló műsor annyira megtetszett a zsűrinek, hogy egy évvel később fesztiválfellépőnek hívta el a Jazzationt.
– Az a cappella itthon kevéssé ismert műfaj. Talán a Macskafogóban hallott Négy gengszter dala az egyetlen közismert darab, és ott is van hangszerkíséret. Az a cappellát nehéz művelni, mert a sok szólam mellett egymásra is nagyon kell figyelni. Itt nincsenek hangszerek, amelyek segítenek tartani a ritmust, vagy megkönnyítik az intonációt – mondja Kanizsai Georgina. A Jazzationnek a stílusok és szólamok keverése mellett a különleges helyszíneken fellépés is védjegye. Például a Fővárosi Nagycirkusz porondján, ahol a díszletek mögül afrikai oroszlánok figyelték az előadást.
Ehhez képest a grazi fellépés valódi felüdülés volt – csupán egy hegy gyomrában kellett énekelni, oroszlánok nélkül. A dzsessz-sztenderdekből, népdalokból és – ahogy ők nevezik – „ómagyar sanzonokból” összeállított Jazzation-műsor fontos eleme a show-szerűség. A néző így a megénekelt történet részéve válik, még jobban átéli és érti, amit hall. Például amikor Várallyay Katus ránéz az előtte térdre boruló Homor Mátéra, és kedvesen megkéri, hogy „De ne küldjön több virágot nekem”.
Az együttes tagjai szerint a hangsúly az élményszerű találkozáson van. Úgy vélik, hogy a zene amellett, hogy a legjobb nevelőeszköz, szelepként is működik. Különösen akkor, ha a hallgatókat annyira hatalmába keríti egy dal, hogy ki lehet őket mozdítani az általános passzivitásból, és néhány taktus erejéig ők maguk is a dal részéve válnak. Akár úgy is, hogy a hazaúton végig azt dúdolgatják. Mondjuk egy bossa novát, egy moldvai népdalt vagy egy zulu törzsi éneket.