Az előzetes fogadkozások ellenére is tudtuk, hiszen tudnunk kellett, hogy rajtunk kívül mindenki a románokat látja esélyesebbnek. (A fogadóirodák is.) Mielőtt még kiderülhetett volna, hogy ténylegesen milyenek az esélyeink, már oda is ajándékoztuk a győzelmet. Így most megint beszélhetünk arról, ami a stadionon kívül történt. Itthon a zárt kapus mérkőzés megakadályozta, hogy hasonló incidensekről, román szurkolók túlkapásairól számolhassunk be. A mieink most bepótolták, amiről román kollégáik akkor lemaradtak.

Még szerencse, hogy a gyors reagálású Külügyminisztérium tegnap órákkal a bukaresti utcai össze tűzések után közleményben kérte a szurkolóktól: „sportszerűen buzdítsák a magyar válogatottat és tartsák be Románia törvényeit”. Persze odaát sincs hiány faragatlanságból, mint ahogy azt az „1918”-as zászlócskákkal jelezték azok, akiknek egy meccs egyben történelmi csata is. (Ekkor mondták ki Erdély csatlakozását Romániához.) Pokróc viselkedésért egyikünknek sem kellene a szomszédba menni.

Amikor majd a románok is elbuknak a pótselejtezőn (képességeik szerint ők se passzolnak a világbajnoki elithez), akkor fogjuk csak igazán érezni, menynyire túlhabosítottuk ezt a vérszegény színjátékot. Bármennyire is fáj, sem szurkolni, sem játszani nem tudunk úgy, ahogy az Európában szokás. Ez teszi nálunk nevetségessé a világ egyik legkomolyabb sportját.