Tessék minket békén hagyni – ezt is mondhatta volna a Fidesz, ugyanazért eltolva magától a devizahitelesek problémáját, mint amiért a rezsicsökkentéseket fizetteti meg a szolgáltatókkal: a költségvetésben erre már nincs pénz, de adni azt kell.

Nem lehet eldönteni, a kormánypárt éppen bunkósbottal fenyeget, tárgyalási pozíciót alakít ki, vagy csak simán retorikai fordulatokkal él, tudván tudva, hogy nincs jó megoldás. Vagy a bankok omlanak össze, vagy a devizahitelesek, vagy a költségvetés. Érthető volna, ha az elsőt választják, csakhogy ez sem feltétlenül kívánatos. Elég rossz euróárfolyammal és nagy életszínvonal-zuhanással járna.

A kormányzat, amely korábban még elismerte az állam felelősségét a devizahiteles ügyben, a problémát most csak és kizárólag a bankszektorra hárítja, mondván, a termék hibás. Ami közgazdasági értelemben persze igaz is: nem lett volna szabad. Hiba volt olyan gazdaságpolitikai környezetet teremteni, amely segítette a devizában való eladósodást, ahogyan hibáztak az állami szervek is, amikor nem léptek fel időben, és nem védték meg az ügyfeleket a rájuk hárított árfolyamkockázattól. Azt azonban álságos kijelenteni, hogy ez csak a bankok hibája. Benne volt ebben vastagon mindenki.

Ha ugyanis az árfolyamkockázatot a bank futja (például azért, mert erre kötelezik), akkor drágább lesz a devizahitel, s annyi az olcsó kölcsönnek, meg az így felpörgetett gazdaságnak. Mindeközben mindenki tudja, hogy a devizahitelekkel alapvetően nem jogilag van baj. Ha az euró ma is 260 forint volna, a svájci frank meg 180, senki nem foglalkozna a csűrcsavarokkal és a hibákkal.

De ha már itt tartunk, eurózóna-válság ide vagy oda, valami köze csak van a kormánynak ahhoz, hogy az árfolyam úgy áll, ahogyan most.