Úttörőkkint és bent a rendőrök

Úttörőnek öltözött hallgatói hálózatos (HaHa) aktivisták fogadták tegnap a Törökbálintra érkező Orbán Viktort, aki a helyi Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola, valamint sportközpont új épületének avatóünnepségén azt hangsúlyozta: olyan oktatási rendszert hoztak létre, amely nem konzerválja a társadalmi csoportok közötti szakadékokat, hanem minden gyermeknek, éljen bárhol is az országban, esélyt ad az előrejutásra.

Kifejtette, hogy a kormány 2010-ben határozott az oktatási rendszer újragondolásáról, mert nem tartotta helyesnek azt a korábbi gyakorlatot, amely puszta gyermekmegőrzővé változtatta az iskolákat, és nem volt érthető az sem, hogy tanítási napokon kora délután mit keresnek az utcákon általános iskolás diákok. Az sem volt szerinte helyes, hogy az iskolák olyan intézményekké váltak, ahol a nevelés háttérbe szorult – mondta a miniszterelnök.

Utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a neveléshez hozzátartozik a napi rendszerességgel végzett testmozgás is, ezért vezették be a mindennapos testnevelést. Orbán Viktor kitért az erkölcsi nevelés fontosságára is, elkerülhetetlennek nevezve a világban való tájékozódáshoz a hit- és erkölcstan bevezetését, mert – idézzük – „olyan polgárokat szeretnénk nevelni, akik egy szilárd értékrendszer talaján állva különbséget tudnak tenni jó és rossz között”.

Látszik, hogy az ellenzék nem kapott annak idején megfelelő oktatást, mert ők nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, hiszen mindannak az ellenkezőjét látják az új rendszerben, mint amit Orbán Viktor hirdet róla: szinte egyöntetű vélemény, hogy az államosított iskolarendszer maga a káosz, tanár és gyerek egyaránt kiszolgáltatott benne. A pedagógusok egy jelentős része pedig úgy látja, hogy a kormány sértegeti őket azzal, hogy azt kommunikálja, az önkormányzati fenntartású rendszerben túl voltak fizetve, továbbá értetlenül fogadták Balog Zoltán humánminiszternek azt a felszólítását, hogy ne engedjék az „ellenállást” az iskolákba beszivárogni.

Más mindenesetre már beszivárgott az iskolákba. Képünkön például épp az iskolarendőrségről tartanak előadást a budapesti Hermina úti két tannyelvű általános iskolában az orbáni közoktatási reform egyik eredeti elemeként, de a rendőrségnek tegnap akadt dolga a tantermeken kívül is. Törökbálinton például, ahol a HaHa aktivistái azt skandálták Orbán Viktornak, hogy „éljen Viktor, éljen a párt”, valamint felolvasták évnyitó köszöntőjüket, amelyben „boldogan és reménytelien üdvözlik az új tanévet, s a pártot, mely elhozta nekünk a megújulást”, igazoltatták a demonstráció résztvevőit.

Hogy különbséget tudjanak tenni a jó és a rossz között
Hogy különbséget tudjanak tenni a jó és a rossz között FOTÓ: M. SCHMIDT JÁNOS
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.