Egyelőre. Legutóbb Kádár Jánostól hallhattunk lenéző megjegyzéseket a luxusárukról. Még hihetőnek is tűnt, megfelelt a róla tudatosan ápolt krumplis tésztás puritán képzetnek. Ma azért más a helyzet: a piacgazdaságot csapkodja fejszével a hatalom. A luxusárunak minősítés maga az önkény. Bár már a túlhaladott marxizmus szerint is van manipulált fogyasztás, ám hosszabb távon pórul jár, aki erre épít, mert valamire vagy van valódi kereslet, vagy nincs.

Ami pedig ma luxusnak mondható, holnap hétköznapi fogyasztási cikk lesz, ez hajtja előre – mondjuk – a kapitalista innovációt. Ha meg valaki gyémánttal kirakott vécékefét árul, és akad olyan idióta, aki megveszi, hát tegye, az államnak semmi köze hozzá. Ott az adóhivatal meg az ügyészség, ha elméretezettnek vélik valakinek a vásárlóerejét.

Valójában megint csak pénzbeszedésről van szó. Ráadásul aki gyémántos vécékefét akar venni, megteheti kétszáz kilométerrel odébb, kevéssé paranoiás struktúrákban. Az igazságosságot pedig leginkább a személyi jövedelemadó rendszerének cseréjében kellene keresni. Ha nem így lesz, jövőre már az lesz a népszerű vita a módosítókat benyújtó egyének körében, hogy egyelőre csak a cigaretta legyen luxuscikk, vagy mindjárt a gyufa is.