Leves

Mit szólna a kedves vendég, ha kedvenc vendéglőjének séfje nem enné a saját főztjét, inkább a sarki kínaitól hozatna édes-savanyút? Betudható ez persze a szakmai kíváncsiságnak, de azért a legtöbben gyanakodva kanalaznák tovább a levest.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója és résztulajdonosa a múlt héten 7,8 milliárd forint értékű OTP-részvényt adott el. Közvetlenül saját, személyes tulajdonában csak „jelképes” tízezer darabot tartott meg. Magyarázat akad bőven, lapunk információja szerint például óriásvágóhíd lesz a bankpapírok árából, a Magyar Nemzet Online ellenben egy betegség miatti visszavonulás szándékát sejti a váratlan lépés mögött. Utóbbit az OTP rögtön cáfolta. Közben persze nem feledkezhetünk meg az éppen a napokban felröppent újabb kormányzati adósmentő ötletekről.

Ezek részleteiről semmit sem tudni, az azonban fix egyesre vehető, hogy a bankoknak – köztük a jelentős devizahitelnyújtó OTP-nek – szép kis veszteség gombócot kell majd lenyelniük. A bank papírjainak ára már e pletykák hatására is süllyedni kezdett. Csányi akkor adott utasítást a 7,8 milliárdos pakk eladására, amikor számíthatott rá, hogy ezzel még mélyebbre nyomja az árfolyamot. Számítások szerint ő is 680 millió forintot bukott az árfolyamsüllyedésen.

Lehet persze, hogy tényleg sürgősen kellett a pénz, vagy hogy az ügylet előkészítése hónapok óta zajlott, s már nem lehetett belekotorni a precízen kidolgozott menetrendbe. Csányi egyelőre hallgat, így marad a látszat, miszerint jelen gazdasági feltételek között már nem bízik eléggé az általa vezetett bank prosperitásának fenntarthatóságában. Lassan mindenki érzi a különös, unortodox ízt a levesben. Azt, ami miatt immár a séf is máshonnan rendel.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.