Azzal önmagában nem volt bajunk, hogy eztán nálunk csak néhány puccos kaszinóban elégítheti ki ezt a játékszenvedélyét a magyar. Nem éreztük soha a közjó elengedhetetlen részének a játékautomatákat. A lépést azonban elhamarkodottnak, átgondolatlannak és előkészítetlennek tartottuk. Olyannak, amelyben nem mérlegelték alaposan sem a társadalmi, sem a költségvetési hatásokat.

Ha jóhiszeműek vagyunk, akkor most az bizonyosodott be, hogy ez pontosan így van. Ha rosszhiszeműek, akkor az, hogy ez egy tökéletesen átgondolt és előkészített lépés volt. Két eset lehet ugyanis. Vagy arról van szó, hogy a kormány mostanra rájött: hiányzik neki a játékgépekből származó bevétel, miközben korántsem az történt, hogy a „gépezők” hirtelen elkezdtek banánt venni a megmaradt pénzből a gyerekeiknek. A kormánynak nincs miért meglepődnie sem a bevétel, sem a kívánt társadalmi hatás hiányán.

Ez nem megy parancsszóra, akkor sem, ha a Fidesz ezt szereti. A másik esetben a kormány előre tudta, hogy újraosztja a játékgéppiacot. Kihúzza a szőnyeget az eddigi szereplők alól, hagyja az ügyet elülni, majd egy idő múlva szépen újra megnyitja a lehetőséget, de már az általa kiválasztottaknak. Ebben már trafiknyi kockázatot sem vállal, csak a meghívottak közül kerülhet ki a nyertes. Nem bíznak semmit a szerencsére, tutira mennek. Az elmúlt két évben megtanultunk rosszhiszeműnek lenni. Megtanított rá bennünket a kormány.