Kolozs Gábor apjának csak a halálhírét titkolja el, hogy továbbra is felvehesse a zsidó segélyszervezet pénzét, a Mauthausent túlélő apjának havonta átutalt csekket és annak ingyenebédjét. Kolozs Gábor ott áll minden történelmi korforduló éles pillanatában, amikor lendült velünk egyet nemcsak a magyar világ, hanem Kelet-Európa egésze, s egyetlen alkalomról sem lehet biztosan állítani, hogy előreléptünk és nem hátra. Kolozs Gáborral nem indul el a vonat, amikor 1968. augusztus 21-ének reggelén krakkói nászútjukra akarnak utazni ifjú hitvesével. Hogy miért nem, azt remélhetőleg csak a huszadik század történelmében legjáratlanabbaknak kellene lábjegyzetelni.

Ott veszett el sok minden számunkra s így hősünk számára is. Mohács után még volt tizenöt évünk, hogy valami ellenállást szervezzünk a török megszállással szemben. Brezsnyev és csatlósainak tankjai azonnal szétzúzták „a szocializmus megmentésének” prágai kísérletét. Kolozs Gábor aláír, persze nem a jelenléti ívet, s nem is a bérjegyzéket, hanem az első jelentősebb hazai tiltakozó kampányt, amely a cseh értelmiségiek érdekében zajlott 1977-ben. Kolozs Gábor az első szabad választások után, 1990-ben a győztes párt oldalvizén bekerül a hatalom elitjébe. Miként? Úgyszintén Moszkvában végzett közgazdász barátja hathatós segítségével. Kolozs mindenütt ott van, ahol épp történik valami, Kolozs Gábor még sincsen sehol.

Kolozs Gábor egy lumpen entellektüel. Ez a fogalom a hatvanas-hetvenes évek fordulóján teremtődött meg, s korántsem azt jelentette, miként jobbszéli blogbeírók manapság használják. Mostanában lúzernek is mondhatnák, és nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, regényhősünk a történelem lúzere. De mégsem lenne igazunk,mert Kolozs Gábor – ellentétben az örök vesztesekkel – nem tehetségtelen ember, sőt. Jellemében vesztes minduntalan, mert folyton megalkuszik. Ha nem lehet, amit akarsz, akard, amit lehet. Ez a jól használható életelv mozgatja cselekedeteit – mint sokakét. Ehhez még esetében hozzátevődik egy kis szélhámoskodás, és elénk áll a történelem kaméleonjának jól megformált típusa.

Általános érvényű figura lenne ez a cseppet sem szimpatikus regényalak? Attól tartok: igen. Nem abban, amit képvisel, hanem ahogyan vezeti az életét. Kolozs Gábor – újabb egyetemes kulturális párhuzam következik – eladta a tükörképét. Nem akként, mint E. T. A. Hoffmann egyik novellahőse – semmi lelki gyötrelem, neki csak az étlap jobb oldala számít, ahol az árak vannak feltüntetve. Mindig az első árulás a legnagyobb, főként, ha az ember önmagát árulja el. Kolozs például Puskin-kutató szeretett volna lenni, de első szóra, moszkvai közgazdászösztöndíj ígéretére elcsábult. A többi aztán jött magától. Nem vigasza, hogy barátai még nagyobb stiklik és gazemberségek árán építettek még nagyobb karriereket.

Itt mindenki vesztes, ez a Magyarország, ahol a regény históriája zajlik, a lúzerek jól álcázott birodalma. Keserű könyv ez, de élvezetes olvasmány. A közgazdász bukása olyan regény, amelyben – mint a klasszikus időkben, hajdanán – a történet mond el mindent. Nem a nyelv mutat önmagára, hogy figyeljetek rám, milyen szépen dalolok. Nem is a szerkezet játszik velünk, hogy nézzetek rám, milyen ravasz vagyok. Dalos nem is magánmitológiákból építkezik (nevek és kötetcímek a recenzens vincseszterében).

A sztori itt a mindenható. Következik ez talán abból is, amire nem árt felhívni a tájékozatlanok figyelmét, hogy szerzője eredetileg németül írta meg a regényét, meg is jelent 2012-ben Berlinben, s ugyanő fordította magyarra. Ebből néha muris elvétések adódtak: egy oldalon (193.) belül például se az író, se a fordító, se a szerkesztő, de még a korrektor (ha volt) se tudta eldönteni, hogy egy mellékalak Újpesten vagy Kispesten lakik-e. Ennél persze sokkal nagyobb bajok vannak, nem a nyomtatással, hanem velünk, a legrövidebb évszázad túlélőivel. Ma is az ilyesféle egyéni árulások földuzzadt bajait szenvedjük.

Kalligram, 243 oldal, 2800 forint

Dalos György