Jasper Gwyn tehát morzsolni kezdi a leírt szavak nélküli mindennapokat, de kiderül, igazi íróember számára korántsem olyan egyszerű ez. Előbb csak gyors jegyzeteket készít, majd véletlenül betéved egy képzőművészeti tárlatra, amelyen az ott látható alkotások hatására megszületik a fejében a nagy ötlet: portrékat fog – írni. Nem festeni, rajzolni vagy fotografálni – írni. Nem színesfénygyűjtő lesz, de nem is író, hanem valami ezeken túlemelkedő szakmunkás, ahogy ő fogalmaz: másoló.

Műtermet (egykori szerelőműhelyt) bérel, nagy műgonddal kócos, tervezetten lepukkant és csaknem üres, világvégi teret alakít ki benne. Zeneszerző ismerősétől semmihez sem hasonlító folyamatzenét rendel, egy idős, villanykörte-készítő mestertől pedig olyan izzókat, amelyeknek harminckét napig kell működniük, hogy aztán a harminckettedik nap környékén véletlenszerű sorrendben égjenek ki, véget vetve a már-már mágikus ceremóniának. Az égőknek nemcsak rendeltetésük és az élettartamuk különös, de a fényük is, és a regényt ettől kezdve ez a furcsa, titokzatos fény világítja be, teszi a történéseit sejtelmesen idézőjelbe, sodorja a látható és a láthatatlan, a tényszerű és a kizárólag lelki folyamatok segítségével letapogatható dolgok határmezsgyéjén.

Jasper Gwyn a mezítelen alanyok javarészt néma szemlélésével töltött, harminckét napig tartó portrékészítés közben a nem létező időt, a valóságos portréalanyt, és a kettő „összeérzése” kapcsán előbukkanó szavakat próbálja meg tapintatos és nagyon pontos egységbe fogalmazni, új minőségbe rendezni. A folyamat végén aztán elkészülnek a néhány oldalas portrék, amelyek nem valamiféle emberi műleírások, hanem történetek. „Mi nem szereplők, hanem történetek vagyunk”, összegez a végén a másoló, és alighanem igaza van: a lét sokkal összetettebb halmazállapot, mint gondolnánk.

Baricco – miként a Selyem, a Tengeróceán című vagy több sikerkönyvében – ezúttal is nagy műgonddal dolgozik. A recept látszólag egyszerű: az író titokzatos körülmények közé helyezett, nehezen megragadható, az élet lényegének mélyére igyekvő, rejtelmes célt maguk elé tűző furcsa szereplők történeteivel mesél azokról a kicsi lelki folyamatokról, amelyekkel, ha mint fentebb írtuk, értelmezni nem is, de legalább hitelesíteni, lepecsételni lehet az életet. Egyszerű, olvasmányos, mégis láttató, elgondolkodtató, érzékeny, olykor egyenesen zavarba ejtő és szép szövegben gyönyörű mondatok olvashatók. Például arról, hogy Jasper Gwyn azért választott ki bizonyos villanykörtetípust, mert annak darabjai „mintha csillárról megszökni készülő könnycseppek volnának”. Vagy: „A halál csak az öregségnek egy nagyon konkrét formája”. És effélék.

Alessandro Baricco alighanem saját, az írásművészet iránti odaadását, precizitását, az írással, az élettel kapcsolatos kétségeit fogalmazza meg ebben a könyvben, és ez a bizonytalanság akkor is érthető volna, ha az ő élete csupa izzó sikerből állna, de ráadásul ez nincs is így: megannyi fantasztikus regény mellett írt viszonylag csekély figyelemre méltatott színpadi darabot, rendezett kevéssé sikeres filmet is. Mindezek ellenére kultuszfigura lett, és nemcsak azért, mert kitűnően ír, hanem azért is, mert valamennyi íráson kívüli tevékenysége is a papírra vetett fontos gondolatok tiszteletéről tanúskodik. Afféle magáníróiskolát vezet Torinóban, ahol egy kétéves képzés során a hallgatókat nem csak írásra oktatja, megtanítja őket olvasni, meghallani, észrevenni, és a bennük pihenő történeteket a felszínre hozni.

Talán még ma is megvan az a könyvesboltja Torino központjában, amelyben (bár változó összetételben) mindig pontosan huszonnyolcféle (neki különösen tetsző) művet lehet kapni. Úgy véli: éppen ennyiféle könyvvel lehet becsületesen foglalkozni. A köteteket fordítók, írók, kritikusok ajánlják hangfelvételről vagy személyesen három percben, eladók hosszabban; a bolt viták, beszélgetések helyszíne is. Baricco amúgy nem tesz mást, csupán játszik. Szöveggel, a szövegek zeneiségével, értelmezési finomságaival, a képzelet végtelenségével. Ezt bizonyítja a Mr. Gwynnel azonos időben megjelent vékony kötete, a Háromszor hajnalban is. Ez a könyv a Mr. Gwynben csupán a regény egyik sorsfordító kelléke volt, elképzelt mű, de Baricco úgy gondolta, miért ne írhatná meg, miért ne születhetne meg a valóságban is.

Három mesteri novella, három jól kihegyezett, meglepő fordulattal záródó, finoman épülő párbeszéd. Valamennyi éppoly titokzatos és fátyolos, mint a regény (Mr. Gwyn), amelyből vétetett. Mégsem csupán kiegészítés, egy óriási, zárójelbe tett mondathalmaz, hanem önálló, szép szöveg. A lét sokkal összetettebb halmazállapot, mint gondolnánk, írtuk fentebb. Összetettebb és szétszálazva jószerével értelmezhetetlen. Egyébiránt összetettségében vizsgálva is az.

Helikon, 230 oldal, 2490 forint - Helikon, 98 oldal, 2490 forint

Alessandro Baricco