Vida Mihály törzsőrmester a Kozma utcai gyűjtőfogházban szolgált. Jó ismeretségben volt és gyakorta beszélgetett két sírgondozóval, aki a 301-es parcellánál, illetve annak környékén dolgozott. Rendszeresen mesélt nekik arról, hogy a következő napokban kik, melyik per kivégzettjei érkeznek majd a 301-esbe. 1959 novemberében aztán Vida összeveszett az egyik sírgondozóval (az alábbi jegyzőkönyvekben emlegetett Bélával), és föl is jelentette. Erre a sírgondozók is följelentették őt azzal, hogy a kivégzésekről fecsegett, vagyis államtitkokat közölt velük. A följelentő sírgondozókat is perbe fogták, azok pedig a kedvezőbb elbírálás reményében részletes beismerő vallomásaikban feltárták, kiknek mutatták meg hozzátartozóik sírját, s kiktől fogadtak el pénzt a sírok felhantolásáért és gondozásáért, ami egyébként szigorúan tilos volt.

Végül bizonyítottság hiányában mindenkit felmentettek, de Vida törzsőrmester, aki persze azért elveszítette az állását és előzetesben is ült, hamis vád miatt feljelentette a sírgondozókat, akik emiatt kaptak pár havi börtönbüntetést. A nyomozás során kihallgatták az érintett hozzátartozókat. Szakolczay Attila szerint a hatalom biztos lehetett abban, „hogy a tárgyalt ügyben nem érintett kivégzettek hozzátartozói is értesülni fognak arról... milyen következményekkel jár a hatvanas évek Magyarországán egy olyan emberi kötelesség teljesítése, mint az elhunyt családtag, rokon végső nyughelyének gondozása”.

A jegyzőkönyvek nem szó szerintiek, a katonai ügyész szerkesztette meg őket az elhangzottak alapján. (Révész Sándor)

Bosnyák Gáborné 1926, betanított munkás

„Miután a köztemetőbe korán reggel kimentem, a kivégzettek eltemetésére szolgáló parcellában körülnéztem, és egy sírhelyet találtam kiásva... Délután, a későbbi órákban visszamentem a temetőbe, és akkor már az előzőleg kiásott sírhelyet betemetve találtam, sőt mellette is találtam egy betemetett sírhelyet. Egy idős asszonyt is találtam ott, a kivégzettek eltemetésére szolgáló parcellában, akitől érdeklődtem, hogy nem-e látott itt temetést. Ez a személy, akinek a nevét nem tudom, tájékoztatott engem arról, hogy beszélgetésünk előtt kb. egy fél órával egy nagy és egy kis koporsót helyeztek sírba. Megmutatta, hogy melyikbe tették a nagy koporsót, és melyikbe a kis koporsót. Így, mivel ügyvédem előzőleg tájékoztatott, hogy azon a napon végzik ki a férjemet, az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a férjem abban a sírban fekszik, amelyiket az illető asszony mutatott, olyan sírban, amelybe a nagy koporsót tették. Én azóta is abban a meggyőződésben vagyok, hogy férjem abban a sírban fekszik, és azt a sírt gondozom. Bár esetenként a mellette lévő sírt is szoktam gondozni.”

Lukács Lászlóné 1927, gyógypedagógiai tanár

„Csupán február 25-én a XXII. kerületi tanácsnál értesültem arról, hogy férjem 1959. január 13-án ki lett végezve... március hónapban egyik napon kimentem a rákoskeresztúri temetőbe, megkeresni férjem eltemetési helyét... nagynénémmel a parcellában a sírokat megszámoltam, és a legutolsó temetkezési helyhez a 19-es számú sort számláltam, ez a 19. sor félig volt abban az időben temetve. Nénémmel úgy számoltunk, hogy kb. két hónap telt el a férjem eltemetése óta, tehát így nem lehet az utolsó sír, ezért néhány sírhellyel előbb egy sírdombot kiválasztottunk, és arra rátettük a magunkkal vitt virágokat. Azóta is ezt a sírdombot ápoljuk.”

özv. Szabó Lajosné 1934, gyári munkás

„...felkerestem férjem védőügyvédjét... kértem, hogy gyermekeim ügyében még szeretnék beszélni a férjemmel, ő azt mondotta, hogy ezt már nem hiszi, hogy lehetséges lesz, mivel lehet, hogy férjem már nem él... az akkor megkezdett sorban emlékezetem szerint 4 vagy 5 friss sírhant közül a legutolsót kiválasztottam magamnak. Férjemének gondoltam, és azt gondozás alá vettem. Azóta is ezt a sírhantot gondozom.... felkerestem lakásán a férjem ügyében szintén kivégzett Nagy József édesanyját... ő is kiválasztott (a friss sírhantok közül) egyet, de azt ő sem tudja, hogy fia pontosan abban fekszik-e.”

Kósa Pálné 1926, kárpitozó

„Augusztus 5-én... kaptam egy értesítést, hogy mehetek hozzá beszélgetni a Gyűjtőbe, akkor oda is mentem, reggel negyed 7-re, majd beszélgettem vele. Férjem akkor már tudta, hogy ki fogják végezni... gondoltam, hogy aznap lesz a kivégzés. Egészen reggel 10 óráig ott voltam a Gyűjtő előtt, majd utána kimentem a temetőbe, láttam azonban azt, hogy a többi kivégzettek sírja között egy üres sír van, gondoltam, hogy abba fogják férjemet eltemetni... egész estig kint voltam a temetőben, majd otthagytam virágot egy Béla nevezetű sírásónak, és kértem arra, hogy ha hoznak egy kivégzettet, akkor tegye be a sírba a virágot...”

Csehi Károlyné 1936, segédmunkás

„A temetőben megkérdeztem egy ott lévő rendőrtől, hogy hol vannak eltemetve az 1956-os ellenforradalmárok. Ő megmutatta a temető sarkában lévő azt a helyet, ahova ezeket az ellenforradalmárokat eltemették, így tudtam azt, hogy férjem is ott lehet. A parcella utolsó sorához mentünk, gondoltam, hogy nemrégen temették el, bizonyára az utolsó sorban fekszik... ott kiválasztottam az úttól fekvő második sírt, és arra egy gyertyát tettem, és virágot. Az előbbi rendőr is ott volt, és én azt hittem, hogy gyertyát ott gyújtani nem szabad, ezért elfújtam, a rendőr azonban megengedte, így ott voltam addig anyámmal, amíg a gyertya el nem égett, majd eljöttem.”

Árvai Teréz 1915, gyári dolgozó , 1961. január 20.

„Úgyszólván minden nap kimentem a temetőbe, hogy megnézzem, mikor temetik... amikor augusztus 1-jén kimentem, már be voltak temetve... Ezután mindenki elkezdett egy sírt gondozni, én részemről két sírt vettem kezelés alá, és ezeket gondozom a mai napig is... Én ismerek egy Béla nevű sírgondozót a temetőből... egy alkalommal én meg akartam bízni egy általam kezelt sír gondozásával, ő azonban nem vállalta el,mondván azt, hogy e parcellában lévő sírokat gondozniok nem szabad.”

Árvai Teréz 1915, gyári dolgozó , 1961. január 26.

„1961. január 20-án rólam itt a katonai ügyészségen felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyvben nem mondtam el őszintén a Béla nevű sírásóval való kapcsolatomat, mivel... féltem, hogy ebből valami bajom keletkezik... Ez a Béla nevű sírásó mutatta meg, hogy melyek az újpesti ellenforradalmárok sírjai... A sírt augusztus 1-jén együtt csináltuk meg ezzel a sírásóval, és ezért adtam neki 100 Ft-ot.”

Gémes Józsefné 1920, gyári munkás

„Találkoztam Kósánéval, aki akkor, az első kintlétemkor... megmutatta nekem, hogy melyik a férjem sírja... Kint volt Kósáné két kisleánya is, és akkor Kósáné azt mondta, hogy mégsem az a sír a férjem sírja, amelyiket mutatott ősszel, hanem az ő férjének sírja mellett, az út felőli oldalról eső sír... Ezt különösebben nem indokolta, hogy miért... Egyébként én tavasz óta nem is voltam kint a sírnál, amiért Kósáné szemrehányást is tett nekem...”

özv. Tutsch Józsefné 1929, körkötő

„...Bementem a Markó utcába, férjem ügyét tárgyaló bíróhoz, azonban ő már nem volt ott, így kimentem a Gyűjtőbe, és megtudtam, hogy a bíró ott van. Mindjárt gondoltam, hogy férjem kivégzése történhetik. Onnan kimentem a temetőbe... és ott várakoztam... úgy 16 óra 30 perc táján kezdtek ásni egy sírt. 17 óra 05 perckor pedig kihoztak egy koporsót a temetőbe, akkor nekem távolabb kellett mennem, és kb. 20 méterről figyeltem az esetet. Meg voltam győződve arról, hogy csak férjemet temethetik el, hiszen az ő ügyében más kivégezve nem lett. Úgyhogy azóta is ezt a sírt kezelem és gondozom... Ez évben októberben a sírok szét voltak rúgva, a virágokat leszórták róla, és azt nem tudtuk, hogy miért teszik... beszéltem egy-két nyomozóval is, akik arrafelé jártak, mondták, hogy lehet virágot hozni a sírra, csak ott hosszabb ideig tartózkodni vagy gyülekezni nem szabad.”

Gombos Lászlóné 1929, bedolgozó

„Férjem akkor közölte velem, hogy másnap reggel 8 órakor ki fogják őt végezni... szombaton őt kivégezték, és én vasárnap mentem ki a temetőbe.... Nagy nehezen megtaláltam a 301-es parcellát, és a legfrissebb sírhoz mentem. Gondoltam, hogy abban temették el... Azóta is ezt a sírt gondozom... az utóbbi időben azonban ritkább esetben járok ki a sírhoz.”

Gyovai Istvánné 1937, kalauz

„Az utolsó beszélőn férjem kiáltotta oda nekem, hogy őt csütörtökön fogják felakasztani... Csütörtökön, tehát 29-én este valamennyien kint voltunk a temetőben, azonban akkor rendőrök voltak annál a parcellánál, ahová az elítélteket temetik, mondták, hogy már ki van ásva 11 sír, azonban ezt nem láttam, mivel a parcella közelébe nem lehetett menni... Másnap... már reggel 6 órakor ott voltunk.... Előző nap Etus néni odavitt virágot a sírgondozók öltözőjéhez, és először oda mentünk, hogy a virágokat elhozzuk... elhoztuk a virágokat, és a friss sírokat kezdtük megcsinálni, és virággal feldíszíteni. Odajött egy rendőr, aki azt mondotta, hogy baj lesz belőle, ha továbbra is ott leszünk, így eltávoztunk... Amikor legközelebb kimentem, kezdtem megcsinálni a sírokat, mindegyiket egyformára, mert nem tudtam, hogy melyikben fekszik a férjem, azonban jött Etus néni, és fel volt háborodva, hogy miért csinálom én egyformára a sírokat, és lerugdalta azokról a virágokat.

Én akkor ott is hagytam őket. Etus néni ugyanakkor kijelentette, hogy ő mármost tudja, hogy az ő fia hol van pontosan eltemetve... Először abban állapodtunk meg, hogy közösen gondozzuk valamennyi sírt, és az összeadott pénzből mindegyikre vesznek virágot. Etus néni azonban azt mondta, hogy ő már tudja, hogy melyik fiának a sírja, így került arra sor, hogy mindenki egy sírt választott, amelyet a jövőben gondozni fog... Ezelőtt kb. három héttel találkoztam [a] kis Kovácsnéval... és az mondotta nekem, hogy az asszonyok be lettek hívva a rendőrségre, mert állítólag a temetőben felbontották a sírokat, és megnézték, hogy melyik sírban kinek a hozzátartozója fekszik... ”

Magyarics Jánosné 1893, házfelügyelő

„Amikor délután kint voltunk, már ásták a sírokat, nem lehetett már a parcellához közel menni, azonban akkor még nem hozták ki a kivégzetteket... Másnap reggel én több hozzátartozóval... kimentünk a temetőbe, és akkor már szaladt elém Futó Jánosné... és közölte velünk, hogy már be vannak temetve a sírok... írtam a Belügyminisztériumba is, hogy megtudjam fiam eltemetésének pontos helyét, azonban azt válaszolták, hogy azt nem áll módjukban velem közölni. Az megfelel a valóságnak, hogy én egy-két esetben mogyorót vittem ki a temetőbe, és azt adtam Bélának és egy másik sírgondozó feleségének is.”

Héthi Lászlóné 1922, felszolgáló

„A 301-es parcellához akkor nem engedtek közel senkit, illetve igazoltattak mindenkit, így csak távolról néztük a parcellát... Először a kivégzés után hetenként, kéthetenként mentem ki a hozzátartozókkal, de ezután már nem volt jó a viszony velük, mivel megtudták, hogy nekem van valakim, akihez azután a múlt év októberében feleségül is mentem... és különösen az esküvő óta ritkábban járok a temetőbe, kéthárom havonta, minthogy ezt férjem sem veszi jó néven.”

Már szimbólum, még rendezetlen – a 301-es parcella 1989. január 31-én