Ajánló

.

Hősi, sötét

Ha Térey Jánosnak kötete jelenik meg, az mindig esemény, márpedig ilyesmi egyre ritkábban fordul elő.

Isten, haza: csalárd

A cím telitalálat.

Kéjcselédek kínkastélya

Ifjúsági regény? Nevelődési regény? Divatból kiment esztétikai kategóriával: Bildungsroman? Nehéz dönteni erről, csak olvasni könnyű.

Mászókák hideg vasa

Évtizedek óta Erdős Virág az egyetlen lírikus, aki élni tudott az internet adta lehetőségekkel, így olvasótábora nagyobb, mint azt korábban bármelyik olvasásszociológus elgondolhatta volna.

 

Körkép 2013

Az aktuális prózaválogatottat idén Király Levente gyúrta össze. Remek sprinterek, technikás spílerek kerültek a nemzeti harminchatba. Parti Nagy például egy szőke nős történettel, amely csupán egyetlen, lendületes mondat. Az ifjú üdvöske, Cserna-Szabó András nagy örömünkre éppen egy lapunkban megjelent, lélekcsillantó írásával került az elitbe. De szerepel egykori szerzőtársa, a konkurenciánál vitézkedő Fehér Béla is tetszetős egypercesekkel, afféle bravúros körömcselekkel. Ki ne feledjük ajánlani a riporterként is belemenős Jászberényi Sándort. No meg a válogatott stabil tagjait: Bartist, Dragománt, Garaczit, Grecsót, Podmaniczkyt és Vöröst. Ezzel csapattal a románok ellen is jók lehetünk. Csak közönség legyen.

Magvető, 305 oldal, 2400 forint

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.