A szerző, Philippe Blasband 1964-ben született Teheránban, ereiben iráni, belga, lengyel, zsidó vér elegyedik. Igazi belga tehát. Élt Angliában, Amerikában, Belgiumban, Iránban, Izraelben, hogy végül tartós helyét Brüsszelben lelje meg. Itt lett író, regényeket, forgatókönyveket adott ki, darabjait bemutatták, munkáit számos nyelvre lefordították.

A Rabinovich-album családregény; minden egyes fejezete egy-egy fotóval, pontosabban fotó leírásával veszi kezdetét, hogy aztán a levett családtag monológja vezesse be az olvasót egy furcsa, de nekünk mégis ismerős családi körbe. Az első „kép” az ősapáé, a haszid Zálmán Rabinovich minszki szabóé, aki az életét áldozta fel a pogromra kedvet kapó lengyel parasztokkal való gyilkos csatározásban, hogy családja elmenekülhessen.

Felesége következik a sorban, Lea Rabinovich, aki életét végül Brüsszelben fejezte be, és akinek négy gyermeke – négy képe – volt: Elihu, aki üveggyári ügynökként járta a harmincas évek Európáját. Rifkele, aki kommunista lett, és Auschwitzban végezte, Sarah, aki a cionizmussal próbálkozott és Arie, aki még Lengyelországban egy bújtatott lengyeltől pottyant a családba, ő egyébként már Belgiumban született, a többiek Lengyelországban. Az emlékezet homályába és a pogromba veszett dédpapa után az üveges Elihu Rabinovich nagypapa lett a család feje, akinek halálos ágyánál és sírjánál összeverődnek a Rabinovichok – a jelenet tucatnyi monológban említtetik majd.

Az ő fia Nathan, akinek anyja otthagyja a családot, és akiknek egyedül kell fölnevelnie két fiát, Ernestet és Maxot, mert a felesége, Simone szeretőjével autóbaleset áldozata lesz. Náthán informatikus, és mint a legtöbb ilyes, némileg bolond. Ernest fia homoszexuális lesz és AIDS-es, Max számítógépes zseni, s csak egy kicsit defektes.

A cionista Sarah, miután megunta a britekkel és arabokkal való hadakozást, fiával, Yossival visszatért Belgiumba, a papát elhagyták útközben valahol. Sarah aztán elszereti egy barátnője barátját, Richardot, aki később elhagyja őt egy harmadik nő miatt. Yossi egy Marie nevezetű hölgyre lelt, aki egy nagy családi pészachvacsorán borul ki és megy el örökre, minek következtében Yossi nekilátott enni, és falt és zabált és bulimiás lett. A lengyel vérből való Arie Rabinovich embert ölt a háború alatt, áruló zsidókat, és ezt soha nem tudta magának megbocsátani, belebolondult a dologba. Asszonya lett Michelle, két lányuk, Martine és Aline. Aztán Michelle megpattant egy pasival, aki eltiltotta őt édes lányaitól is. Martine Rabinovich fiának, Alinak apját elvitte a heroin, mielőtt a gyerek megszületett volna, Martine intézetben nevelkedett, bolond lévén.

Az utolsó kép Alié, Ali Rabinoviché – egy arab zsidóé. És most csak ízelítőt adtunk: megszámlálhatatlanul sorakoznak a könyv lapjain a belga bajosok, bolondok, helyüket keresők és nem lelők, betegek, öngyilkosok, magányosak, világjárók és egy helyben borozgatók. Ilyen egy belga család. Éppen olyan, mint egy kelet-közép-európai. Ismerős család, szinte a miénk. Hát hová is állhatnának, szegények. Mind keresi helyét, de nem leli. Az embernek az az érzése, igazándiból egy otthonos helyük volt, és lélekben egy is maradt: az orosz, lengyel, belorusz erdőkben, erdők szélén lévő kisvárosok, ahol évszázadokon át élhették a maguk vallásos életét, és ahonnan ki lettek űzve, verve, ölve.