Szóval a 3-nak így, számjegyként írva finom íve, afféle görbülete is van, akárcsak ezeknek az írásoknak, amelyek stílusjegyeikben különbözők bár, mégis egységük megbonthatatlan, amivel természetesen nem a szovjet–magyar barátságra utalunk (Irapuato, 6:0 oda!), hanem annál valamivel tartósabb képződményre.

Összeolvasva az írásokat ugyanis egyetlen karakterré formálódik a három személy, ami lehetne akár szerkesztői lángelme szüleménye is, de sokkal valószínűbb, hogy a közös karakter a kiskocsmák, a sörök, a fröccsök, a túrós csuszák, a piacok vagy – hogy eltereljük a figyelmet a kulináris hangulatokról – a villamosok, buszok, poros kardigános, gyűrött öltönyös, a téren kemény léptekkel, sietősen vagy esetleg meggörnyedve áthaladó emberek világában jegecesedett ki.

Ezek a szerzők ugyanis, sokszor úgy tűnik, mindent tudnak az életről, és ugyanúgy tudják az életet, egyformán ismerősek számukra a mindennapok, bennük az elesettekkel és a győztesekkel egyaránt, ismerik bűneinket, szomorúságainkat, megismernek bennünket már egy-egy mozdulatból, ahogy a szemüvegünket igazítjuk, a villamosjegyet gyűrögetjük vagy Prostamol Unóért állunk sorba. Sosem tévesztik el a folyó ügyeket, arról írnak, amiről tényleg írni kell. Figyelnek, látnak, rögzítenek, és minden időben őrzik az eszüket. Nem hagyják magukat: ami fekete, az fekete, ami fehér, az fehér, ami rendben van, az tényleg rendben van, ami pedig nincs, az nagyon nincs.

És nem tévednek, mert a kiindulópontjuk ugyanaz: az ízlésük. Annál megbízhatóbbjuk nincs is tán, hiszen nem hagyja őket cserben. És mégis összetéveszthetetlenek. Kovács Zoltán tűpontos kérlelhetetlensége, Váncsa István fölényes eleganciája és Megyesi Gusztáv lehengerlő iróniája összpontosul mindabban, ahogy földobják a témát, megvizsgálják jobbról, balról, elölről és hátulról, megpörgetik, aztán széles mozdulattal átölelik, rátapadnak, kiszorítják a szuszt is belőle, míg a végén ott áll az írás maga, stílussal, eredetiséggel, gondolattal, életszemlélettel, nevezzük akárminek, na jó, legyen így: bölcsességgel.

Ez az állandóság maga. Afféle biztos pont. Nem, nem igazodási, sokkal inkább otthonossági. Meghitt, de mindig újra fölfedezendő, az olvasó föltétlen bizalmára méltó. Szerencsés hármas. Az Élet és Irodalom szerkesztősége immáron ötödik alkalommal jelentette meg Kovács, Váncsa és Megyesi első oldalas publicisztikáinak válogatott gyűjteményét (Első oldal V.), amit szokás szerint egy évvel a választások előtt tettek közzé (már ha), és a 2009-től napjainkig tartó időszak írásait tartalmazza. Ehhez kell a szembenézés bátorsága is.

Nem, nem az idő próbája ez, hiszen a hármas azon már régen áthaladt, hanem a műfajuké (a sajátjuké!), ami szembemegy e korral, s hetykén int be neki. Így aztán bölcsesség és igazságok ide vagy oda, végső soron csak az a kérdés marad, hogy jó-e ezeket a cikkeket olvasni. Jó. Esterházy Péter szerint élvezetes. Neki azért ezt el lehet hinni. Mint ahogy azt is, hogy az ÉS első oldalas szerzői kicsi világosságot adnak. Ez a legtöbb, amit tehetnek. Én pedig, uraim, a legnagyobb tisztelettel hajtok fejet.

V. Irodalom Kft. 2013, 384 oldal

Kovács Zoltán, Megyesi Gusztáv, Váncsa István: Élet és irodalom – Első oldal V. Irodalom K . 2013, 384 oldal