Olyasmi történt a hét végén, amit korábban még elképzelni sem tudott volna senki a honi labdarúgásban: feljutott az első osztályba egy 1800 lelkes kisfalu focicsapata.

Nincs hátrány, elfojtottság, akárhonnan indulsz, ha keményen dolgozol és megbecsülöd magad, felérhetsz a csúcsra. Ez maga a magyar álom. Egy s más persze kell még hozzá, szerencse például, mint mindenhez. E sikeres falu szerencséjét például az adta, hogy egy miniszterelnök píáremberei valamikor azt tanácsolták neki, hogy demonstrálja is azt, ami igaz, hogy ő egy vidéki srác. Meg azt, hogy futballbarát. Próbálgatták a kötődéseket, Székesfehérvár túl nagy volt, Alcsútdobozon nem lehetett futballozni (bár oda egy sportcsarnok már jutott), mígnem végül felcsúti lett az ember, és indult így ott útjára az a gyönyör, amelynek most egy részállomása a magyar első osztály.

Természetesen sok falun segített már ottani kötődésű nagyra nőtt potentát, de azért az nagyon szép, hogy a Puskás Ferenc fociakadémia működtetésére létrehozott felcsúti alapítvány tavaly 800 millió forintot költhetett el. Mintha ezt az alapítványt másoknál valamiért jobban szeretnék a hazai cégek és a nagyvállalkozók. A támogatók – köztük a Közgép, a Mol, az OTP, a CBA, maga Demján Sándor – sorban állnak, hogy segíthessenek egy kicsit a Fejér megyei falu futballjának felvirágoztatásában.

A felcsúti bajnokcsapat pezsgős ünneplésére szombaton nagyjából kétszázötvenen voltak kíváncsiak. Az első osztályban ez akár meg is duplázódhat, sőt, ha a közeli főváros egyes csapatainak úgynevezett szurkolói is megjelennek, időnként a lélegzetelállító ezer is bejöhet. Irigyeljük hát a felcsútiakat, úgyis szólnak majd, ha ezt már alaptalannak látják. Addig is: gólt, szotyit, szamócát!