Együtt

Vannak olyan kézfogások, amelyeket nem lehet elkerülni. Halogatni igen, taktikázni az erősebb szorításért, de végül mégis egymás tenyerébe kell csapni. Bajnai Gordon és Mesterházy Attila kézfogása pontosan ilyen.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy ennek ebből fakadóan a lehető legkorábbi időpontban létre is kell jönnie. Október 23-a, Bajnai Együttjének zászlóbontása óta elvileg bármikor megtörténhetett volna ez, de most végül is a szükség és a belátás hozta össze a feleket. 2012 őszirózsás politikai eseményei mindkét felet arra ösztönözték, hogy a népszerűségi konjunktúrájuk idején megvárják, mennyire képesek megerősödni maguk, és ennek ismeretében üljenek le a másikkal megállapodni a választási együttműködésről.

A diákmozgalmakra adott Fidesz-válasz, a rezsicsökkentés, illetve az, hogy ezzel a kormánypárt képes volt újra visszaülni a nyeregbe, láthatóan mindkettejüket váratlanul érte. A Fidesz elszívta előlük a levegőt, ők erre nem tudtak jó választ adni, miközben látható, hogy a kormány számára még bőven vannak tartalékok a rezsivágásban, az abból származó nagyobb bajokat pedig meg lehet úszni a jövő évi voksolásig. Ha úgy tetszik: az MSZP–Együtt-megállapodást a Fidesz rezsicsökkentése is siettette. A depresszióból az ellenzék most az együttműködéssel igyekszik kilábalni.

Sokat már akkor sem várhattak volna, ha az őszi optimizmusukat tovább táplálják a közvélemény-kutatási adatok. Ráadásul a Fidesz-kommunikáció a kézfogás nélkül is annyira egymáshoz ragasztotta már őket, hogy ezt nehéz lesz fokozni. A kezdőlépés megtörtént, de ez csak a szükséges minimum. Abból a belátásból, ami ehhez segítette Mesterházyt és Bajnait, még sokkal többre lesz szükségük ahhoz, hogy leválthassák a Fidesz-kormányt.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.