Önfegyelemről és vágykésleltetésről
Apám fölvette a pálmafás pulóverét. Ebben a pulóverben szokott állásinterjúkra járni, és ha hatalmasságokkal beszél, az ujjnyi pálmafák barna törzsét simogatja. Apám szokásai, mint a földrészek, évente egy milliméterrel úsznak csak odébb – kivéve most. Reggel fél hét sem volt, amikor apám a nővérem parfümét a fültöve mögé dörgölte. A nővérem úgy tett, mintha mindig is tudta volna, hogy apánk lopja a hősugárzóügynöktől kapott Elie Saabját. Ők ketten valami fülledt, vérfertőző szeretetet mímelnek, és mindent e látszat fenntartásának szolgálatába állítanak. Mint ahogy fiúgyermekek gyűlölettel álcázzák az idegenségüket, durvasággal az ürességüket.
A Thék Endrében nem beszélünk arról, hogy miként gyűlöljük a szüleinket. Családi bobozásokról beszélünk. A legnagyobb gondunk állítólag az, hogy a húsvétisonka-főzés szagát képtelenség kiszellőztetni a szobánkból. Az osztálytársaim azzal hencegnek, hogy bobozás közben látták a mostohaanyjuk csupaszra borotvált szemérmét. Aláírás-hamisítási versenyt rendezünk, mintha elképzelni sem tudnánk nemesebb dolgot, mint a szüleink mozdulatai ba bújni. Pedig ha apáink számítógépének az egerére tesszük a kezünk, kiver minket a veríték. Tisztában vagyunk vele, hogy éppen a gyűlölködés teszi naggyá szüleinket, időről időre mégis ki kell nyilvánítanunk, hogy együttműködésünk ideiglenes.
A nővérem estére már tudta. Úgy hívta, jó hír. Finlandia vodkát hozott Apának, aki tizenegy hónapon át nyomkodta a tévé távirányítóját. A konyhába tessékeltek. Itt csak akkor gyűlünk össze, ha Anya válást jelent be, a nővérem szüzességelvesztést, én intőket és rovókat. (Szemző, az osztálytársam balesetet szenvedett. Figyelmetlen voltam, és csősatu esett a lábára.) Apám vodkát csorgatott a nővérem narancslevébe, és bejelentette, hogy munkát talált. Vége a pálmafás pulóverkorszaknak, mondta a nővérem, és mint a szőlőkacs, apám ölébe göndörödött. Vége a távirányító nyomkodásának, mondta apám, és a nővérem nyakába csókolt. Úgy tettem, mintha emberfölötti erőmbe kerülne megakadályozni, hogy bizonyos szavak a számra toluljanak. Apám az iskolámban kapott állást. Örüljetek. Aznap a szőlőkacs az ereszen túlra kúszott, és megcsiklandozta a kormos kéményeket. Apámék éjjel egyig dajdajoztak.
A Thék Endrében senkinek sem szóltam. A fakultációkról azonnali hatállyal kiiratkoztam, a délutáni kosáredzést indoklás nélkül lemondtam. Nem akartam találkozni Apával, miközben a felmosóbotot tologatja, vécét pucol, vagy a tornaszertár falán vöröslő feliratot sikálja habosra: Vitkovics háta egy bőven termő krumpliföld. Apám megérdemelte volna, hogy túlérett banánt tapossak a folyosó kövezetére. A munkaideje kettőkor kezdődött, és este hétig tartott. Tanítás után fölcsaptam magamra a kapucnit, és Vitkovics hájas háta mögé bújva menekültem az épületből. A takarítók félemeleti sufniját nem lehetett kikerülni, rettegve néztem, hogy nyitva-e az ajtaja. A vécékben, a teakonyhában, a tornatermi öltözőben meg a poroltók mellett föllógatott íveken ott díszelgett apám aláírása. Üzenhettem volna neki valamit. Csak idő kérdése volt, hogy az osztálytársaim mikor veszik észre az egyezést az ellenőrzőkönyvi szignókkal.
Délutánonként legalább üres volt a lakás. A nővérem a negyvenkét éves hősugárzóügynökkel lógott, aki megszólalásig emlékeztet Apára: erőltetett barkójú, pocakos, a nyakán pedig libabőrszerűen domborodnak ki a meddő szőrtüszők. Enyém volt a délután, apám számítógépén zavartalanul keresgélhettem videókat. A büntető mostohaanyáknak általában szőrös volt a puncijuk, a kiszolgáltatottaknak szőrtelen, engem viszont semmi más nem érdekelt, csak a misszionárius pózban kitárulkozó mostohaanyák elvadultan tenyésző szeméremszőrzete. De azért a puszta keresgélés is izgalomba hozott.
E-mailt kaptunk Anyától. Újabban a keresztnevét írta a levelei aljára: ő a mi Marink. Már tudta. Úgy nevezte, jó hír. Engem meg a nővéremet meghívott a Hársas-tóhoz, ahol márciustól októberig az új férje vendégházában gereblyézi a kocsibejáróra szórt murvát, segít az eperdzsem-porciózásban, tisztán tartja a minigolfpálya borítását. Az új férj Apára hasonlít – a nyakán kidomborodnak a meddő szőrtüszők –, csak a szemüvegkerete drágább. Ezekben a Gigi betűtípussal íródott e-mailekben Anya a hősugárzóügynökről kérdezősködött, aki nemrégiben egy krisztinavárosi bemutatóterem galériáján vette el a nővérem szüzességét. Néha arra gondolok: van, akinek éppenséggel A mi marink a mostohaanyja.
Hetedik óránk volt. A kis Hanula hiába fészkelődött, Szvoreny nem engedte ki a vécére. Először azt hittük, Hanula színlel. Ha megfeszíti az akaratát, akkor képes rá, hogy konkáv foltok üssenek ki az arcán, vagy harmincnyolc fokra szökjön a láza. Szvoreny szokás szerint az önfegyelemről és a vágykésleltetésről tartott kiselőadást, de Hanula egyszer csak lefordult a székről, mint a sebvar. Szemző még idejében odébb rántotta a táskáját. Hanula négykézlábra rogyva a fal mellé okádott egy kisebb és szabályosabb meg egy nagyobb és szabálytalanabb tócsát, közben szamárbőgéshez hasonló hangokat hallatott. Szvoreny kirohant a teremből, és mikor visszatért, magával hozta apámat.
Egy Crystal Nails feliratú sárga póló volt rajta, amit még sose láttam. Vitkovics fölhúzta a földről Hanulát, és kikísérte a mosdóba. Apám a padok közé furakodott a moppréses, oldaltálcás szervizkocsijával. Féltette, mint a szeme fényét. Szvoreny kinyitotta az ablakot, és ránk parancsolt, hogy üljünk vissza a helyünkre. Senki nem engedelmeskedett. Néztem, ahogy apám zöld vizet locsol a parkettre. Amikor a fertőtlenítéssel is végzett, hátrálva húzta ki a kocsit a padsorok közül. Már azt hittem, megmenekültem, de az utolsó pillanatban biccentett, és rám köszönt. Nem akartam látni, hogy közben a Crystal Nails felirat gyöngyházszínű betűit simogatja, mint tizenegy hónapon át a szarbarna pálmafákat, de ott állt előttem elevenen, halálosan. Jó napot, mondtam én. Ha megkérdezik, honnan ismerem, majd azt mondom, hogy a lépcsőházunkat takarítja.
Vitkoviccsal hazakísértük Hanulát, aztán Hanula füstöltsonka-szagú odújában a bobozásról beszélgettünk. Vitkovics fölhúzta a pólóját, és meg kellett néznünk a márciusi termést. Vitkovics gerince körül havonta újulnak ki a zsírcsomók. A Thék Endrében nincs annál nagyobb bűn, mint mikor a testalkat nem illik a habitushoz: Vitkovics háta egy bőven termő krumpliföld. De Vitkovics csak nevetett ezen. Kiderült, hogy Hanula zsokénak készül – a falon lovas naptárak, poszterek, a bögréjén Eddie Delahoussaye 6000 győzelemmel. Sosem mondta ezt Hanula. Hat előtt néhány perccel megérkezett a mostohaanyja: egy rezgő klipszes, rezgő blúzú nő. Odatelepedett Hanula íróasztalához, ujjai közt átpergette Hanula biológiakönyvének a lapjait. Hanula, mint a csap. Csorgott róla a veríték. A tankönyv jobb margóin Hanula egy frufruját igazító nő mozdulatait kockázta ki. Kifésülte szeméből a tincset, hátravetette a fejét, kifésülte szeméből a tincset, hátravetette a fejét. Egymás után négyszer is, ötször is. Holnap bemegyek az iskolába, és panaszt teszek erre a Szvorenyre, fogadkozott Hanula mostohaanyja. Aztán megigazította a haját.
