Most ott tartunk, hogy a Fehér Ház immár hivatalosan értesítette március közepén a kongresszust arról, hogy kilencven nap múlva elkezdődnek a megbeszélések. Ezt törvény írja elő az elnöknek, ez idő alatt a törvényhozók előkészületeket tehetnek, valamilyen módon meghatározhatják a jövendő egyezmény tartalmát. Szinte egy időben az elnöki értesítéssel az Európai Bizottság is határozatot hozott, amelyben döntött a fő tárgyalási alapelvekről. Ezt a dokumentumot jóvá kell hagyniuk a 27 EU-állam kormányainak is. A Reuters szerint addig az ajánlás tartalmát nem hozzák nyilvánosságra. A tárgyalásoknak szokatlanul rövid határidőt szabnának, 2014 végére be akarják fejezni az egészet.

A kérdés egyelőre az: sikerül-e meghatározni az egyezmény kereteit és távlatait? Az első vélemények is érintik az alapkérdéseket: az FTA vajon csak a vámhatárok további eltüntetésére irányul, vagy más kereskedelmet akadályozó tényezőket is eltörölnének? Milyen hatással lehet a résztvevőkre, ha megszüntetnék a szabadalmak, a gyógyszer-engedélyezés, a mezőgazdasági szubvenciók és hasonló gazdaságszabályozási rendszerek működését? Most hatalmas bürokratikus gépezetek működnek az USA-ban és az EU-ban is, hogy ezeket a szabályozásokat működtessék, ellenőrizzék.

Mindez nemcsak kereskedelem, hanem – ahogy sokan utalnak rá – tömény ideológia. Európában a génmódosított termékek elutasítása politikai ügy lett, pártok alapozzák erre programjaikat. Hasonlóképpen lép túl a gazdaság puszta szempontjain az agrárszektor kérdése. Amerikában a mezőgazdaság fontos ágazat, a farmerek védelme, a versenyképesség gyakori politikai kérdés is. Ahogy az európai szubvenciók elleni harc is az. De nem telítődik mindez annyi történelmi hivatkozással, mint az EU sok országában, ahol a mezőgazdaságnak és a falunak sokkal nagyobb politikai súlya, politikai szerepe van, mint azt gazdasági súlya indokolná.

Egyelőre a véleményformálók csak kóstolgatják az elképzelést. Azt a lehetőséget még kevesen gondolták végig, hogy az Atlanti-óceán két oldalán nem csupán a vámhatárok szűnnek meg, de sok, eddig az államok, illetve az Európai Unió által gyakorolt felségjog is. Már az első megszólalások is érintették a pénzügyi szektor kérdését. Karel De Gucht, az EB pénzügyi biztosa az amerikai German Marshall Alapítvány által szervezett konferencián nyomatékosította: be kell vonni az FTA-ba a pénzügyi szektort is. A szolgáltatások szabályozását – mondta – nem érintenék a tárgyalások, de a piacokhoz való hozzáférést igen. (Nehéz elképzelni, hogyan lehet a kettőt különválasztani.)

Inotai András, a közgazdasági tudomány doktora szerint az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabad kereskedelmi egyezmény azt jelentené, hogy a világ fordul egyet – az egyezmény a transzatlanti kapcsolatrendszer korábbi fölényét nem állítja helyre, ám némileg kiegyensúlyozza a korábbi csendes-óceáni fordulatot. Ennek a nemzetközi biztonságra és a politikára is komoly befolyása lesz. A szabad kereskedelmi kapcsolatok itt sokkal többet jelentenek a vámok eltörlésénél, amelyek Inotai András szerint már most is rendkívül alacsonyak, alig négyszázalékosak. A két félnek egységesítenie kellene a belső piaci szabályozást is, például a szabványokat. A közbeszerzéseknek kölcsönösen hozzáférhetőknek kell lenniük, le kellene bontani a pénzügyi szektorban még meglévő akadályokat.

Fontos, hogy a dollár és az euró között kialakuljon valamilyen kapcsolat. Például meg kellene tiltani a kompetitív leértékelést. De a közlekedési megkötéseket is fel kellene oldani: a Lufthansa jegyeket árusíthatna az USA-ban például Cleveland és San Francisco között közlekedő járatára. Vannak komoly akadályok a nyilvánvaló előnyök ellenére is. Vitatott ügy az állami támogatások kérdése, az Airbus–Boeing-vita. Az USA biztosan nem írja alá az egyezményt, ha nem nyitják meg előtte az európai mezőgazdasági piacot, hiszen hatalmas kapacitásai vannak. Ez az EU teljes mezőgazdasági politikájának átalakítását követelné, s ebbe sokan nem mennének bele.

Frank Tibor egyetemi tanár, az ELTE Angol–Amerikai Intézetének igazgatója arra emlékeztet, hogy több amerikai vezető politikus már a tárgyalások említésére is előszedte az agrárkártyát. A montanai demokrata Max Baucus, a szenátus pénzügyi bizottságának elnöke és Orrin G. Hatch (Utah), a bizottság vezető republikánus tagja kifejtették, hogy az EU-val kötendő kereskedelmi egyezmény „kecsegtető lehetőség”, de annak széles, kétpárti támogatása az amerikai agrártermékek elé állított EU-akadályok csökkentésén múlik. Európa ugyanis ódzkodik a genetikailag módosított növényektől és a klónozott állatokból előállított húskészítményektől. Mindezek az Egyesült Államokban elfogadott termékeknek számítanak, Európában azonban nem. Barroso EB-elnök február közepén sietett kijelenteni, hogy „e tárgyalásokkal nem kockáztathatjuk vásárlóink egészségét a kereskedelmi nyereségért”. Ez jelenleg az USA és az EU közötti ellentétek legkomolyabb pontjának látszik, akár ki is siklathatja a nagyszabású megállapodást. Inotai András hozzáteszi, hogy szerinte a transzatlanti agrárpiacról szóló amerikai elképzelés Magyarországnak sem lenne előnyös.

A szabad kereskedelem bevezetése 0,1 százalékkal emelné a GDP-t az USA-ban és az EU-ban. Amerikában 60 milliárd dollár azonnali növekedéssel számolnak. Inotai András úgy számol, hogy ha a belső szabályozórendszert is egységesítik, az középtávon akár 5-8 százalékos növekedést is hozhat. A legutóbbi válság megértette, hogy az EU számos országában egyedül az export hozhat megoldást. Az export „emésztette meg” a válságot Amerikában és Európában is, vagy legalábbis csökkentette annak mélységét. Az export növelését akarják elérni a dollár most tapasztalt leértékelésével is.

A közgazdász szerint végül a munkahelyek számát is növelheti a nagyobb piac, de ehhez az kell, hogy az uniós tagállamokban is jobban alkalmazkodjon a munkaerő a követelményekhez. Szerinte az ingatlanpiacnak is változnia kell, hogy ne a tulajdon, hanem a bérlet kerekedjen felül. Úgy látja, hogy a változás egyik fő haszna a földrajzi-szellemi mobilitás lenne. Azt várja, hogy a nagyobb lehetőségek ugyan nem csábítják vissza az összes Amerikába átszivárgott, magasan képzett fiatal európait, (több százezer szakemberről van szó), de egy részüket igen.

Frank Tibor emlékeztet rá, hogy a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Övezet (Transatlantic Free Trade Area, TAFTA), vagy a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (Transatlantic Trade and Investment Partnership, TPIP) már az 1990-es évek elején, majd 2007-ben újra felmerült. Michael Froman, aki a Fehér Ház nemzetközi gazdasági ügyekért felelős helyettes nemzetbiztonsági főtanácsadója, azzal a képpel élt, hogy a tárgyalásokat „egytanknyi benzinnel”, azaz igen gyorsan kívánják véghez vinni. Frank szerint a szabad kereskedelmi tárgyalások a világ legnagyobb gazdasági övezetét hoznák létre. Ez a globálisan számított GDP 54 százalékát jelentené, mintegy 5 trillió dollár értékű forgalmat képviselne, a világkereskedelem közel egyharmadát. A tervezett egyezmény José Manuel Barroso EU-bizottsági elnök szerint az éves GDP 0,5 százalékos növekedését hozhatná magával 2027-re, s ez – tekintettel az USA–EU kereskedelmi forgalom évi 455 billió euróra becsült nagyságára – roppant lökést adhatna a gazdaságnak az Atlanti-óceán mindkét oldalán.

A két gazdasági nagyhatalom közötti tárgyalások 2011-ben kezdődtek el. Ebben az esztendőben az európaiak háromszor annyi amerikai árut vásároltak meg, mint a kínaiak (286,1 milliárd dollár értékben), a és az európaiak mintegy kétszer annyi árucikket értékesítettek az Egyesült Államokban, mint Kínában (368 milliárd dollárnyit). Úgy számítják, hogy a transzatlanti forgalomhoz már most is mintegy 15 millió állás kapcsolódik. Az Egyesült Államokban a tervezett egyezményt sokan nagyszerű lehetőségnek tartják. Obama elnök megszabadíthatná az amerikai vállalkozásokat a protekcionista nyomástól. A kétoldalú kapcsolatok fellendítésével államférfiúi kvalitásairól adhatna tanúbizonyságot második ciklusában, amikor már jóval kevésbé kell ügyelnie a hazai protekcionista érdekcsoportokra. Vannak persze akik mindebben a Kína-ellenes protekcionizmus lépéseit vélik látni, s világszerte féltik a vásárlókat az árucikkek drágulásától. A „transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerség” Obama elnök idei évértékelő beszédének szavaival amerikaiak millióinak biztosítana jól fizető állásokat, s ez nyilvánvalóan népszerűségre számíthat az Egyesült Államokban, különösen Obama demokrata választóinak körében.

Frank professzor azt is kiemeli, hogy az Egyesült Államoknak jelenleg 17 szabad kereskedelmi egyezménye (FTA) van, főként kétoldalúak, de néhány egész térségeket kapcsol össze, mint a North American Free Trade Agreement (NAFTA) és a közép-amerikai FTA. (Ezek körül is nagyon sok vita volt. Elsősorban az amerikai munkahelyeket féltették az olcsóbb országokkal való közösködéstől, nem alaptalanul.) Amerikának van néhány kereskedelmi és befektetési egyezménye (Trade and Investment Framework Agreement, TI-FA) és kétoldalú befektetési egyezménye is (Bilateral Investment Treaties, BIT). Mégis, Amerikában sokan tartanak tőle, hogy lehet-e számítani Európa, e „27 fejű hidra” deregulációjára, ha az Egyesült Államok maga sem képes e folyamatot végigvinni. Sokan vitáznak arról, hogy a már megoldott amerikai dereguláció például a repülőgépiparban és a bankszektorban valóban hasznára volt-e a vásárlóknak, a kisbefektetőknek, a kisembereknek – és ha nem, akkor mit lehet remélni a transzatlanti változásoktól. Vagy arról, hogy az EU eszméi és eszményei elérkeznek-e az amerikai partokra is, és tönkreteszik-e az Egyesült Államok gondolkodását.

Inotai András úgy vélekedik, hogy most adódik Európa egyetlen esélye arra, hogy megszilárdítsa szerepét a hárompólusú világban. Úgy látja, hogy az EU-ban a németek, az északi országok, a hollandok igen erősen érdekeltek a szabad kereskedelmi egyezményben. – David Cameron brit miniszterelnök biztos nem akarna kiválni az unióból, ha meglenne a megállapodás – véli a kutató. A megállapodás fő ellenzői között említi a franciákat, akik mezőgazdasági termelőik védelméért harcolnak. Másrészt a francia nyelvet, kultúrát is féltik az angol elsöprő fölényétől. Kérdés, hogy ezek az ellenérvek nem akadályozzák-e meg már a kezdeteknél a tárgyalást, nemhogy a megegyezést.

Az amerikai gondolkodás, sőt az amerikai függetlenség tönkretételétől az USA-ban sokan folyamatosan rettegnek. Az amerikai konzervatívok között vannak, akik amúgy is sötét szocialista, sőt kommunista központnak tartják Brüsszelt, ahonnan az amerikaiak „legszentebb” jogait – például a fegyverbirtokláshoz valót – fenyegetik. Nem véletlen, hogy az amerikai szélsőjobb egyik emblematikus ideológiai központja, a John Birch Társaság már március elején támadást intézett az FTA gondolata ellen. Ezek a körök folyamatosan a mindent ellenőrző világállam veszélyét vizionálják. Az EU–USA szabad kereskedelmi övezet gondolatának a felvetése az ő szemükben ennek a világállamnak a megjelenése.

A tervnek vannak kritikusai a nemzetközi progresszió oldalán is. Szerintük a fejlett országok tömbbé formálása növeli a harmadik világ hátrányát. A szabad kereskedelmi övezetben a feltörekvők nem lesznek versenyképesek. Mások kereskedelmi háborúkat, sőt a konkurens államtömbök harcát is elképzelhetőnek vélik. A politikai víziók azonban egyelőre nem lesznek napirenden. Ha elkezdődnek a tárgyalások, akkor szó esik majd a személygépkocsik biztonsági övére és a háztartási tisztítószerekre vonatkozó szabványok egyeztetéséről, a szolgáltatásokra vonatkozó törvényi háttérről, a gyógyszerek engedélyeztetési rendszeréről. Mindarról, ami a szabad kereskedelemhez, a szabad versenyhez elengedhetetlen. És mindennek rengeteg következménye lehet, ami embermilliók sorsát, jól létét érinti majd.

Európai Airbus és amerikai Boeing közös placcon – légishow Párizsban