Sirály

Tarlós István pénteken még nem tudta, hogy jön a zsidó pészah és a keresztény húsvét. Tizenkét órás ultimátumot követően gorillákat küldött a Király utcai Sirályra, amely nem egyszerű szórakozóhely, hanem az ifjúsági klub és a kultúrház mai megfelelője, civil és fiatalos.

Jött a rendőrség is, meg a mostanság katasztrófavédelemnek gúnyolt tűzoltóság. (Utóbbinak örült is mindenki, ennél jobban csak a hóviharban beragadt autósok örültek volna neki, de oda nem küldték. Na, talán majd ma délután, szerencsére megint havazni fog, lehet köszörülni kifele a csorbát.) A vallási ügyekben ezek szerint nem túl tájékozott Tarlóst egy szombati (bizonyára még a pénteki naplemente előtt útnak indított) Mazsihisz-levél informálta a küszöbönálló ünnepről, mire a nem pont nagylelkűségéről ismert politikus megkönyörült a jóhiszemű, jogcím nélküli klubüzemeltetőkön, és adott nekik egy hetet a kipakolásra.

Normális országban, amelyben nekünk magyaroknak már évek óta csak akkor adatik meg élnünk, ha elköltözünk itthonról, mindez úgy nézett volna ki, hogy a főpolgármesteri hivatal tárgyalásokat kezdeményez a bérleti díj fizetéséről, majd, ha nem sikerül megállapodni, nem vár három évet tétlenül, hanem azonnal szab egy méltányos, mondjuk hatvannapos határidőt, netán felajánl a Király utcai helyett egy másik, éppen üresen álló helyiséget.

Csakhogy a Fideszben úgy tudják, hogy a Sirályban szervezkednek a Hallgatói Hálózat aktivistái, és ott főzték ki a Lendvay utcai pártszékház udvarának megszállását is. Márpedig nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy mások is tudnak váratlant húzni. Pedig egyre inkább tudnak, miközben ők meg egyre kiszámíthatóbbak: kicsinyesek és bosszúállók.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.