Kézzel-lábbal mutogattak, s majdnem rossz irányba küldték el az Oktogonnál megszólított budapesti fiatalok a német turistákat. Az utóbbiak csak a városnéző busz megállóját keresték térképpel a kezükben.

 – Azért megtanulhatnának egy kicsit magyarul, bakker – viccelődött a városismeretből felsültek egyike, amit a másik szintén trágársággal kontrázott. A német házaspár mosolygott az egészen, ők mindezt kedvességnek gondolták. Ilyen történet meg annak ellenkezője százával akad.

Mi, magyarok nagyon vendégszeretőnek tartjuk magunkat, erre most azt kaptuk a képünkbe, hogy a davosi Világgazdasági Fórum 140 ország közül a 116. helyre sorolt minket a külföldiekkel szembeni viselkedésről szóló jelentésében. Előbbre, mint a legtöbb kelet- közép-európai országot, de összességében azért mégis! Az ilyen listákkal meg besorolásokkal nem árt csínján bánni.

A kedvességgel pedig nem hivalkodni kell, hasznosabb azt gyakorolni. Persze nem taxishiénákkal, a vendéget megkopasztó pincérekkel, egyéb „ragadozókkal”. Kevesen gondolnak arra, hogy a mogorvasággal, a metakommunikáció révén egy magyarul nem tudónak is jól érthető „Hagyjál békén!” mentalitással maguk is hozzátesznek a sokat emlegetett országimázshoz.

Érdemes volna már az iskolában elkezdeni annak oktatását, hogy az idegenekkel szembeni viselkedéssel nemcsak a hazáról állítunk ki bizonyítványt, magunkról is. S ha a külföldieket is átverjük, kiröhögjük, akkor hogyan viselkedünk saját honfitársainkkal? Milyen a közbeszéd, hogyan szólunk egymáshoz, miért az agresszivitás a válasz minden utcai vagy közlekedési „helyzetre”? Sajnos gyakran fog el minket a hitetlenség:

Magyarország tényleg ilyen lenne 2013-ban?