Most jó lenni jogásznak

167 ezer forintos óradíjjal keres közbeszerzési jogban jártas tanácsadót a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Egészen pontosan nettó egymilliárd-huszonhárommillió forintot adnának 66 ezer munkaóráért. (Tavaly a havi bruttó [!] átlagbér 223 ezer forint volt, a minimálbér 2013-ban 98 ezer forint.) A sikeres pályázónak egyebek mellett a hivatal által kiírt közbeszerzések úgynevezett szabályossági ellenőrzései során a jogi, a műszaki-szakmai, valamint a közbeszerzési szaktudást igénylő kérdésekben kell tanácsot adnia a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály vezetőjének. Akinek egyedi megrendelésére is rendelkezésre kell állnia, ha az adott közbeszerzési pályázat kiírásában vagy annak ellenőrzéséhez az érintett iroda szakmai segítségére szorulna.

A jól hangzó óradíjért – a felhívás szerint – meglehetősen speciális feltételeket is teljesítenie kell a jelentkezőnek: így például csak az nyerhet, aki legalább „uniós (közösségi) értékhatárt elérő és/vagy uniós (közösségi) eljárásrendben zajló legalább 85 építési beruházás, legalább 85 szolgáltatásmegrendelés, legalább 60 árubeszerzés tárgyú közbeszerzési eljárás lebonyolításában vagy annak minőség-ellenőrzésében közreműködött. További konkrét feltétele a munkának, hogy legalább 40 közbeszerzési szerződés módosításában kellett részt venni, amelyből tízet építőipari beruházásként uniós támogatásból finanszíroztak.

A Népszabadság megkérdezte az NFÜ sajtóosztályát: mi az a szakmai feladat, amiért 167 ezer forintos rezsióradíjat lehet fizetni? Eddig hány olyan tanácsadói szerződése van a hivatalnak, amelyben ezt az összeget fizetik munkadíjként? Ha van ilyen szerződésük, mi az érintett cégek neve, milyen munkákat végeztek?

A hivatal a kérdéseinkre nem adott konkrét választ. Megnyugtattak, hogy a szóban forgó pályázati kiírás megfelel a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó jogszabályoknak. A hivatal útbaigazított arra vonatkozóan is, hogy mely honlapokon (Közbeszerzési Értesítő, Európai Unió Hivatalos Lapja, NFÜ-honlap) találhatunk hasonló pályázati felhívásokat. (Megjegyezzük: ekkora, óradíjra is lefordítható összeget egyikben sem találtunk.) Mindemellett – válaszuk egyetlen konkrétumaként kijelentették – az ügynökségnek jelenleg nincs 167 ezer forintos rezsióradíjas szerződése. Más kérdéseket is föltettünk.

Ezek: előfordult-e korábban is, hogy ennyire specifikált pályázati kiírással keressenek közpénzköltéshez jelentkezőt?; ha igen, annak milyen jellegű szolgáltatást kellett végeznie?; hány alkalommal?; kik nyerték a szóban forgó pályázatokat? Ezekre azonban érdemi választ nem kaptunk.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.