A magyar kormányfő most talán tényleg túl messzire készül menni, és egyesek még azt sem tartják kizártnak, hogy Budapest politikai okokból akár még szavazati jog vagy kohéziós források nélkül is maradhat. Pedig ha egy pillanatra a józan ész kerekedhetne benne felül (ennek meglétéről tapasztalatunk nincs), az Országgyűlés ma nem szavazna az alaptörvény negyedik módosításáról, az Alkotmánybíróság de facto felszámolásáról.

Arról a javaslatról, amelyet kollektív szégyenként előterjesztőként jegyez valamennyi kormánypárti képviselő. De meg fogják szavazni, dacára annak, hogy az ellenzéktől a civilekig tiltakoznak ellene; megszavazzák, negligálva Európától az Egyesült Államokig minden hivatalosságot, amely úgy látja, tarthatatlan, hogy egy uniós tagországban ismét semmibe veszik a parlamentáris demokráciát. A közjogi helyzet innentől zavaros. Lehet úgy értelmezni, hogy a döntés után az államfőnek már nincs mérlegelési joga, és alá kell írnia az alkotmánymódosítást.

És lehet úgy is, hogy az alaptörvény új identitást kap, Áder János pedig emiatt meg is vétózhatná a döntést. Nem fogja. „A magyar kormány és a parlament teljes mértékben elkötelezett az európai normák és szabályok mellett” – írta Brüsszelbe a kormányfő. Mire az unió adminisztrációja szembesül a levél és a szavazás ellentmondásának esztelenségével, a parlamenti gépezet már át is darálta önmagán egy újabb, hatalmas darabját az európai Magyarországnak.