Csengőre nyíló kincsestárak
– Oh, nincs semmi probléma, a biztosító már kifizette a kárt, a kereskedők pedig új köveket szereztek be, amiket el is juttattak az ügyfelekhez – meséli Shlomo, aki 38 éve kereskedik gyémánttal Antwerpenben, és ismeri azokat a kollégákat is, akiket a rablás érintett. A reptér biztonsági szolgálatáról határozott véleménye van:
– Idióták! Olyan, mintha óvodát őriznének, nem repteret! Bezzeg, ha egy perccel tovább várakozom a kocsimmal a repülőtér előtt, akkor egyből tíz rendőr terem ott – panaszkodik Shlomo, aki szerint az is nevetséges, hogy a délután ötkor induló szállítmányokat a rendőrség csak a repülőtér bejáratáig kíséri, a reptér területére nem lépnek be.
A rablás hatását Caroline De Wolf, a helyi gyémántszektor érdekeit képviselő Antwerpeni Gyémánt Világközpont (AWDC) szóvivője is segít kontextusba helyezni: Antwerpenben naponta 200 millió dollár fordul meg, az 50 millió dolláros rajtaütés nem rendíti meg az ipart. Tavaly 51,9 milliárd dolláros forgalmat bonyolított a város gyémántszektora. A köveket valószínűleg sosem lehet majd megtalálni, hiszen kis átalakításokkal teljesen „felismerhetetlenné” tehetők.
A látványos rablás és a bűnügyet követő médiafigyelem azonban jó lehetőséget nyújt Antwerpennek, hogy emlékeztesse a világot: még mindig a flamand város a világ „gyémántfővárosa”. Caroline De Wolf hangsúlyozza, hogy Antwerpenen keresztül halad át a nyers gyémántkövek nyolcvan százalékának útja, és a csiszolt kövek ötven százaléka itt cserél gazdát. 1800 gyémántkereskedő cég és kétezer gyémántiparral foglalkozó vállalkozás működik Antwerpenben, összesen 30-35 ezer embernek adva munkát.
Ám ahhoz képest, hogy ez a világ gyémántkereskedelmének központja, az antwerpeni gyémántnegyed egyáltalán nem hivalkodó, inkább visszafogott, szürke. Mindössze három utcából áll a vasútállomás közvetlen közelében. – Ezt a három utcát több kamera figyeli, mint a NATO központját – állítja kísérőnk az Antwerpeni Gyémánt Világközpontból. A jellegtelen utcákon egymást követik a gyémántboltok (amelyek ajtajai csengőre nyílnak), a gyémántbankok, az iparhoz nélkülözhetetlen technikai eszközöket áruló boltok és a gyémánttőzsdék. Az utcákon ortodox zsidók sietnek tovább, és indiai férfiak tereferélnek. Merthogy az antwerpeni gyémántkereskedelmet is átformálta a globalizáció.
A csiszolás majdnem teljesen Indiába és Kínába került át, ahol olcsóbb a munkaerő. A hatvanas-hetvenes években 30 ezer csiszoló tevékenykedett Antwerpenben, ma már négy-ötszázan maradtak, ők a nagyobb, drágább kövekre specializálódtak. A flamand Johan Olieslagers egyike azoknak, akik nem adják fel szüleik, nagyszüleik szakmáját: kis csiszolóüzemet működtet a gyémántnegyed közepén. – A gyémánt a természet egyik leggyönyörűbb alkotása, igazi élvezet kézben tartani. Amikor gyémántot csiszolok, olyan, mintha egy virágot nyitnék ki – mondja Johan, akinek ikergyermekei is csiszolónak készülnek.
Johan évente ötször-hatszor maga utazik el Sierra Leone-i, ghánai bányákba kövekért. Az antwerpeni ipar arra is büszke, hogy semmilyen kő nem léphet be, vagy hagyhatja el a helyi piacot a Kimberly-igazolás nélkül. Ez utóbbi azt hivatott biztosítani, hogy nem „véres gyémántról” van szó: az eredetük tiszta, nem fegyveres konfliktusok finanszírozása miatt kerültek forgalomba. Az ADWC a belga szövetségi kormánnyal karöltve vizsgálja meg az Antwerpenbe érkező vagy innen távozó igazolványokat és a köveket. Ezzel együtt a bizalom a legfontosabb kötőanyag, ami működteti ezt az ipart. – Ismerem az ügyfeleimet – mondja Johan, amikor arról kérdezem, hogyan szűri ki a véres gyémántokat, és elárulja, hogy éppen ezért az adott kőhöz tartozó igazolást nem is szokta elkérni.
Az új évezredre a kereskedők közössége is átalakult: a korábban zsidók által dominált üzlet hatvan százalékát ma már indiaiak irányítják. Shlomo azt mondja, az ipar átalakulása miatt sok zsidó család vándorolt ki Izraelbe, vagy maradt munka nélkül. Az ötvenes éveiben járó kereskedő becslése szerint a gyémántokkal foglalkozó zsidó közösség 20-30 százaléka biztosan munkanélküli, akiket a közösség többi tagja próbál meg segíteni. Azt meséli, több ortodox családban a nők is elkezdtek dolgozni például könyvelőként, hogy segítsenek fenntartani a családot.
A zsidó és az indiai közösség jól megfér egymással. Igaz, Shlomo – akinek édesanyja Magyarországon született – úgy véli, a belga állam hibát követett el, amikor beengedte a vállalkozni vágyó indiaiakat anélkül, hogy elérte volna: az európaiak ugyanolyan egyszerű feltételekkel kezdhessenek vállalkozásba Indiában.
Antwerpen négy gyémánttőzsdéjének egyikében, az 1904-ben épült Beurs voor Diamanthandelben kézzelfogható az új világ. A gyönyörű épület tágas főtermében 15-20 évvel ezelőtt az asztaloknál ment a bizalmas üzletelés. Ma már a többség saját boltjaiban, a fiatalok online kereskednek.
Az északról beszűrődő fényben (a terem hatalmas ablakai észak felé néznek, hogy kevés napfény jusson be, mert a gyémántokat fehér fényben lehet a legjobban megvizsgálni) néhány idősebb ortodox zsidó férfi olvas újságot, beszélgetnek. Jiddis, héber, flamand, francia, angol keveredik a teremben. Shlomo bizakodó: – Amíg lesznek nők a világon, addig gyémántot is el lehet adni!
