Ismét az utcán

„Auschwitz üdülőtábor – Van medence is, kemence is.” Ilyen feliratú pólóban jelent meg szombaton az ORFK Teve utcai épülete előtt egy fiatal, egyike azoknak, akik igyekeztek megzavarni a Jobbik konyári vonulása ellen tiltakozó civilek villámcsődületét.

A flashmob megzavarói – páran voltak csak – vigyázzba álltak, a Himnuszt és a Szózatot énekelték rendületlenül, senkitől nem zavartatva. Sem a villámcsődület résztvevői, sem a fényképeket készítő rendőrök nem tudták eldönteni, mit is kezdjenek ezzel a helyzettel. Szerencsére ugyanebben az időpontban, több száz kilométerrel távolabb, a rendőrség nagyon is a helyén volt, így aztán senkinek nem esett bántódása Konyáron, ahol a jobbikosok azért vonultak föl, hogy ismét egy jót cigányozhassanak.

Ezúttal annak kapcsán, hogy elbocsátottak a helyi általános iskolából egy tanárt, aki emberhez méltatlan szavakkal illette a cigány gyerekeket – a jobbikosok szerint csak kimondta az igazságot. Az ugyanakkor szembetűnő, hogy azokban a közösségekben, amelyeket mostanában felkeres a szélsőjobboldali párt képviselője, Gyöngyösi Márton, komoly az ellenállás: így volt ez a hét végén Nagykanizsán, majd Szombathelyen is. Mindkét településen több százan álltak szemben a képviselő biztosítására felvonuló szélsőjobboldaliakkal.

Vas megye székhelyén nemcsak civilek és szocialisták tüntettek, hanem a város kereszténydemokrata polgármestere is. Gyöngyösi volt, aki azt javasolta: fel kellene mérni, hogy „az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”.

Ismerős egyenruha a Hajdú-Bihar megyei Konyáron
Ismerős egyenruha a Hajdú-Bihar megyei Konyáron
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.