Egy éve a földön a Malév

Egy éve, hogy a nemzeti kormány csődbe engedte a nemzeti légitársaságot – a Malév több száz volt dolgozója tegnap egyenruhában demonstrált, emlékezve a szomorú eseményre. Sokan közülük ma is munka nélkül vannak.

A Malév leállásakor sokan találgatták, lesz-e új nemzeti légitársaság, készült-e a kormány B tervvel? A Malév csődje óta eltelt egy évben azonban kiderült, hogy a kabinet tényleg elengedte a légitársaság kezét. Nyilvánvalóan a tovagyűrűző hatásokat is mérlegelve úgy döntött, a piacra bízza, kitölti-e a Malév által hagyott űrt. A cég több mint ezer munkavállalóját is magára hagyták, és számolniuk kell a hitelezők mintegy 170 milliárdos igényével is.

A korábban hangoztatott nagy szavak, miszerint stratégiai fontosságú egy budapesti központú légitársaság, vagy hogy mindent megtesznek a magas színvonalú hazai légi közlekedés megmentéséért, csupán üres szólamok maradtak. Budapest így búcsút mondhat a korábban vágyott regionális vezető szerepnek – a légikikötőket nézve legalábbis biztos, lévén jelenleg nincs olyan légitársaság, amely átszállásokat biztosítana a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A repülőtér-üzemeltető kitehetné a fapados terminál táblát is, a forgalom jelentős részét immár a diszkont-légitársaságok járatai adják.

Nagyot változott az élet Ferihegyen a Malév eltűnésével. Míg korábban negyven országba lehetett eljutni Budapestről, ma csak harminchatba. Korábban kilencven reptérrel volt közvetlen kapcsolat, ma már csak 74 légikikötőbe lehet átszállás nélkül repülni. Peking, Damaszkusz, Bejrút, Ammán, Tripoli, Várna, Tirana, Szkopje, Pristina, Podgorica, Szarajevó, Split, Kisinyov, Velence, Belgrád – ezek a városok ma már nem érhetők el közvetlen járattal Budapestről.

Tavaly január közepén Brüsszel szabálytalannak minősítette a Malév költségvetési támogatását, és nemcsak az államot tiltotta el a további pénzpumpálástól, hanem azt is elrendelte, hogy a Malévnek vissza kell fizetnie a korábban kapott összegeket. A döntés lavinát indított el, a cég hitelezői egyre-másra kezdték követelni a pénzüket az időközben kiemelt nemzetgazdasági jelentőségűnek nyilvánított, így a speciálisan felszámolandó, s a jogalkotó szándéka szerint hitelezői védelmet is élvező légitársaságtól. Február harmadikán hajnalban Tel-Aviv Ben Gurion repülőterén az illetékesek úgy döntöttek: csak akkor engedik felszállni a Malév Boeing–737-esét, ha a légitársaság rendezi a százezer dollárt meghaladó tartozását.

A Malév ezt az összeget még ki tudta volna fizetni, de a következő hasonló felszólításnak már nem tudtak volna eleget tenni. Mivel ez idő tájt a többi repülőgép Budapesten éjszakázott, a cég vezetése azonnal döntött: inkább hagyják, hogy Izraelben lefoglalják a Boeinget, de a többi gépet már – a kármegelőzés érdekében – nem engedik el Budapestről. A 66 éves légitársaság ezzel befejezte az üzemszerű működést.

Sok volt dolgozó a légitársaság csődje után egy évvel sem találta meg a boldogulását. Tegnap egyenruhában emlékeztek a cég leállására
Sok volt dolgozó a légitársaság csődje után egy évvel sem találta meg a boldogulását. Tegnap egyenruhában emlékeztek a cég leállására
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.