Corvintól Corvinig

Ezt a lapszámot a Népszabadság szerkesztősége már az új helyén, a Corvin negyedben készítette el. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy visszaköltöztünk oda, ahonnan 21 éve elmentünk.

A mostani szerkesztőségünk három villamosmegállóra van az egykori, Corvin Áruház melletti lakhelyünktől, amelyből mára szálloda lett. A Blahához hasonlóan a mostani épületünkben is egy sajtószékházban dolgozunk, ami nem meglepő: a kiadók és a szerkesztőségek mindig is igyekeztek kihasználni a több újság közös működéséből fakadó előnyöket. Ez az előny egyben kényszer is volt: a nyomda szükségszerű közelsége. Ez azonban már régóta nem korlátozza a szerkesztőségek helyét, ahogyan a mobiltelefon és az internet is egyre nagyobb szabadságot adott az újságíróknak.

Ahhoz, hogy dolgozzanak, nem kell szükségképpen bemenniük a szerkesztőségbe. Akármennyit is fejlődött azonban a világ, egy-egy szerkesztőségnek ma is nagyon hasonlóak az igényei, így a kiszolgálásuk is egy helyen a legolcsóbb. Nem csoda, hogy a magyar médiapiac legnagyobb kiadói többnyire már egy helyen működtetik nyomtatott és online újságjaik szerkesztőségeit.

A Népszabadság költözése is e folyamatba illeszkedik: új helyünkön a szó szoros értelmében néhány méteren belül összpontosul a magyar sajtó jelentős része. A Corvin negyedben álló Ringier-székházban falszomszédunk az ország egyetlen sportnapilapja, a Nemzeti Sport, és egy emelet választ el bennünket a legnagyobb bulvárlap, a Blikk szerkesztőségétől. Ide költöztünk most mi a legnagyobb országos politikai napilapként. Visszatértünk a magyar sajtó történelmi főutcájára, a Nagykörútra.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.