A mostani jelek láthatók, érzékelhetők, sőt részben vagy kigondolt összefüggéseikben már a közbeszédben és a közírásban is. Az egyik a már ötödik vagy hatodik éve húzódó válságé, a másik a harmadik ipari forradalomé.

Még azt sem tudhatjuk, mennyire függenek össze. Nagy témái lesznek eljövendő korok történelemírásainak, tanulságokat sugalmazó meséinek.

Ez a magyarázatkísérlet az elbeszélő szakmája felől közelít, a számíthatóság és nem számíthatóság határmezejéről, a szabályozhatóság és a realizálhatóság kérdéseit feszegeti.

A válság mint egy globális játék analógiája

A válság maga az emberiség alapellentmondásainak tükre. Egy viszonylag hosszú (az egyes ember életéhez mérve) bőség- és növekedési idő, remények, társadalmi és gazdasági ígéretek ideje után következett. Nem okozta természeti vagy történelmi katasztrófa, az erőforrások elapadása, megsemmisülése, a béke szokásos őrült felborulása, a háború. Kifejlődött a társadalmak józanabb rendje, az emberi jogok uralma idején, önkéntes uniók formálódásakor, amikor a birodalmi kényszerkötelékek viszonylag békésen váltak szét. Az emberek tudatában kezdtek elrendeződni a huszadik század szomorú tanulságai, a gyűlöletek és utópia-erőszakok pusztító csődjei helyett terjedt a valós világ értelmesebb tudomásulvétele és annak szelíd élvezete.

Ezeknek az élvezeteknek a mámorában indult el a válsághoz vezető globális bolondéria. Elszabadult a jövőt gyorsítva megelőző hitelfelvétel és hitelezési láz, egyaránt elkapva a már gazdagokat, így még az Egyesült Államokat is, és a példát követni vágyó szegényebbeket, jellegzetesen az európai periféria országait, a társadalom feletti hatalomra éhes országvezetéseket és a lehetőségektől megszédült lakosságokat. A hitel pedig ömlött, hiszen a hitelezés sokáig jó, a képzetes gazdagságra valós örömökkel csábító üzlet volt.

Megjegyzendő, hogy a közgazdaságtan tudománya még nem birkózott meg ennek a válságnak összefüggő magyarázatával, a kiterjedésének és elhúzódó tartamának a korábbi válságoktól eltérő sajátosságaival. A buborék hasonlat túl egyszerű, bár igen látványos. A buborék kipukkad, amikor a belső nyomás, a hitelek fedezethiánya eléri a buborékfal felületi feszültségének kritikus szintjét, azaz a hitelek mögött álló értékekben a bizalmat. A kipukkadás azonban nem nyomorítja meg sem a buborék fúvóját, sem a fúvókát, de arra a lére sem hat lényegesen vissza, amiből a buborékot fújják.

Tekinthetjük a jelenséget valamiféle kifordított piramisjátéknak is. A valódi piramisjátékokban (Ponzi scheme) a befektető résztvevők először busás nyereséghez jutnak a siker nyomán csatlakozók pénzéből, ez a buborék akkor pukkad ki, amikor az új befektetőknek ígért nyereséget már nem fedezi az addig gyűjtött összeg. Itt a hasonlatot a jelzálogként szereplő, elsősorban ingatlanárak képezik le, ezért is általában e körül tör fel a botrány. Itt azért kifordított a viszony, mert a hitelkínálat növeli a virtuális alapú jólétet, azaz ígéretek kerülnek a piramisjáték befektetői hozzájárulásainak visszájába.

Ennek a globális és individuális gazdasági játéknak vagyunk a szenvedő alanyai, annak valamennyi ténybeli és társadalom-lélektani következményével, amikor a romló körülmények előhívják és kiélesítik az emberben ősidők óta hol nyíltabban, hol alvófélben jelen lévő vadságokat, a csoportgyűlöleteket, az önzés győzelmeit a szolidaritások felett, a pillanatnyi hasznok gátlástalan kergetését, a társadalmak belső szétfeszülését és a messiásként jelentkező diktátorjelöltek demagóg uralmait.

A magyarázatok nehézségei

Kérdés, hogy mitől van a nehézség az egyszerű magyarázatokkal, és miért olyan bizonytalan az okok egyértelmű meghatározása, a bajok orvoslása és az okozók felelősségre vonása? A szokásos eljárás, ha nem ennyire globális az ügy, de bármilyen kiterjedt és nagyméretű, hogy azt elsősorban büntető jellegűen kezelik, méghozzá igen súlyos ítéletekkel (pl. Madoff piramisjátéka, 150 év börtönben). Ehhez kapcsolódik az elítélt minden vagyonának lefoglalása és felhasználása a kártérítésre. Csatlakozik egy vizsgálat a károsultak jóhiszeműségéről és egy záróeljárás, amiben rögzítik a veszteseknek már végleges kárát.

Képzeljük el ezt az eljárást a mostani válság dolgában! Kormányok, a pénzvilág szereplői és persze a károsultak nagy része is ülhetne a vádlottak padján, időnként felcserélve vádlókkal és tanúkkal. A legtöbb, ami tehető, valamiféle tanulság levonása, és ebben a pénzügyi közvetítő rendszer szabályozása. A bankszabályozásnak a bankrendszerek saját kezdeményezései, az EU törekvése egy bankunió és ezen belül egy központi bankfelügyelet irányában mind ilyenek, megterhelve a hitelezés folytonosságának gazdasági fékező hatásával, az adós és hitelező államok között feszülő érdekellentétekkel. A veszteséget pedig nemcsak a hiteleket felvevők viselik, hanem valamennyi részes ország lakossága, az adósoké persze inkább, de a hitelezőké is, gazdasági pangásban, megnövekedett munkanélküliségben és adókban, a válság minden társadalmi-lelki hatásában.

A veszteségek leírása csak a válság közvetlen, pénzeszközökkel történő kezelése után, azaz az orvoslásban is követett tüneti és veszélyes másodlagos hatások elleni műtétekkel kezdődött. A valódi és kínos terápia mindenütt azokban a költségvetési megszorításokban valósul meg, amelyek közvetlenül érintik az életszínvonalat, a szociális vívmányokat és a kulturális és egyéb értékes javakat. Ezek, folytatva az orvosi hasonlatot, nem célozhatják meg az eredeti állapot visszaállítását, hanem egy az adott helyzetben tűrhetőnek gondolt élethelyzetnek az elérését. Közben a terápia visszaható károsításával is számolni kell, a kiegyenlítést létrehozó, erősítő növekedés megtorpanásával, a gazdaságban a stagflációnak nevezett kór veszélyével. Ez utóbbit egyelőre hazánk érte meg.

Egyszerű lenne kimondani, hogy az életnek (a gazdaságinak és a többi mindennapinak) vissza kell térnie a nagy piramisjáték előtti szintre, azaz mondjuk a válság kitörése előtti évtized környékére, a múlt század kilencvenes éveinek költési viszonyaira. Közben azonban rengeteg alapvető dolog változott, többek között a technológiai fejlődés következtében magának a költésnek a struktúrája is. Egyszerű példaként gondoljunk csak a mobil információs technológia változására és terjedésére, de változtak a geográfiai-társadalmi viszonyok, így tekintjük az arab tavasznak nevezett átalakulást vagy Kína és India fejlődését. Működik majdnem minden, ami közben létesült, és nem működik mindaz, ami közben leállt és már nem állítható helyre. Ezek között szerepel olyan szubjektívnek tekintett, de hatalmas objektivitással ható tényező, mint a közbizalom.

Itt nincs perújrafelvétel, maga a per is majdnem olyan veszélyes, mint egy rákos képződmény megbolygatása rosszul irányítható műtéttel. A megmaradt erőt a gazdaságban és a közbizalomban, meg a jóslásokban felsült tudományokban a tanulságokra kell fordítani, méghozzá azokkal az eszközökkel, amik az elhúzódó betegségben megmaradtak, és hasonló óvatossággal kezelendők, mint egészségi hasonlatunkban is tanácsos.

Informatikai megfontolások és az emberi tényezők

Az informatikus javaslata természetesen a modellek rendbetétele, teljesebbé gazdagítása és a modellekből származtatható szabályozások működtetése. A mostani tanulságok rámutattak egy sor olyan belső összefüggésre a pénzpiacok és a pénzgazdálkodás mechanizmusában, amelyeket korábban egyszerűbb ökölszabályokkal kezeltek. Élesebben elváltak egymástól a rövidebb távú és a hosszú távú hatások, és még inkább azok értékelése, értékelési módszerei, a becslések megbízhatósági kritikái, a beavatkozások és azok hatásainak időviszonyai. Ezekben lényeges szerepük van azoknak a tényezőknek, amiket a fizika tehetetlenségi jellemzőinek analógiáival próbálunk számolni.

Ilyenek első helyen azok az emberi tényezők, melyeket éppen a becsült időszakban kezdtek újra gazdasági tényezőkként kezelni. Az újra a gazdaságtan klasszikusaira vonatkozik, hiszen ők elméleteiket elsősorban a humán tudományokból ágaztatták. Ezeket a tényezőket – mint a GINI indexet, ami a társadalmi szakadékokat jellemzi; a Stiglitz-jelentés faktorait, amik a gazdaság állapotán túl a közérzetünket igyekeznek leírni; a Human Development adatait, a Transparency International becsléseit a korrupciós mértékekről – mind igen nehéz számszerűsíteni, még kérdésesebb ezekből összefoglaló számokat konstruálni. Szerencsére ezeknek erős a korrelációjuk a gazdasági erőmérőkkel (GDP, GDI stb.) és egymás között is, jellemezve a kölcsönhatásokat.

Ahol pedig az általános trendvonalaktól lényeges az eltérés, ott, mint a tudományok minden más területén, újabb érdekességeket, kutatási feladatokat találunk. Segítik a becsléseket az időfüggvény-trendvonalak is. Mindennek helye van már a gazdasági-társadalmi számítási modellekben, azok megbízhatósági elemzéseiben. Itt rá kell mutatnunk arra is, hogy a jelenségek nemlineáris és nem ergodikus folyamata alig szerepelt a korábbi modellekben, a modern rendszerelmélet ezekhez gazdag eszköztárat kínál. A közelmúlt eseményei pedig kitűnően járulnak hozzá ahhoz, hogy a nemlinearitások jellegeit, a trendvonalak törésmutatóit értékelhessük, és csínján tudjunk bánni a visszamenőleges és pillanatfelvételeken alapuló statisztikákkal.

Ez utóbbiak bizonytalanságaira jelenleg is a napról napra, de negyedévről negyedévre kibocsátott elemzések mutatnak rá. Az informatika mindezek kezeléséhez nagyszerű, korábban elérhetetlen eszközökkel ad segítséget, eddig nem létező adattömegekkel, azok elemzési módszereivel (adatbányászat, Big Data módszerek), ezer- és millióprocesszoros, adatmultimilliárdok tömegeit processzáló számítástechnikai eszközrendszerekkel. A folyamatok dinamikájában nagy szerepet játszanak a hálózatok viselkedésével, a kapcsolatok és áttételek módosulásaival foglalkozó informatikai elméletek és számítási modellek.

Fel kell tudnunk oldani a tudományos haladás, eszközrendszereink páratlan fejlődése és állapotleírásunk szegénysége között tátongó űrt. A Cyber Physical Systems 2 integráló szemlélete és képessége átléphet a humán tudományok integrálása felé, ennek nagyszerű részeredményeit szemlélhetjük a neurológiában, a biokémiában, a paleontológiában és többmás, korábban diszciplínájukban zárt tudományterületen.

A folyamatosan tanuló, adaptív, önellenőrző modell a szabályozás alapeszköze

A stabilitás, a sokparaméteres rendszerek optimális és kvázioptimális szabályozása, a szabályozhatóság és megfigyelhetőség kritériumai mind erről szólnak és adhatnak tanácsot ésszerűbb beavatkozások és beavatkozástól tartózkodások bonyolult viszonyaiban. Mindezek létrehozása, egyeztetése, megértése és elfogadása a kutatásokon túl, a társadalom és politika vezetői részéről önmagában hosszú és nehéz feladat.

Az emberi tényezőkkel kapcsolódó alapkérdések jelen voltak már a közgazdaság-tudomány megszületése előtt is, a mai összefüggésekben is körülbelül negyvenévesek, Nobel-díjak sora jelzi aktualitásukat. Mint a valós eredmények, a megbízhatóbb predikciók gyengeségei bizonyítják, az a haladás, amit ettől a tudományos fejlődéstől várhatunk, csak szerény lépésekben tud előrelépni. Különösen izgalmas a különböző történelmi körülmények között alakult tudatok, értékelvek számítása. Az ázsiai Közép-Kelet és a mozlim világ alakulásának súlyos meglepetései rossz bizonyítványt állítottak ki a fejlett világ legfelkészültebbnek hitt szervezeteinek ismereteiről.

Itt és a következőkben utalnunk kell arra, hogy a válságok és a nagy átalakulások igen különböző reakciókat váltanak ki az érintettekben és azokban, akik ezekkel akár elméletileg foglalkoznak, akár pedig igyekeznek a saját elképzeléseik gyakorlati erősítésére felhasználni. A kettő sokszor kapcsolódik. Az egyik ilyen válaszjelleg az egész, piacokkal, pénzzel, azok gazdasági és politikai rendszereivel, a technikai fejlődést is hordozó kultúrákkal szemben hangoztatott kritika. Amilyen veszélyekről volt szó a mostani válságkezeléssel kapcsolatban, olyan, még hatványozott veszedelmet hordoznak az ilyesféle eszmék a világ kormányzására. Ebből elég tanulságunk volt a huszadik században.

A különbség most az, hogy szerencsére a háborús uszítás már kevés visszhangra lel, továbbá hogy egyetlen ilyen kritikai ideológia sem lett képes összefüggő, ésszerű rendszereket ajánlani. Azok az informatikai megfontolások, amikre természetesen itt csak utalás történhetett, nem kínálnak kész megoldásokat, még kevésbé csodaszereket.

A jelentőségük éppen az, hogy az adottságokat, így többek között az emberi természetet igyekeznek számba venni, és olyan szabályozásokat alkalmazni, amelyek folyamatosan követik a jelenségeket, azaz tanulnak; ezekhez a tapasztalatokhoz alkalmazkodnak, azaz adaptívak; ellenőrzik modelljeiket, az aktuális képet a folyamatok világairól, és igyekeznek a folyamatokat a maguk természetes medrében támogatni, a túlcsordulásoktól úgy óvni, ahogy a bölcs folyami vízgazdálkodás is teszi. A különbség tehát a nagy elméletekkel szemben a nézetvilágban fókuszálódik, valószínűleg kevésbé lelkesítően, de kevésbé katasztrófalátványokkal.

A harmadik műszaki forradalom és összefüggései a krízisekkel

A valós folyamatok pedig, mint az előző eszmefuttatás és példái is mutatták, gyorsabban haladnak, mint a ráébredések. Így áll a világ most az információs forradalom legújabb fejezetével, a harmadik műszaki forradalommal. Tanulható volt, hogy ezek a műszaki forradalmak radikális módosulásokat hoznak a társadalmakban és bennük az egyének életében. Az első ipari forradalmat a gőzgép indította el a XVIII. század végén, a XIX. század elején, az emberi és állati erőfeszítés felváltása gépekkel. Ezek a gépek és a körülöttük fejlődött nagyipar közel egy évszázad során hozta létre azt a második ipari forradalmat, amely alapvetően megváltoztatta a társadalmak struktúráit, hozott felszínre olyan ideológiákat, amelyek ezeknek a nagyszerű és gyötrelmes átalakulásoknak magyarázataival és megoldási javaslataival fertőzték a szédületet.

Egy másik történelemszámítás ezt a két fázist a második világháború befejező szakaszáig folytonosnak tekinti, és az új periódust az elektronika megjelenésétől, az információs társadalom alakulásától, azaz a huszadik század ötvenes éveitől jegyzi. Az egyes országok mindezt különböző eltolódásokkal követték, így a szakaszolások, mint majd minden a történelemben, eléggé elmosódottak. A lényeg, amire a következőkben rá szeretnénk mutatni, az emberek szerepköreinek és közösségi struktúráinak módosulása. Jó példája ennek a magyar átalakulás. Az első ipari forradalom kiteljesedése előtt a lakosság 80-90 százaléka foglalkozott a mezőgazdasággal, ennek megfelelő feudális-félfeudális társadalmi struktúrákban.

A második világháború utánra ez a lakosság többségét alkotó tömeg körülbelül a felére olvadt, mára a mezőgazdaság a népességnek legfeljebb 5-8 százalékát veszi valóban igénybe. A felszabadult tömegek folyamatosan áradtak az iparba, gyökeresen más munkaviszonyok és követelmények közé, majd a szolgáltatásokba, miközben már az ipari népesség is csökkent. Ezek közismert tények, a szociológusok és politikusok elég megbízható számokkal demonstrálják a társadalom osztódásának, az emberek ezzel kapcsolatos életkörülményeinek, rétegeződéseinek és feladatkövetelményeinek egyszerre biztató és lehangoló módosulásait. A tizenkilencedik század irodalma hiteles és megrázó képet mutat ezeknek az átrendeződéseknek hullámaiban az egyéni sorsok tragédiáiról.

A legfejlettebb technikájú országokban tudatosuló harmadik ipari forradalom ebben a folytonosságban új fejezetet nyit. Technikai alapja az az automatizálással mozgatott fejlemény, hogy a robotokkal és robot jellegű berendezésekkel olcsóbbá és megbízhatóbbá válik a munka, mint ma a legolcsóbb, a szegényebb országokba kihelyezett tevékenység. Ez a folyamat már a viszonylag korai gépesítés során is elkezdődött, de most egy radikális átbillenési ponthoz közelít.

Egy egyszerű számítás érzékelteti a küszöbönállót. Ma egy úgynevezett intelligens robot piaci ára megfelel a közép-felső kategóriájú autóénak, ez 10-20 000 dollár. Az ilyen robot felszerelhető az emberi érzékszerveknél pontosabban, megbízhatóbban működő, tömeggyártott érzékelőkkel, amelyek helyettesíthetik a legjobb minőségű kézi vezérléseket. A manualitások kezelése is hasonlóan halad előre, jó példái az orvosi műtéteknél alkalmazott, a kéznél sokkal kisebb, rezzenésmentes beavatkozó eszközök.

Az autógyártás példája azért is erős, mert a lehetőségek technikai kitárulása minden ellenhatással szemben kényszeríteni fogja ezeknek az eszközöknek az olyan tömegű gyártását, mint azt az autógyártás mutatta. Az autó egyébként, főleg a modern, sok számítástechnikai eszközzel és az ezekkel vezérelt automatikákkal inkább bonyolultabb, mint az intelligens robot. A sokcélúság, sokfajtaság eszközrendszere is készen áll az új háromdimenziós, automatizált gyártástechnológiákban.

Ha egy ilyen robot ára a példánkban 20 000 dollár, a robot csak két műszakban dolgozik, és így az évi 8760 óra helyett csak kb. 5000 órában, élettartamát óvatosan négy évre becsüljük (a mai autók garanciaideje már 7 év körül mozog), a robot befektetési órabére 1 dollárra adódik. A kínai iparban az órabérek már 2 dollár körül mozognak! Az üzemeltetési költségek pedig lényegesen kisebbek, mint a ma legszegényebb, még alkalmazható rétegek számára elengedhetetlen szociális kiadások és az embertömegekkel járó társadalmi kockázatok.

Az utóbbi mondat kegyetlen fogalmazása kegyetlen valóságokra mutat. Azok a munkafajták, amelyek egyfelől a vendégmunkások és másfelől a kihelyezett munkafajták körében találtak feltételeket az így és ott dolgozók alacsony színvonalú létében, ugyanúgy el fognak enyészni, mint ahogy motorizálási hasonlatunkban a történelem eltüntette a lovaknak és az egyéb igavonó állatoknak a szükségleteit. A kegyetlen hasonlat nem folytatandó, de következményeiben egyre sürgetőbben végiggondolandó, hiszen a munkafajták átrendeződése generációs felkészítési probléma. Nem idézzük a a politikusok végső eszközét, a sokszor tízmilliós áldozatokat követelő háborúkat, és nem a tömeges népirtásokat, amelyeknek tűzvészét és parazsát ma is ápolják elkeseredett tömegek és elkeserítő társadalombefolyásoló erők.

Amennyiben a két problémakörben a konklúziók ellentmondásokat is tartalmaznak, az a dolgok természetéből következik. Számos szép, reménykeltő és még több rettentő utópiát idézhetünk. A tudományok integrációs erőfeszítéseire, összefüggő, az emberi lét és együttlét alapkérdéseit boncoló munkákra van szükség. Itt függ össze a vázolt két téma.

A szerző köszönetet mond Király Júliának és Tamás Pálnak, akiknek megjegyzései lényegesen alakították ezt a munkát.

Cikkünk szerzője akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet intézeti tanácsának elnöke, kutató professzor. 1926-ban született Budapesten, 1949-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1986 óta a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet intézeti tanácsának elnöke. Főbb szakterületei: nagy rendszerek folyamatirányitása, robotlátás, alakfelismerés, tudásalapú rendszerek, tudásreprezentáció és -kinyerés, tudáselmélet. Több könyv és mintegy 160, tudományos folyóiratban megjelent publikáció szerzője és társ szerzője, állami és Széchenyi-díjas.

Belsazár lakomája

Rembrandt képe a legendás arámi nyelvű mondat történetét ábrázolja a Bibliából, Dániel próféta könyvének 5. részéből. E szerint Belsazár babiloni király lakomát rendezett, melyen azokból a szent edényekből is bort ittak – ezzel megszentségtelenítve azokat –, amelyeket a jeruzsálemi templomból a király apja és elődje, Nabukodonozor rabolt el. Az ivászat közben ráadásul „dicsérék az arany-, ezüst-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket” is. Ekkor hirtelen egy test nélküli emberi kézfej jelent meg, amely rejtélyes szöveget írt fel a palota falára.

A jelenség megrémisztette a királyt, hívatta varázslóit, látnokait, de azok, Belsazár hiába ígért nekik jutalmat, nem tudták megfejteni. Ezután a király a felesége tanácsára a zsidó Dánielt hivatta. Neki is nagy jutalmat ajánlott, ő ezt visszautasította, de megfejtette a szöveget. A király szemére hányta, hogy nem tanult az apja sorsából, és nem alázta meg magát Isten előtt, hanem meggyalázta szent edényeit, aki ezért küldte a kézfejet, amely feljegyezte az írást.

„És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak. Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak.” A királyt még aznap éjjel megölték a médek. (Munkatársunktól)