A külföldiekre utaztak a túszejtők

Az algériai túszdráma pénteken estig még nem ért véget, mivel a biztonsági erők a szaharai földgáztelepnek csak egy részét tudták visszafoglalni a terroristáktól.

 

Magyar gépkarabélyok is kerültek afrikai kormányokhoz

Majd onnan ki tudja, hová –állítja a fegyverzakértő. A Mauritániától Szudánig, Szomáliáig terjedő Száhel-térség minden bizonnyal a legkülönbözőbb javak legfontosabb kereskedelmi útvonalait foglalja magában Afrikában: ócska fémeket, fogyasztási cikkeket, kábítószereket is szállítanak ezeken.

Az anyagilag is motivált túszejtésen, útonálláson kívül az iszlamista szélsőségesek, szalafisták az ilyesfajta kereskedelemből is bevételre tesznek szert, amelyet aztán fegyvervásárlásra fordíthatnak – mondta lapunknak James Bevan, az afrikai fegyverkereskedelem szakértője (képünkön), a Conflict Armament Research konzultánscég igazgatója, aki az ENSZ térségi vizsgálójaként is dolgozott Szudánban, Ugandában és Kenyában az elmúlt tíz évben.

Mint elmondta, az egész világból érkeznek fegyverek Afrikába, így Közép-Európából is. Az iparágban érdekelt cégek innen is kiépítették ügyfélhálózatukat a fekete kontinensen. – Széles körben elterjedt a magyar AMD–65-ösök használata a térségben, ahogyan kis kaliberű töltények is származnak Magyarországról. Ezekből még a posztkommunista időszak előtt egyes afrikai kormányok vásároltak, majd továbbadhatták az eszközöket más piaci szereplőknek – magyarázza Bevan.

Számos lehetőség van a fegyverek, lőszerek származási helye meghatározásának. A kis kaliberű töltények esetében például nem a lőszeren, hanem a csomagoláson tüntetik fel az alapvető információkat. Az AMD–65-öt nem kell különösebben bemutatni azoknak, akik a hatvanas években vagy azt követően szolgáltak a Magyar Néphadseregben. Közepes találati pontosságú, de egyszerűen használható Kalasnyikov-rendszerű gépkarabélyról van szó, amelyet a FÉG gyártott itthon.

A szakértő szerint több, párhuzamos logikája is van a fegyverkereskedelemnek. Számos afrikai kormánynak egyáltalán nincs hazai termelési kapacitása vagy csak nem megfelelő. Egyéni sajátosságaiktól függ, hogy milyen fegyvereket vesznek, újat vagy használtat, s mennyire sürgős számukra a beszerzés.

Van kereslet az inkurrens, azaz valamely országban már feleslegben lévő, a használatból kivont eszközök átvételére. Ilyen felesleg lehetett a Magyarországról származó fegyverek egy része is. A Conflict Armament Research kutatásaira és jelentésére a minap a The New York Times címoldalas írása hívta fel a világ figyelmét. Így arra az érdekes részletre is, miszerint az iráni fegyvergyártás is hányadot hasít a sokszor illegális afrikai kereskedelemből. Így Iránból származó töltényhüvelyeket találtak az elefántcsontparti lázadóknál, a Kongói DK kormányerőinél, ahogyan Nigerben is, az al-Kaidához köthető csoportoknál.

-
FOTÓ: NIDS/NATO MEDIA LIBRARY
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.