A megbecstelenítés színtere lett a Tahrir tér
A mondat másik, meglepetést keltő oka, hogy a választások előtt Murszi még ellenezte, hogy nő is lehessen vezető politikus. Alighanem azoknak van igazuk, akik szerint az elnök – a Muzulmán Testvériség korábbi tisztviselője – politikai bázisát próbálta szélesíteni nyilatkozatával. Hogy a nők helyzete miként változott a Mubarak utáni Egyiptomban, arra nehéz lenne beszédesebb választ találni Natasha Smith brit újságírónő drámai hangú blogbejegyzésénél.
„Istenem, kérlek, legyen vége! – olvasható a történet arról, hogyan szenvedett a blogger szexuális zaklatást a tömegben, miközben a Tahrir térre tartott, hogy részt vegyen Murszi elnökké választásának örömünnepén. „Több száz férfi vett körül, és rángatta a végtagjaimat. Ide-oda dobáltak, karmolták és markolászták a melleimet, és minden lehetséges módon belém vájták az ujjaikat.” Így vált az egyiptomi forradalomért rajongó brit újságírónő számára az ellenállás szimbólumából a megbecstelenítés színterévé a Tahrir tér.
Nem Natasha Smith volt az egyetlen nő, akinek hasonló megaláztatásban volt része a Mubarakot megbuktató forradalmat követően anarchiába süllyedő Egyiptomban. Még 2011 őszén rövid időn belül két másik újságírónőt – egy franciát és egy amerikait – zaklattak hasonló módon a kairói utcákon, azt megelőzően pedig Lara Logant, a CBS televízió tudósítóját rohanta le egy falka erőszaktevő Kairóban. Úgyhogy a Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet eltanácsolta az újságírónőket Egyiptomból.
Pedig a nők nagy szerepet vállaltak a Hoszni Mubarak hatalmát megdöntő egyiptomi forradalomban. Ételeket és gyógyszereket csempésztek a Tahrir térre a ruhájuk alatt, felszedték az útburkolatot, és szembenéztek a Molotov-koktélokkal, bizonyítván ország-világ előtt, hogy már korántsem olyan némák és elnyomottak, mint korábban. A forradalom napjaiban még a szigorú muszlim értékrend szerint élő szalafista férfiak is megosztották ételüket a szűk farmert viselő, dohányzó lányokkal, beszélgettek velük.
A nők ott a téren biztonságban aludtak a férfiak mellett az ideiglenesen felállított sátrakban. Az idilli képet azonban hamar elcsúfították az idézett incidensek. A reményeket gyorsan letörte, hogy a nők egyenjogúsága melletti és a szexuális zaklatások elleni tüntetések rendre erőszakba fulladtak. Férfiak csoportjai támadtak a női demonstrálókra, s azt ordították nekik, hogy menjenek haza, ott a helyük. Engy Ghozlan egyiptomi női aktivista blogbejegyzésében azt olvashatjuk, hogy a forradalom után Egyiptom társadalmi problémái szemernyit sem változtak.
„Erőszakos férfiakkal kell szembenéznünk, akik gúnyt űznek a követeléseinkből, azt állítván, hogy a nőknek sosem szabadna részt venniük választásokon. Tüntető nőket zaklatnak, bántalmaznak, van úgy, hogy késsel fenyegetnek, s a rendőrség és a katonaság mindezt tétlenül nézi” – írja az egyiptomi blogger. Egy másik nő, Fatma Adel nem ért egyet honfitársnőjével. Szerinte nagyon is sok minden változott az országban. Őt például férfiak mentették ki az erőszaktevők karmaiból, korábban ez elképzelhetetlen lett volna Egyiptomban.
Fatma szerint az egyiptomi nők, mivel kivették a részüket a forradalomban, most már egyenrangúnak érzik magukat a férfiakkal, megvan az önbizalmuk ahhoz, hogy kiköveteljék jogaikat. De hát mi valósult meg Murszi elnök ígéreteiből? – kérdezhetnénk. Hol van a női alelnök, hol vannak a női miniszterek az átmeneti kormányban? Létezik ugyan egy törvény, miszerint 64 helyet kell biztosítani a nőknek a képviselőházban, de ezt a rendelkezést maguk a nők is méltatlannak tartják. „Nem kell sehová beerőltetni minket. A saját érdemeink alapján kellene előbbre jutnunk” – írja blogbejegyzésében Engy Ghozlan.
