A külpolitikai elemzést, a publicisztikát és a riportázst is magas szinten művelték. Folyamatosan. Amerikai lap volt, de nemzetközi kiadásokkal. Ahogy illik egy világhatalom világlapjához. Most még globálisabb lett, mert már csak az interneten létezik. Szép záró címlapot készítettek az utolsó nyomtatott kiadásnak. Megtekinthető az alábbi weboldalon. Igen. Jól értik, ez kifejezetten a haldokló vagy épp bezárt amerikai lapokkal foglalkozó internetes felület. Ilyen is van. Hamarosan más nagy címek is megjelennek majd rajta.

A papírújság nagyon drága, igényes termék. Az előfizetőik száma csökken, a hirdetők már nem tartják fenn őket, azok már előbb kivonultak. Nem azért idézem itt fel a híres, nagy újság végét, mert ezzel akarnám magyarázni a magyar papírlapok, így a mi újságunk zsugorodását. A világban másutt is hasonló a helyzet, miközben persze vannak újságszempontból „jó helyek” is.

Korombeli emberekkel beszélgettem pár napja, s egymással versengve magyarázták nekem,miért nem olvasnak újságot. Olvasnak ők persze eleget, s, mint kiderült, újságot is. De nem papíron, hanem telefonon, tableten, számítógépen. Hétvégére megveszik még néha a papírra nyomtatott lapot is, sőt hetilapokat is vásárolnak. A leginkább kézenfekvő és a legtöbbjük által felhozott magyarázat az volt, hogy nincs rá idejük, mert az életmódjuk nem engedi meg. Mire beérnek a munkahelyükre, már tucatnyi feladat várja őket, nagy a hajtás. Amúgy is csak arra lenne idejük, hogy a szakmájukkal kapcsolatos dolgokról olvassanak. Abban pedig – mondta egyikük – csak a híres brit gazdasági napilap a mérvadó számára.

Évek óta tapasztalni, hogy a húszas-harmincas korosztályban az újságolvasó ritka madár. Ez a tevékenység egyszerűen nem vált a kultúrájuk részévé. A szakértők szerint nálunk ennek az is az oka, hogy a rendszerváltással nagykorúvá lett nemzedék úgy találta, nincs olyan szeriőz újság, mely kifejezetten hozzá szól. A kilencvenes évek magyar sajtókínálata az előző évtizedek folytatása volt. Minden lap valamilyen politikai tábor elkötelezettjének számított. Akkor is, ha ezt boldogan vállalta, akkor is, ha csak rákenték.

Nem csak nálunk van ez így. Egy sor országban felismerték, hogy a felnövekvő nemzedékeket meg kell tanítani a napilapolvasás szokására. Programok indultak, amelyekben összefogott az állam, az ipar, a szakma és az oktatás. Újságokkal látták el a középiskolásokat. Mondhatni, beetették őket. Franciaországban Nicolas Sarkozy volt elnök ingyenes lapelőfizetést adott volna a nagykorúvá válóknak. Gálik Mihály a médiagazdaság tanára a Corvinus Egyetemen. Az ő egyik összefoglaló írása szerint az újságolvasási szokásokat első helyen a családi szocializalizáció határozza meg.

Ha a gyerek otthon újságolvasó szülőket lát, ha a családban szokás a lapolvasás, meg is beszélik az újságot, értékelik a cikkeket, felhívják rá a figyelmet, akkor a következő nemzedék számára természetes szokás lesz az újságolvasás. Gálik persze felsorol más tényezőket is. Köztük a demográfiai, társadalmi változásokat és az életstílus változásait. Ez utóbbit én a divatkövetés jelenségével magyarázom. Ha egy iskolában, egyetemen ciki újságot olvasni a szünetben, mert sokkal menőbb az okos telefont vagy a tabletet nézegetni, akkor a többség nem szegül szembe a trenddel. A magamfajta konzervatív számára egyenesen borzasztó, amikor azt négy fiatal férfi ül egy éttermi asztal körül, és a telefonjukat piszkálják. Olvasnak, egyikük néha felröhhen. Ha egy régi kávéházban ülnének és újságot olvasnának, felteszem, megosztanák egymással, mit is ír a lap. Az internetes hírfogyasztás magányos szenvedély.

Érdekes, hogy a cikk elején említett, hatvan körül járó értelmiségiek mennyire könnyen átálltak az új információhordozó eszközökre. Amióta a papírra nyomtatott újságok hanyatlása a világsajtó egyik legfontosabb témája, mindig azt mondták, hogy az idősebb vagy idősödő korosztályban marad meg legtovább az olvasás hagyományos formája. Hát, úgy látszik, nem mindenütt van így, azok is szakítanak vele, akiknek telik rá, s akiknek idejük is lenne az olvasásra – ha akarnák. De nem akarják. Az is említésre méltó, hogy kortársaim, miközben közölték, hogy leszoktak a papírújság olvasásáról, igen hevesen bírálták a Népszabadságot. Elsősorban azokat a változásokat rótták fel nekünk, amelyeket azért vezettek be (nem csak nálunk), hogy lépést tartsanak az idővel és az internetes tartalomhordozókkal.

A cikkek rövidebbek lettek, a képek színesek, a címek harsányabbak, többször frivolak. A nyelvhasználat szabados, akár az elektronikus oldalakon, blogokon. Az újságokat már a rádió megjelenésekor is temették, s a televíziózás tömegessé válása is beindította a vészjelző szirénákat. De az igazi fekete napok, úgy látszik, most érkeztek el. Már a tíz-tizenöt éve írt tanulmányok is utaltak rá, hogy az internet elterjedése végzetes hatással lesz a nyomtatott (papíralapú) sajtóra. Akkor azonban a világháló még szegényes volt hírekben. Elsősorban olvasmányt kínált, s kapcsolatokat. Hamarosan megjelentek és gyors fejlődésnek indultak a keresőprogramok, felbukkantak a közösségi hálók. A régi sajtó, mi egyebet tehetett volna, felkapaszkodott a hálóra. Most ott vagyunk, de a helyzet ettől nem lett biztatóbb.

Szinte nincs hét, hogy a szakma és a megrögzött papíron olvasók vert csapatai ne temetnének egy lapot. Mit lapot, az egész műfajt. Az új média sokszor pazar újdonságokkal szolgál. Ilyen például az okostelefonokon készített laikus tudósítások sokasága, amelyeket a szíriai lázadók töltöttek fel a YouTube-ra, a közösségi hálózatokra. Egy ideig ez volt az egyetlen hírforrás a felkelt országból. Ez és a tömeges blogolás keltette némelyekben a hitet, hogy ezek az új jelenségek tartalmilag is megújítják a régi médiát. Azt hiszem, erre még sokáig várni kell. Vannak ugyan blogok, amelyek komolyan veendő, profi internetes felületek lettek, egy-egy szakkérdésben mérvadók, de ez a kisebbség. Az interneten megjelenő új szereplők túlnyomó része a régi média által feltárt híreket, elemzéseket rágja, kommentálja.

A kommentelő a régi média publicistáinak, megmondóembereinek nyomában jár. Tíz éve tapasztaltam először, hogy e-mailben is ellátnak információval, kommentárral. Sokan fogyasztanak híreket Twitteren. Az igazi újdonságot azonban a Facebook és társai megjelenése hozta. Hirtelen a XIX. századi sajtóhoz hasonlóan vált képessé a közösségi háló a társadalmak megmozgatására, szervezésére. Miközben a személyre és közösségre szabott információk, hírek, kommentárok, szórakoztató anyagok hordozója lett. Ugyanakkor felettébb megtévesztő is. A felhasználók saját közegüktől tájékozódnak, a csapatnak megfelelő információkat és véleményeket forgatják.

Ritkán találkoznak ellenvéleménnyel, ami a tisztességes „régi médiában” követelmény. Amerikai felmérések szerint egyre többen vannak, akik egyszere keresik az információt a közösségi hálón és a régi médiában. Mert létezik az új hírhordozókon itt-ott önálló tényfeltárás, szabad szájú kommentár, de híreket, elemzéseket ritkán produkálnak. A régi hordozók, híres lapcímek kikopnak, de a sajtó lényege kevésbé változik. Ez persze nem vigasztalja a hozzám hasonló régi embereket, akik évtizedek óta termelnek a papírhordozóra, s azokat sem, akiknek ez a mindennapi életük fontos része még ma is.

Viszonylag új jelenség a keresőmotorok hírválogató és hírszolgáltató tevékenysége. Sokakban felmerült a kétely, és megerősödött a kiszolgáltatottság érzése: ezek a keresőmotorok behatolnak a fogyasztó magánéletébe, megfigyelik preferenciáit, beállítottságát, s ennek megfelelően kínálnak neki akár hűtőszekrényt, akár politikai nézeteket. Pár éve jelen van a nyilvánosságban egy Ross Dawson nevű ausztrál futurológus, aki rendre jóslatokat közöl arról, mikorra válnak egyes országokban a nyomtatott hírlapok jelentéktelenné (insignificant). Ez az USA-ban szerinte már 2017-ben bekövetkezik. Anglia 2019-ben követi, majd sorra jön a többi fejlett ország. A németek, franciák állják a sarat egészen 2030-ig. Magyarország 2032-ben lép be a lapnélküliség állapotába az ausztrál vátesz szerint (http://futureexploration.net/ Newspaper_Extinction_Timeline.pdf).

Azt gondolom, hogy nem a papírújság megszűnése a nagy veszteség. A régi műfajok eltűnése az igazi kár. Ezek tették az újságírást, újságolvasást minőségivé. Riport már alig létezik. Pedig ez teszi emberivé a társadalmi történéseket, ez érteti meg az olvasóval, hogyan élnek más országok lakói. Elemzések, tárcák olvasására is alig alkalmas a villanykütyü. A művészetkritika egyre kurtább a papírlapokban is. (Szerencsére megjelentek az erre szakosodott internetes újságok, igényesebb blogok.) Az egészen hagyományos sajtó helyt adott irodalomnak is. Amikor kezdő újságíró voltam, még voltak folytatásos regények is vidéki lapokban. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a lapok jelentette hagyomány, kulturális ajánlat – egyfajta civilizáció – veszik most el éppen. De ez a civilizáció is történelmi kategória. Valamikor létrejött, s most elmúlik.

Az elmúlt év amerikai médiafogyasztási tényeit foglalta össze pár napja a Pew Research Center. A lényeg az, hogy valamennyi „régimédia” fogyasztása erősen hanyatlik, miközben az online, illetve a mobil hírfogyasztás növekszik. 1991-ben a megkérdezettek 68 százaléka nézett tévét, 56 százaléka olvasott újságot, 54 százaléka hallgatott rádiót előző nap. Az internetes hírfogyasztás mérését 2002-ben kezdték, ekkor 24 százalék mondta, hogy előző nap hírhez jutott ily módon. 2012-ben a tévénézés 55 százalékra csökkent, rádiót a megkérdezettek 33 százaléka hallgatott, újságolvasásról 29 százalék számolt be. Interneten, telefonon, tableten 39 százalék fogyasztott híreket Amerikában. Magyarországon a Századvég Médiaműhely végez ilyen méréseket (http://www.szazadveg.hu/files/hirek/ media2012.pdf).

Nálunk jobban áll a tévé és a rádió, mint az USA-ban. A megkérdezettek 89 százaléka nézett tévét az előző nap, 62 százalékuk rádiózott. Internetet 54 százalék használt, nyomtatott sajtóba 49 százalék tekintett bele. Az előző évhez képest az internethasználat 14 százalékkal nőtt, az újságolvasóké nyolc százalékkal csökkent. Egyébként nagyon valószínű, hogy akik szakítottak a nyomtatott lapokkal, most annak az interneten elérhető változatát követik. Azt, hogy a változás elkerülhetetlen, hogy a fogyasztó valami mást akar, tudják a lapkiadók. Sok mindennel kísérleteztek. Korábban a lapok méretét csökkentették, a cikkeket kurtították. Voltak, akik szerint az újságoknak ki kell szállniuk a hírversenyből, s inkább háttéranyagokkal kell ellátniuk az olvasót. Nőtt a véleménycikkek ázsiója. Ez mind alig segített.

A verseny hevében megteremtették a maguk versenytársát, amikor a nyomtatott lapot felvitték az internetre. Az üzlet tovább hanyatlott, a hirdetők úgy vélekedtek, az ígéretes közönség az internet közelében található. Rupert Murdoch 2006-ban elmondott egy beszédet, amiben ugyan még hosszú életet jósolt a nyomtatott sajtónak, de felvázolta a jövőt is. Ez pedig a lapok szerkesztőségének és a különböző (még csak ezután keletkező) platformoknak, felületeknek az együttműködése lesz. Az ausztrál-brit-amerikai sajtómágnás régóta annak a híve, hogy az internetes tartalmakat is fizetőssé kell tenni. Példáját az utóbbi években egyre többen követik. Sok kísérlet van erre. Az igazán értékes termékért megéri fizetni.

A kiadók sok helyen rájöttek ennek előnyeire: számos lap csak korlátozott ingyenes hozzáférést ad a weben kóborlóknak, az előfizetők azonban a teljes lapot, sőt az archívumot is használhatják. Van, ahol több internetes kiadvány együttesen árulja az előfizetést. Az így hivatalosan is megszerzett olvasó értékesebb az alkalmi klikkelőnél. Az amerikai lapok elkezdték őket hozzászámlálni a papírújság olvasóihoz. Az amerikai lapok auditáló szervezete 2012 májusában így jelenthetett csekély növekedést. 618 napilapnál 0,68 százalékkal magasabb példányszámról számoltak be, 532 vasárnapi kiadásnál 5 százalék volt a növekedés.

A digitális előfizetéseknek köszönhetően a The New York Times 73,05 százalékos növekedést jelentett. Tanúsíthatom, ez a lap nem engedett a minőségből az online kiadásnál sem, megmaradt globális referenciaújságnak. Az újság tehát nem tűnik el, átalakul, sőt sokkal többen hozzájuthatnak a kínálatához. Ez lenne még a viszonylag biztató jövő. A reggeli kávé mellett átlapozott újság a jövő meséinek kelléke lesz.