Szállingózó vevők

A fények a tavalyihoz hasonlóan szépen csillognak, és az aranyvasárnap érkezett hóesés a fehér karácsony ígéretével is javíthatta az ünnepi készülődés hangulatát – de nem a kereskedők körében. A karácsonyi kiskereskedelmi forgalom és az időjárás között az utóbbi években egyre erősebbé vált a kapcsolat. A magyar háztartások vásárlóereje 2007 óta folyamatosan csökken, és a szegényedéssel együtt egyre inkább összezsugorodott a karácsonyi főszezon is.

A vevők, ameddig csak lehet, elhalasztják a vásárlást, arra számítanak, hogy a kereskedők az ünnep közeledtével kénytelenek lesznek csökkenteni áraikat. Ez mára odáig fajult, hogy még a bevásárlóközpontokban működő kereskedők számára is a karácsony előtti néhány nap dönti el, hogy milyen lesz a szezon. Az utcai árusoknak pedig egyenesen sorsdöntő, hogy az utolsó napokban milyen az időjárás: a napsütés előcsalogatja a vevőket, ám a vasárnapihoz hasonló szeles, havas, latyakos idő „hazavágja” az üzletet. A bevásárlóközpontokat, vásárokat járó munkatársunk tapasztalatai is ezt igazolták: nem volt karácsonyi tömeg az utcán és a plázákban.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára úgy látja, hogy a karácsonyra is rányomja bélyegét az egész évben érezhető visszaesés, így nemcsak 2012-re, hanem a karácsonyi szezonra is kétszázalékos visszaesést jósol a tavalyi évhez képest. Ráadásul a piac zuhanása nem állt meg: a kormány hagyományosan derűlátó jóslata szerint jövőre fél százalékkal még csökken a fogyasztás, s csak 2014-től bővülhet egy százalékkal. Van azonban egy ágazat, amelynek a kereskedői nem panaszkodnak: az internetes áruházak és boltok a karácsonyi szezonban is és az év egészét tekintve is növelték eladásaikat.

Igaz, hogy az online kereskedelem nagyságrendje nem hasonlítható össze az „offline” szektoréval, az idén összesen 177 milliárd forintra rúghat, de tény: évről évre bővül. elektronikus könyvolvasók játszották az eddigi sztár, a lapos televízió helyett. A fejlődést, a korszerű vásárlási mód terjedését mutatja az is, hogy a korábbi évekkel szemben, amikor a megrendelések zöme hétköznap, vélhetőleg munkahelyi internetes számítógépekről érkezett, az idén már a hétvégék is nagyon erősnek bizonyultak. A magyar netes vásárlók óvatosak és takarékosak: jellemző, hogy nem futárpostás szállítást kérnek, hanem személyesen veszik át a kért portékát.

Aranyvasárnap a Liszt Ferenc téren
Aranyvasárnap a Liszt Ferenc téren
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.