Lévén hogy vészesen

közel a karácsony,

lenne egy hasznos és

praktikus tanácsom:

 

időzzünk röviden

el eme fess lényen,

aki itt ábrázol-

tatik e festményen!

 

Nem kell se tömjénfüst

hozzá, se olvasó,

épp csak egy kedves és

műértő olvasó,

 

nem baj, ha nincs rögtön

kőből a hite

(szeretne hinni de

nem tudja kibe),

 

hisz ahogy egy régi

mondás is mondja,

megjön a hite és

elszáll a gondja,

 

ha (persze ezek az

esetek ritkák),

feltárja neki egy

szempár a titkát.

 

Tény, hogy e tekintet

kiváltképp talányos,

termete vaskos egy

kissé, de arányos,

 

homloka hatalmas,

lezárt terem,

az orra naná, hogy

szeplőtelen,

 

igaz, hogy fedetlen

itt-ott a teste,

de arról nem tehet,

hogy így lett festve,

 

senki se nézi, hogy

kilóg a bája,

míg égi üdvöket

lehel a szája,

 

nem ér el hozzá a

kritika zaja

(túl kék a szeme és

foszöld a haja),

 

nem az a bomba nő,

de azért ari.

Ki lehet? Megmondom.

Úgy hívják: Mari.

 

Van neki egy elég

problémás babája,

s ennek a babának

pont ő a mamája,

 

végtére épp erről

lett ő is ismert,

meg mondjuk ezen túl

még azért is, mert

 

amilyen magas a

Kárpátok bérce,

akkora benne az

erkölcsi mérce,

 

létének hintaja

attól kap kereket,

hogy véges végtelen

benne a szeretet.

 

Annak a félnek is

ő a fő vigasza,

akinek, teszem azt,

pont nincs is igaza,

 

sőt, olykor épp annak

van benne reménye,

akinek abszolút

nincs semmi erénye,

 

magyarok szorgos kis

patrónusa,

ínség és vesződség

a trónusa,

 

nem öklend lelkünknek

szaros kis pólyáján,

tisztába tesz most és

halálunk óráján,

 

süt nekünk mannából

mennyei vakarót,

barmocskák tőgyéből

feji a kakaót,

 

nem küld az anyánkba,

sőt inkább marasztal,

tömve van dugig a

frigója malaszttal,

 

üdvösnél üdvösebb

dolgokra szoktat,

ha szépen kérjük még

jól meg is szoptat,

 

tele a bukszája,

bárhogy is tagadja,

kérhetünk akármit,

olyan, hogy megadja.

 

Elég, ha csak rábököl,

máris ugrik,

nem tököl,

 

nesze amaz, nesze ez,

mindenfélét

beszerez,

 

ilyet is meg olyasfélét,

botmixerhez

ledes tévét,

 

kicsit, nagyot, rondát, szépet,

állhatatosaknak

széket,

 

fázósoknak dupla bugyit,

nyughatatlanoknak

nyugit,

 

butusoknak okos telót,

dologtalanoknak

melót,

 

zokniból egy egész rakást,

kilakoltatottnak

lakást,

 

habcsókot és krampampulit,

segély helyett

céges bulit,

 

szilveszterre malacságot,

Szíriának szabadságot...

 

Ő az Egyet-

lenegy Válasz,

akit a két-

kedő választ,

 

angyalok közt

buzgón ülő,

Legkedvesebb

Otthon Szülő,

 

keveseknek:

Elegendő,

éhes szájnak:

Tele Bendő,

 

a Teremtés Öle és:

Jókor Jövő Ölelés.

 

Bármire hajtunk is,

megkapjuk időben,

fel-alá röpköd a

végtelen időben,

 

most még a bájos kis

barikkal nevet,

de mire eljő a

Nyúl, ő már temet,

 

hiába úszik még

fényben a jászol,

a szíve legmélyén

lám, ő már gyászol,

 

isteni logika,

nincs benne ráció:

mindig az öröm a

nulladik stáció,

 

nem szidja mégse a

keserves sorsát,

felszedi szépen a

koszból a morzsát,

 

frissen sült cipónknak

Eleven Kovásza,

zengjen hát érte a

mai nap fohásza,

 

s mivel a szívünknek

oly kedves festő

szintúgy egy oltári

kedves és fess nő,

 

kérjük hát közösen

erre a karira

Istenke áldását

Marira, Borira.