Orbán újabb feladványa

Egyelőre értetlenség és zavar fogadja a hallgatói szervezetek és a szakértők körében Orbán Viktor bejelentését, hogy eltörlik a felsőoktatási keretszámokat, és azoknak a fiataloknak ingyenes lesz az egyetemi és főiskolai képzés, akik tanulmányaik után itthon szeretnének dolgozni.

A miniszterelnök szombat délután az Ötkert nevezetű belvárosi szórakozóhelyen egyeztetett a Fidelitas tagjaival, majd a Facebookon egy videoüzenetben jelentette be a keretszámok eltörlését, valamint azt, hogy „akik tanulni akarnak Magyarországon, elérik a tanuláshoz szükséges minőségi korlátokat vagy követelményeket – ez ma 240 pont a bekerülés tekintetében –, és elszántak, hogy tanuljanak, és utána Magyarországon szeretnének dolgozni, no, az ő számukra mindenfajta eladósodás nélkül továbbra is ingyenesnek kell maradnia az egyetemi és főiskolai oktatásnak”.

A miniszterelnök kiadta a humánminiszternek, hogy a szerdai kormányülésre készítsen ilyen előterjesztést. A vasárnapi kormányszóvivői tájékoztatón nem derült ki, hogy hány ezer fiatalnak a tanulását hajlandó finanszírozni az állam. A 240 eddig a minimális pontszám, az átlag 369 volt. Az, hogy tavasszal hol húzódik majd a ponthatár, a tárgyalásoknak lesz az eredménye – hangzott el. Egyelőre arra sincs válasz, hogy fennmarad-e a diákhitel intézménye.

A Hallgatói Hálózat (HaHa) szerint a keretszámok eltörlése nem oldja meg a rendszer problémáit. A diákok Magyarországhoz kötése pedig továbbra is el fogadhatatlan, alapvető jogokat sértő feltétel. Hasonlóan nyilatkozott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) is. Ma tovább folytatódnak a tiltakozások. Gimnazisták flashmobot szerveznek, a Humán Platform tüntetést tart a humántárca Szalay utcai épülete előtt.

A miniszterelnök szombaton, a Fidelitas tagjaival való tanácskozás után
A miniszterelnök szombaton, a Fidelitas tagjaival való tanácskozás után
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.