A skandalumnak csak epizódja az ELTE vizsgálóbizottságának súlyos tudományetikai vétséget megállapító, de szankciókat nem tartalmazó állásfoglalása: sem e mostani vizsgálat, sem korábban a Pázmányé (ahol a politikus hittudományokat hallgatott) nem foglalkozott azzal, hogyan kerültek jelöletlen, de ellenőrizhető eredetű szövegrészek Semjén hitelméleti doktorijába, illetve az abból derivált szociológiai szakdolgozatába. Vagyis van még mit tisztázni.

Az ügyet a kormány immár sokadszor tekinti lezártnak, holott ismételten bebizonyosodott: Orbán Viktor nem tette túl magasra az erkölcsi mércét csapatának összeállításakor. A Fidesz korábban úgy vélte, hogy „a normakövetés nemcsak az állampolgároktól elvárt kötelesség, hanem a hatalomgyakorlókkal szemben is alapvető követelmény”, ám az elvárást magukkal szemben nem szeretik érvényesíteni.

A Semjénhez hasonlóan másolgató államfőt a kormánypárt minden további nélkül a posztján tartotta volna – csak a sajtó következetessége és a közvélemény egyértelmű ítélete miatt kellett távoznia. Most – hála a miniszterelnök szereplőválogatásának – ismét a gyakorlatban tesztelhetjük, hol van az erkölcsi rendszerváltást ígérő politikai erők (és még inkább a szavazóbázis) tűréshatára: hamarosan kiderül, hogy a plagizáló miniszterelnökhelyettes a „nem taggyűlés volt” vagy az „ezt azért már mégse” kategóriába tartozik-e.