− A zsidókat a XIX. század harmadik harmadában emancipálták Magyarországon. Viszonylag nyugalmas békeévek következtek az iparosodó, építkező Magyarországon. Miért lobbant fel a zsidóellenesség a századfordulón?

− Az emancipációt megelőzően a zsidókkal szemben sokféle korlátozás érvényesült. A történelmi korlátok a zsidókat a modern, kapitalista gazdaság irányába orientálták, a magyar kapitalizmus kialakulásában kiemelkedően fontos szerepet vittek. Ezzel függött össze, hogy a kapitalizmust kísérő visszás folyamatokat is sokan a zsidóknak tulajdonították, a kapitalizmust, és vele a zsidókat idegenkedéssel szemlélték. Visszatetszést keltett a század végén növekvő zsidó bevándorlás is, erősödtek a kompetitív feszültségek. Ekkoriban jelent meg az a vád, hogy a zsidók elözönlik az egyetemeket, és megszerzik a jól jövedelmező értelmiségi pozíciókat.

− Ez arról árulkodik, hogy a magyar társadalom a zsidókat az egyenjogúsítás ellenére sohasem fogadta be igazán. De mi kellett ahhoz, hogy a zsidóellenesség kormányzati szintre emelkedjen?

− 1920-ra az országban olyan politikusok kerültek hatalomra, akik nem osztották a régebbi, Tisza István-féle konzervatív liberálisok gondolkodásmódját. Teleki Pál miniszterelnök a politikai antiszemitizmus híveivel egyetértésben ígéretet tett a „zsidókérdés” intézményes megoldására. Úgy vélte, hogy a zsidók XIX. századi egyenjogúsítása tévedés volt, amit akár jogfosztás árán is vissza kell vonni. Elgondolásai nemcsak a Horthy-korszak kezdetén, 1920-ban érvényesültek, hanem később, a harmincas években is, hiszen miniszterelnök volt 1939-ben is, amikor a második zsidótörvényt bevezették.

− Tulajdonképpen honnan ered a zsidók listázásának és korlátozásának ötlete?

− A minta az 1887-es orosz zsidóellenes egyetemi numerus clausus volt. A századfordulón a magyar parlamentben is elhangzott egy-két ilyen javaslat, de akkor még komoly visszhangra nem talált. Az első világháború veszteségei, a forradalmak és az új trianoni határok mind hozzájárultak ahhoz, hogy a numerus clausus „eszméje” végül a törvényhozásig juthasson el. De az a legenda mégsem tartható, hogy a numerus clausus egyszerűen a baloldali forradalmakat követő válságreakció lett volna. Prohászka Ottokár püspök a baloldali forradalmak előtt, a háború utolsó hónapjaiban kezdeményezte a törvényt. Még a forradalmak előtt hirdette meg a gondolatot, hogy a „keresztény magyarság” a „statisztika számsoraiból font ostorral” foglalja „vissza” az őt megillető pozíciókat. Érzékletes kép. Prohászka programja abból állt, hogy a zsidók gazdasági és társadalmi pozícióit a zsidók össznépességi arányára, öt-hat százalékra kell leszorítani. A prohászkai gondolatot a tudós statisztikus, Kovács Alajos, a statisztikai hivatal miniszteri tanácsosa (később elnöke) ültette át a számok nyelvére. Munkásságával ő alkotta meg a „statisztika számsoraiból” azt a bizonyos Prohászka által elképzelt „ostort”, amellyel szerinte a közvéleményt a zsidók elleni fellépésre kellett ösztönözni.

− A numerus clausus kétszínű törvény lett. Tulajdonképpen a főszövegben nem is szerepel a zsidó szó.

− Jó lenne leszámolni a legendával, amely szerint a numerus clausus nem volt „igazi” zsidótörvény. Az volt. A törvény végrehajtási utasítása maga is törvényerővel bírt, és ebben az „izraelita” és a „zsidó” kifejezés is szerepelt. Az egyetemekre felvehető zsidók arányát a végrehajtási utasítás hat százalékban maximálta, félreérthetetlenül elárulva, mi is volt a törvényhozók valódi szándéka. A magyar jogrendben a zsidók addig felekezetnek és nem nemzetiségnek számítottak. A végrehajtási utasítás a zsidókat mégis nemzetiségként jelölte meg, mert így lehetett leszorítani az egyetemekre bekerülő zsidók számát. A nemzetiségi kvótarendszer maga is hazugság volt. A törvény kizárólag a zsidók felvételét korlátozta, más nemzetiségű fiatalokét nem, mert a többi nemzetiséghez tartozó diákok aránya nem haladta meg össznépességi arányukat. A Budapesti Tudományegyetem tanácsa 1922-ben ki is mondta, hogy a felvételnél csak azt vizsgálják, hogy a jelentkező zsidó-e vagy sem, semmiféle más nemzetiségi adatot nem kérnek. A végrehajtási utasítás a felvételi bizottságokra bízta annak eldöntését, hogy kit és milyen alapon kell zsidónak tekinteni. Volt egyetem, amely csak az izraelita vallású jelentkezők felvételét korlátozta. De volt olyan is, mint például a budapesti orvoskar, amely zsidónak tekintett minden felvételizőt, akinek a felmenői között zsidók voltak, akkor is, ha a felvételiző maga valamely keresztény felekezethez tartozott. A kar dékánja, Hoór Károly a kikeresztelkedett zsidókat a kínaiakhoz hasonlította, akik akkor is ferde szeműek maradnak, ha megkeresztelkednek. Az orvoskar felvételi döntései tehát származási elven alapultak.

− Kidolgozták és benyújtották a törvényt, elvitték a végszavazásig, de a képviselők kétharmada, a kormány jó része és Teleki miniszterelnök a szavazáson már nem vett részt, nehogy kompromittálja magát a külföld előtt. Az állami szintre emelt antiszemitizmus a Horthy-rendszer idején sokáig hasonlóképpen érvényesült. A kormány belföldön zsidóellenes intézkedéseket valósított meg, a külföld felé viszont tagadta ezeket.

− Igen, az egész korszakra jellemző az efféle hatalmi technika. Az őszintétlen kettős beszéd éppúgy, mint az a mód, ahogyan a kormánypárt egyszerre versengett a radikális szélsőségekkel, és közben fel is használta őket. Jó példa minderre a numerus clausus törvény 1928-as módosítása. A törvényből ekkor eltörölték a zsidó kvótát, hogy a Népszövetség elmarasztalását elkerüljék. Viszont mindjárt egy új kvótát szabtak meg helyette. Az új foglalkozási kvótát az ellenzék szemfényvesztésnek tartotta. Az apák foglalkozása szerint megszabott új kvótarendszer ugyanis közvetve maga is felekezeti és származási kvótát állított fel, mert a foglalkozási statisztikák felekezeti megoszlásából indult ki. A felvételizőket családi származás alapján bírálta el, és azon foglalkozási kategóriák gyermekeinek felvételét korlátozta, amelyekben a zsidók magas arányban voltak. Hozzáteszem, hogy ezzel az új, bonyolult kvótarendszerrel az egyetemek nem sokat vesződtek, a gyakorlat inkább az maradt, ami 1928 előtt volt. A felvételizők kérelmét továbbra is a vallásukra és származásukra vonatkozó adatok alapján bírálták el.

− A Nyugattal szemben ma is gyakran érzékeljük a kettős beszédet.

− A Horthy-rendszer hatalmi technikái nem tűntek el nyomtalanul. A numerus claususszal kapcsolatosan a korszakot mindvégig a kettős beszéd jellemezte. 1925 decemberében például Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a Népszövetség genfi tanácsülésén engedékeny hangot ütött meg, és kilátásba helyezte a numerus clausus módosítását is. Hazatérve viszont a parlamentben a zsidókkal szemben olyan kemény hangot használt, amilyet tőle amúgy nemigen lehetett hallani. Genfi szereplése után a numerus clausus hazai híveit azzal engesztelte ki, hogy felmelegítette a vádat a „zsidóknak” a forradalmakban viselt kollektív felelősségéről, sőt gúnyosan felhozta azt is, hogy Magyarországon többé nem kell „tököt és gerslit” enni.

− Az 1938-as új zsidótörvény meghozatalakor már nem sokat törődtek az álcázással.

− Nem, de még ekkor is előfordult, hogy egyes politikai vezetők nyugati diplomatáknak bizalmasan úgy indokolták meg a törvényt, hogy ez éppen a zsidóellenes indulatok leszerelésére, a zsidók védelmében született.

− Tudomásom szerint ugyanebben az időben az amerikai egyetemeken, például a Harvardon is bevezették a zsidó hallgatók számának korlátozását.

− Igen, a húszas években néhány amerikai elit egyetemen is zsidóellenes numerus clausust vezettek be. A háttérben részint az a félelem állt, hogy a kelet-európai antiszemitizmus elől kivándorló zsidók elárasztják az amerikai egyetemeket. A magyar és az amerikai numerus clausus közé mégsem vonható párhuzam. Amerikában állami szinten soha semmilyen törvényt vagy intézkedést nem vezettek be a zsidók korlátozására. Azok a zsidó fiatalok, akik az elit egyetemekről kiszorultak, más egyetemeken folytatták tanulmányaikat.

− Az érintett amerikai egyetemek később bocsánatot kértek a zsidóktól. A magyar egyetemek is megtették ezt?

− Nem tudok róla.

− Manapság megint nyíltan zsidóznak a parlamentben. És, bár a kormányfő megüzente, hogy az ország minden polgárát megvédi, és bizonyos nemzeti összefogásnak is mutatkoztak jelei, van arra garancia, hogy az antiszemitizmus nem emelkedik kormányzati szintre többé?

− A numerus clausus története mindenesetre arra utal, hogy nem létezik „mérsékelt”, „szelíd” állami diszkrimináció, amelynek mértéke tetszés szerint alakítható, akár egy vízcsapé, amelyet hol megnyitnak, hol elzárnak. A származási kategorizálás minden formája nagyon veszélyes. A Jobbik akciója nem légüres térben történt. A Horthy-korszak rehabilitációja egyben rehabilitálja a numerus clausus korszakára oly jellemző reflektálatlan „származási beszédet” is, amely okkal, ok nélkül, úton-útfélen származási csoportokhoz rendel hozzá politikai nézeteket és választásokat. Addig, ameddig az efféle „származási beszéd”-et a véleményformáló értelmiségiek és politikusok nem lehetetlenítik el, az ön kérdését nem lehet megválaszolni.

Jó lenne leszámolni a legendával, amely szerint a numerus clausus nem volt „igazi” zsidótörvény. Az volt.