Csatáry kapitány vezetésével már hónapok óta álltak kint az utcán mindenféle tábornokok, egykoron szép, de tisztítót már régen látott egyenruhájukban. Másféle népek is hozzájuk csapódtak: modern, igazságos Magyarországot követeltek. A kampányguru a győzelmi tervhez háromszögeket, négyzeteket, vonalakat rajzolt, amelyek fölé olyan kifejezéseket írt –mindegyiket nagybetűvel kezdve –, mint Mozgósítás, Dinamizálás, Tematizálás.

A sokszögekben olyan szavak álltak, hogy Emberek, Politikusok, Ügyészek. Hangosan, mindig más szemébe nézve, lassan és tagolva mondta: „Ezzel mi nyerni fogunk”. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és belépett a takarító. Körbenézett, meg sem lepődött a teremben lévőkön. Halk szóval közölte, hogy csak három percre zavarna, mert fel kell mosnia a „tegnapi viszkizés” nyomait. Erzsi nénit mindenki ismerte, beengedték. A disputa folytatódott, a tervezésbe a politikusok is beszálltak. „Ki fogja bedobni a postaládákba a leveleket?”, „Melyik céggel fogunk kutattatni?”, „Ki lesz a legfőbb kampányszervező?”

Persze mindenkinek volt egy-egy ötlete arra is, hogy mely cégeket bízzanak meg. Erzsi néni, amikor végzett, feltűnés nélkül távozott, karját lehúzta a több liter vizet tartalmazó vödör. Bent a politikusok tovább agyaltak azon, hogyan nyerjenek. Tudták, hogy jól kormányoztak, efelől nem volt szemernyi kétségük, és csak néhány bolond tüntet ellenük. Abban is biztosak voltak, hogy a nagy munkának meglesz a gyümölcse, a nagy munkára pedig nem ártott egy kis pihenő, így aztán kávét rendeltek, majd kimentek az erkélyre cigarettázni.

Ekkor kopogtattak. A vízvezeték-szerelő jött: „Elnézést kérek, egy gyors csaptelepcsere lenne, mert egy hónapja nem működik itt sem a fűtés”, mondta. Beengedték. Az erkélyen aztán nem tudtak beszélgetni, mert túl erős volt a tiltakozók hangja. Amikor visszatértek, még egy negyedórát várakozniuk kellett, amíg a Parlament ezermestere abba nem hagyta a kopácsolást. A győzelmi terv véglegesítése folytatódott, jöttek a jobbnál jobb ötletek. A kampánygurunak csak egy dolog okozott fejfájást, amit nem nagyon osztott meg a többiekkel.

„Ha igaza van a közvélemény-kutatóknak, bár miért is lenne, hiszen ők ellenzékiek, akkor egymillió-kétszázezer szavazó hiányzik a győzelemhez”, gondolkozott el. Aztán mosolyt erőltetett magára. Ekkor megint kopogtattak. A textiles szakember volt, fiatal leány, hozta az új függönyöket. Ezen már egy kicsit meglepődtek, hiszen évek óta nem takarta az ablakokat semmi sem. Miért is ne, jó ötlet! Bejöhetett. Amíg dolgozott, addig azon kezdtek el gondolkodni, miként lehetne Vas és Zala megyét megszerezni. A kampányguru, aki a WC-ről jött éppen vissza, egyik pillanatról a másikra elfehéredett. Erre már mindenki felfigyelt. Felállt, elindult a létrán álló lány felé. Odaszólt neki: „Klári!”. A leány a hang hallatán a karnisba kapaszkodott. „János!”, szólt vissza.

– Te itt? Évek óta nem láttalak, a leveleimre nem válaszoltál – mondta János.

– Nem akartam, túlságosan fájt.

– De én már rég megbántam mindent.

– Én meg nem hittem neked. Nem akartam újra csapdába esni.

– Mondták, hogy szomorúságodban beléptél az ellenzéki pártba. Igaz ez?

– Igaz, János. Már a Nagyfőnöknél dolgozom, ő kért meg, hogy hozzam fel a függönyöket. Eddig a pártirodában voltak, de tavasszal már így akar dolgozni.

Vágni lehetett a csöndet. A lány leugrott a létráról és kiszaladt az ajtón, a kampányguru meg utána. A koalíciós kampánystáb ott állt kampányfőnök nélkül, ellenzéki függönyökkel a talpig őszben. Rájuk telepedett a meztelen igazság.

Ránc az alsónadrágon címmel hamarosan könyvbe gyűjtve is megjelennek a szerző Népszabadságban közölt tárcái.