A sokak alapélményévé vált rendszerhazugság az oka, hogy ma az „együtt” az egyetlen politikai üzenet, amely elől arc- és szavazatvesztés nélkül nagyon nehéz kitérni. Idehaza komoly politikai kockázatot utoljára Bajnai Gordon vállalt az antiszemitizmus elleni fellépéssel, amikor – 2009-ben – egy népszerűtlen kormány sok fronton küzdő kormányfőjeként beszélt a magyar–zsidó együttélésről tartott konferencián.

A tegnapi szónokok közül senki sem volt hozzá hasonlítható helyzetben: aki lehetett volna, Orbán Viktor, ezúttal „nem értett a focihoz”. Rogán Antal szereplése viszont jelzi, hogy a Fidesznek fontos volt a diszkrimináció elleni nyílt és határozott kiállás. Még úgy is, hogy egy olyan rendezvényen szólalt fel a párt frakcióvezetője a Kossuth téren, amelynek a hallgatósága nem kifejezetten a híveikből állt.

Az alkalom különlegességét valószínűleg a „megvédettek” is érzik: talán először fordult elő a rendszerváltás óta, hogy az egész ország róluk beszélt, és a Jobbikon kívül mégsem zsidózott senki. Alighanem azt is sejtik, hogy a kegyelmi pillanat gyorsan tovaszállhat, és ők bűnbakként vagy ürügyként továbbra is kéznél lesznek. A tegnapi tömegdemonstráció azonban halvány reményt ad arra, hogy nálunk is „nemzeti minimummá” válhat az an tiszemitizmus és a rasszizmus mindenféle politikai taktika nélküli egyértelmű, határozott és állandó elutasítása.