Az intézeti létre Mária úgy emlékezik, hogy nem volt rossz. Megvolt mindene, a nevelők szigorát nem bánja: felkészítették rá, hogy neki mindig nehéz lesz. Azt a szeretetet sosem kapta meg, amit egy családban felnövő gyermek: reggelente nem keltették kedves szóval, simogatással, ha elesett, nem puszilták meg a sebét, kívánságát nem kutatták, nem ölelték, nem becézték. De ez nem is hiányzott neki, nem is sejtette, hogy egy gyerekkel a szülei ezt teszik. A nyolc osztály után munkába állt, anyagmozgatóként dolgozott a kesztyűgyárban, majd a Zsolnayban.

Húszévesen szerelmes lett egy bányászba, rá egy évre megszülte Zsuzsannát. Az alkoholizmussal frigyre lépő férfi addigra elhagyta. A vagyontalan anya-lánya páros bérlakást kapott a várostól, s mivel Mária dolgozott és takarékos volt, a kettősnek mindenre jutott. Az asszony többször is műtétre szorult, és 1993-ban leszázalékolták. Akkortól hatórás munkát vállalt, előbb a megyei önkormányzatnál, aztán az egyetemen alkalmazták: takarított, kézbesített, telefonközpontos és portás volt.

Két éve Máriát leépítették. Addig az 50 százalékos rokkantság és a munka révén havi 80 ezer forint volt a jövedelme Máriának, akkortól a 27 ezer forintos rehabilitációs járadékra számíthatott.

A bajt fokozta, hogy Zsuzsanna vesebetegsége miatt nem tud munkát vállalni. A lány naponta ötször katéterre szorul, nincs olyan munkahely, ami őt felvenné. Zsuzsannának nincs szakmája, csak nyolc osztálya, mert betegségével a tanulás is bajos volt. A 27 éves, szőke lány állapota okán 20 ezer forint havi támogatást kap, emellett a két asszony még ötezer forint segélyhez jut a várostól. Kétszobás lakásuk rezsije viszont nyáron 40, télen 50 ezer forint. S mint az előbbiekből kiderül, Máriáék biztos jövedelme 52 ezer forint.

Az asszony két éve nem talál állást, közmunkára meg azért nem felvehető, mert több csigolyája összeroppant, s fűzőjében hajolni nem tud. Zsuzsanna legfeljebb otthoni munkát tudna vállalni, csakhogy ilyet senki sem ajánl. Ha el tudna végezni valamilyen szakmai tanfolyamot, több eséllyel kereshetne alkalmazást, de eddig a munkaügyi központ nem iskolázta be. Arra meg nincs pénzeMáriáéknak, hogy ők finanszírozzanak meg egy kurzust.

Sőt, semmire sincs pénzük. Mária – szebb napokra emlékeztető, 200 literes – hűtőjében fél doboz margarin, egy pörköltre elegendő zsír, öt deka olcsó felvágott, három májkonzerv. Kenyérre a Máriáék felett lakó Irma néni az előbb adott ötszáz forintot. (Amúgy Irma néninek sincs szinte semmije, az asszony 33 ezer forint rokkantellátásból él, felnőtt fiának hónapok óta nincs állása.) Mária két éve az egyik kereskedelmi tévében elpanaszolta sorsát, s ennek hatására fél tucat ember megkereste. Ételt hoztak, kifizették néhány számláját, időnként pénzt adtak.

– Ma már ők se tudnak segíteni – mondja Mária. – Ők is kevésből élnek. Bele is fáradtak, látják, hogy nincs esélyem lábra állni.

Mária tartozásai folyamatosan nőnek, immár 200 ezer forint az elmaradása a szolgáltatóknál. Ételt gyakran csak úgy tud venni, hogy zálogházba viszi értékeit. Mutatja a hónapok óta lejárt zálogcédulákat: a fotógépért és a DVD-ért hat-hatezer forintot kapott, a tévéért, a kameráért, a laptopért és a porszívóért tíz-tízet. Aranyláncáért 23, fülbevalójáért 11, gyűrűjéért ötezret adtak, Zsuzsa ékszereiért húszezer állt a házhoz. Az ékszerek miatt alig sajnálkozik, a gépek miatt nagyon:

– Sokat spóroltam rájuk. Hetente elmegyek a zálogházba, kérem, hogy ne adják el őket. Ha megteszik, soha nem lesznek gépeim.

Ugyanakkor Mária érzi, hogy a gépeit már nem tudja kiváltani.

– Maga mit tenne a helyemben? – kérdezi, mikor látja, hogy szavait hallgatva a semmibe révedek.

Azt morgom, nem tudom, mire ő vált, s arról kezd beszélni, hogy tudnék-e segíteni egy volt kollégáján:

– Nagyon rendes ember, jó melós, de nem talál munkát, se ő, se a felesége. Felhívtak, hogy nem tudok-e nekik adni kenyeret, mert nincs mit enniük. Nem tudtam. Nekem se volt.

Megígérem, hogy megkeresem a házaspárt, ettől Mária megnyugszik. Mikor elbúcsúzok tőle, megkérdezem, tudja-e a neve jelentését. Rázza a fejét, s elárulom neki, hogy a dorn német szó, jelentése tüske, tövis. Megköszöni, hogy ezt megtudta.