Film - A zsenialitás pora

Nemes dolog ápolni a múltat, csak félő, hogy aminek nincs jelene, annak múltja sincs. Mióta a magyar filmművészet kultúránk leállósávjában kullog, amiről nem feltétlenül ő tehet, régebbi remekei iránt is csökken az érdeklődés. Jelenleg szinte reménytelen, hogy ezek adjanak ösztönzést a pályamódosításnak. De ki tud ellenállni a feltámasztás kihívásának?

Emlékszem, amikor Bódy Gábor a nyolcvanas évek elején szemináriumot hirdetett meg az ELTE-n, legalább százan toporogtak a Pasaréti úti filmgyárban. Megjött, feltette a kérdést, mi is a film, majd fejtegetni kezdte, mi a szemiotika, mit mond Eco, és mi tátott szájjal hallgattuk, hihetetlennek tűnt, hogy itt áll előttünk, és hozzánk szól.

A filmet szeretők zseninek tartották, a film görög mitológiai istenének kiáltották volna ki. De hát akkoriban ez a művészet még mindig a világmegváltás képességével tudott kacérkodni. És egy fiatal nemzedék elhitte, hogy ha egzaktabb módon kísérletezik vele, megújítja nyelvét, a valóság vizsgálati eszközévé teszi, közelebb lökheti a célhoz.

Mi lett ezekkel a törekvésekkel, a BBS és a Társulás Stúdió nimbuszával, a fiatalon elhunyt Bódy Gábor művészi halhatatlanságával?

Ott hever a filmtörténet rendezetlen múzeumában, és jó, ha olykor kiállítási tárgyak lehetnek valamilyen filmklubban, folyóiratban, szakdolgozatban vagy DVD-kiadványban. Most éppen Bódy két filmje jelent meg lemezen: az Amerikai anzix (1975) és a Kutya éji dala (1983). Az alternatív, kísérleti eredetiség legendái, amelyeket egyelőre nem mesélnek tovább.

Mintha semmit sem jelentene a kompozíció kiszámíthatatlansága, a képi effektusok, a motívumok szokatlansága, hogy álpap beszélget nyomorék párttitkárral a hitről, fanatikus katonatiszt veri feleségét, kisfiú filmezget, senki sem beszél természetesen, miközben üvöltenek a Vágtázó halottkémek, entellektüel eksztázisban pózol a Bizottság. Zseniális, de a jelen üressége miatt mégis olyan távoli. A szkepticizmus izgalmát árasztja. Mondjuk ki a lényeget: ezeket a filmeket érdemes egyszer megnézni. Talán kétszer lesz belőle.

RENDEZŐ: Bódy Gábor

CÍM: Amerikai anzix (1975) Kutya éji dala (1983)

KÉSZÜLT: Balázs Béla Stúdió Társulás Stúdió

SOROZAT‑CÍM: BBS Archívum projekt

KIADÓ: Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet Műcsarnok

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.