A miértek mesterei

Mintha a pesti nagymama lakásába csöppennénk, amikor belépünk a Stúdió K Színház Ráday utcai épületébe. Az egész annyira otthonos, hogy a gyerek minden feszengés nélkül, azonnal leül a többiekkel rajzolni, noha a festészet az előadás utáni program része, de sebaj, otthon érzi magát azonnal, és dehogy szól rá bárki.

A Rudyard Kipling meséjéből, Szalay Álmos írta darab, A kíváncsi kiselefánt megtekintéséhez meg csak átsétálunk a szomszéd szobába.

Vagyis színházterembe. Három-hat éves korosztálynak hirdetik az előadást, azaz a klasszikus óvodás korosztálynak. És tényleg, őket tökéletesen leköti a darab, sőt még a náluk kisebbek is figyelnek, többen időnként táncra perdülnek közülük.

Azon kapom magam, hogy még én is elgondolkodom a főszereplő kérdésein, a miértekből amúgy is kapok mindennap egy csokorra valót a saját gyerekemtől, csak hogy edzésben legyen az agyam.

„Hogy lehet az, hogy mindenki valamilyen,

Én meg ilyen semmilyenre sikerültem.

Azt se tudom, miért vagyok elefánt.

Lehetnék akár tökmag is vagy lekvár…”

A kiselefánt attól szenved, hogy úgy érzi, benne nincs semmi különleges, és éppen ezért másokra akar hasonlítani, azt csinálni, amit a többiek.

Közben meg nagy és fontos kérdések gyötrik, amelyekre azonnal választ szeretne kapni. Leginkább arra, hogy mit eszik a krokodil. És kíváncsi kiselefántként képes bejárni a világot, hogy megtudja a választ. A körülbelül háromnegyed órás mese után a gyerekek vízfestékkel rajzolhatják le, hogy mit láttak, és közben felváltva dünnyögik az előadás visszatérő dallamát. A dzsungeles festményt végül haza kell vinnünk, ami jó jel: a gyereknek tetszett a színház, ezért az emléke bekerülhet a családi albumba.

KEZDÉS: 11.00

HELYSZÍN: Stúdió K Színház (Budapest IX., Ráday u. 32.)

JEGYÁR: 1000 Ft

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.