Ki ölte meg a jiddist?

Amikor Isaac Bashevis Singer 1978.

N. Kósa Judit: Méltóságos uraim!

Tüntetésen sírni? Néztem a mellettem álló nőt, korombeli lehetett. Az idegen nő akkor kezdett sírni, amikor a volt miniszterelnök odáig jutott a beszédben: ha 2014-ben nem győzünk – nem győz ő, és nem győzünk mi, sok tízezred magunkkal –, akkor huszonöt évre eldől az ország sorsa. Egyszeriben úgy éreztem, most megértettem, mit csinál az a sok ember néhány térrel odébb.

Mozikultúra a lecsóban?

Lana és Andy Wachowski már ült a kocsiban, Tom Hanks háza felé indultak, amikor telefonáltak nekik, hogy a stúdió meggondolta magát, mégsem ad pénzt a Felhőatlaszra.

Pörkölt a teveklubban

Bilikék stokin rozzant hordozható magnó a kör közepén. Recseg, sipít, de csak úgy ontja magából a nási dallamokat.

„… és ezt Erdei ugatta belénk”

Szabó István nyugalmazott tsz-elnök keresetlenül méltató szavai ezek Erdei Ferencről, akit a hazai mezőgazdaság 1956 utáni felszínre vergődésének, majd felemelkedése motorjának tart.

 

Flex

Kezd gyógyulni a mutatóujjam. A nyár elején kapta el a flex. Egy régi fűtéscsövet próbáltam levágni, megbillent a kezemben, zsupsz, le a földre. Masszív kis háromezer forintos kéziszerszám, még ott sem állt le. Nekiment a létra lábának. Megküzdöttem vele. Szerencse, hogy nem lettem mínuszos hír a vérmédiában.

Minden kornak megvannak az olcsó szerszámai. A nagyapám generációja szerencsésebb volt, mint a mienk, mert a lyukasztók, darálók, cigányfúrók nem villannyal működtek. Az öregjeink a sebesen forgó, csontot és izmokat átnyisszantó éles vágókorongokat megúszták. A nyolcvanas években, a barkácsáruházak felbukkanása előtt a dögnehéz ukrán ütve fúró gép vitte nálunk a prímet. Tömbszerű, vastag falú és levegőtlen világban éltünk, nyilván ez élesztette föl bennünk a lyuk iránt támadt vágyunkat.

Az is tény, hogy a hetvenes évek házai már nem vályogból épültek. Nem lehetett a képakasztó szöget beverni a falba, a panel betonja kemény volt. Spéci masinákra volt szükség, amelyeket a kisember is meg tudott venni. Ha valaki még szénkefét is tudott reszelni az ütvefúróba, az a legügyesebbek kiváltsága volt. Lett sok szép lyuk a falon, ki lehetett aggatni a dédimama kislánykori fotóit a harmincas évekből. Szétfúrtunk mindent, ami a kezünk ügyébe került. Épp időben jött a rendszerváltás.

A kilencvenes évtized a csiszoló- és gyalugépeké lett, az arzenált hőlégfúvókkal, festékszórókkal, gérmarókkal és más elektromos lekanyarítókkal egészítettük ki. Túl sok érdes felület maradhatott rajtunk a kommunizmus világából, tele voltunk sarkokkal, naná hogy buktunk az elektromos kéziszerszámokra, s beszereztük a csiszolás és polírozás világszerte hódító kellékeit. Mert arra vágytunk, hogy fényesebbek, csiszoltabbak legyünk!

Mielőtt a flexkorszakba léptünk, tettünk egy kitérőt az akkus csavarhúzók világában. A haszontalan és olcsó villanytekerőket gyorsan fel kellett váltani a 220-as fúrógépbe helyezhető, csavartípusokra kialakított hegyekkel. Amelyek többsége általában csak egy-két csavar behúzását tették lehetővé. Én akkor fordultam vissza ebből a zsákutcából, amikor 100 (azaz száz) forintért vettem egy olyan csavarhegykészletet, amelyet alumíniumból gyártottak Kínában, de aztán csalafinta módon sárgarézszínre festettek. Nem kell ecsetelnem, mennyit bírt ki.

A flex teljesen megfelel az Orbán-éra mindent szétdaraboló, őrült tempójának. A mai kor fő tevékenysége nem a fúrás és a csiszolás, nem a ragasztás meg a légies átlapolás, hanem a visszavonhatatlan vágás. Ami egyben van, szét kell kaszabolni, mert ami egyben van, nem mi hagytuk egybe’ (by Matolcsy). Nem számít, ha közben levágjuk a lábunkat, ujjpercünket, könyökünket. Csak a hang számít, a vasnak nekitolt tárcsa ordítása, mely vasárnap délben is behatol a konyhaablakon. Jönnek a férfiak a hétvégi házakba, sivákolnak a flexszel.

Sarlót, kapát, kaszát éleznek, lógó csatornát igazítanak, szögvéget, kiálló csavart tompítanak, a gyémántvágóval cserepet, téglát, betont farigcsálnak. Száll a por meg a fémforgács, s hétfőn fehér bubákkal pólyálva indul vissza pihenni munkahelyére a szabadidejében fúró-faragó sokaság. Kiflexelte magát.

Rossz a neve: sarokcsiszoló. Merthogy régen (’88 táján), amikor a német Flex először gyártott 1200 wattos, két kilónál könnyebb winkelschleifert, a gyárból hazamentett vasból hegesztett kerítéselemek sarkait le lehetett vele csiszolni. Belső sarkok esetében ez nem ment már akkor sem. A flexet (Amerikában porter-cable) inkább vágásra használjuk. A kéziszerszámgyártók a kilencvenes években árasztották el a piacot az otthoni fúró-faragó güzü darabolási vágyának kielégítésére. Ilyen vagyok én is. A flexbe vetett hitem rendíthetetlen: nemrég az utcán egy fiatal fickó azt ordította a másiknak, hogy „szétvágom a fejed!” Kutattam, hol lehet a közelben egy kettőhúszas aljzat.

Hogy mi lesz a következő időszak kedvenc kéziszerszáma, nem tudhatom. De látom, hogy divatba jöttek a járólapok. Ezek cseréjéhez fel kell verni a kertekben a betont. Hatalmas, nagy teljesítményű, de megfizethető vésőgépekkel lehetne letámadni az önveszélyes barkácsokat. Így lehetne elérni, hogy amit egyszer kifúrtunk, elburkoltunk vagy összeragasztottunk, most saját kezűleg szétverjük. Aztán kezdődhet elölről az egész.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.