Tárolót kér az állam

Állami tulajdonba venné a jelenleg a Mol kezében lévő algyői stratégiai gáztárolót a kormány – az erről szóló javaslatot Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár nyújtotta be tegnap a parlamentnek.

A törvénymódosítás szerint ilyen biztonsági tároló csak állami tulajdonban lehet, s ha nem állami beruházásban épül meg egy földgáztároló, akkor a beruházó az üzembe helyezés napján köteles azt eladni az államnak. Az elképzelés szerint ennek megfelelően az üzemeltetéssel csak koncesszió keretében lehetne foglalkozni, a tárolást végző vállalkozásra pedig elővásárlási jogot kapna az állam. Lázár János indoklása szerint a lakossági fogyasztók érdeke miatt fontos a stratégiai földgáztárolás a jelenleginél szigorúbb kontrollja.

Magyarországon jelenleg egyetlen stratégiai földgáztároló van, ennek a Mol a többségi tulajdonosa. A tároló létrehozására 2006-ban írt ki pályázatot a Gyurcsány-kormány, amely elsősorban az orosz gázellátás fennakadásaival indokolta a biztonsági tároló szükségességét. A pályázatot a többségében magántulajdonú nemzeti energiatársaság nyerte meg mintegy 150 milliárd forintos ajánlattal.

A Szeged közeli Algyő mellett fekvő stratégiai gáztároló működtetése meglehetősen bonyolult rendszerben folyik. A gáz tulajdonosa ugyanis a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ), melyet a hazai energetikai vállalatok alkotnak. Mondhatni tehát, hogy nem állami szerveződésről van szó, de a működése erős állami felügyelet alatt áll, és vészhelyzet esetén a kitárolási gombot is az illetékes szakminiszter nyomja meg. A 2010-ben átadott földgáztároló tulajdonos-üzemeltetője az MMBF Földgáztároló Zrt., amely 26 százalékban az MSZKSZ, 74 százalékban pedig a Mol tulajdonában van.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a stratégiai földgázkészlet 1,2 milliárd köbméter, de a tároló összesen 1,9 milliárd köbméter befogadására alkalmas. 700 millió köbméter kapacitást tehát kereskedelmi tárolóként üzemeltetnek. Ám mivel e kettő fizikailag nem elválasztható, így a tároló minősítése csupán adminisztrációs kérdés.

A kiszivattyúzott gáz besorolása eddig nem okozott gondot, ugyanis a tárolóból még egy köbmétert sem kellett vészhelyzet miatt kivenni. A tároló kialakításának és a stratégiai készletek tárolásának költségét a gázhasználók állják. Ennek kötelező díja a köbméterenként 140 forint körüli lakossági tarifában nettó 2,06 forint, amit egyelőre beláthatatlan ideig kell fizetni a felvett hitelek törlesztése érdekében. Sokan morognak is amiatt, hogy a Molnak úgymond államilag garantált üzletet jelent egy voltaképp kihasználatlan üzem.

Válaszul a gázipar rendre az orosz gázstopok lehetőségét hozza fel, egybevetve annak kárait a nem túl magas köbméterenkénti díjjal. Az Orbán-kormány mindenesetre rontotta a megtérülést, először azzal, hogy 600 millió köbméter felett a miniszterre bízta a készletek stratégiaivá minősítését, másrészt ki is vett a korábban úgymond olcsón beszerzett stratégiai készletből távfűtési célra.

Manapság a Mol sem érzi magát kényelmesen ebben a helyzetben. Az iparágban már az év elején pletykálták, hogy „eladó a stratégiai tároló”. Ezt a hírt a Molhoz közeli források lapunknak akkor légből kapottnak nevezték, hozzátéve, hogy egy gazdálkodó cégnél persze „minden eladó”, ha jó árat adnak érte. Ezt neszelhették meg Lázár Jánosék is, s attól tarthatnak, hogy az ország stratégiai tárolója ellenőrizhetetlen tulajdonba kerülhet.

Igaz, úgy tudjuk, erre az esetre az MSZKSZ-nek is elővásárlási joga van. Lapunk értesülései szerint nem elképzelhetetlen, hogy az MSZKSZ hamarosan meg is vásárolja a stratégiai tárolót. Ehhez az akár százmilliárd forintra is becsült adásvételhez viszont bizonyára újabb hitelt kell felvennie, ami a köbméterenkénti díj emelésével járhat. Valószínűleg ezt hivatott kiküszöbölni a tegnap benyújtott javaslatnak az az eleme, amely lehetővé teszi a stratégiai tároló az államnak ajándékozását, s így az ellenértéket a Mol leírhatná az adójából – kérdés, mit szól ehhez a cég. Az iparágat a beadvány állítólag meglepetésként érte (bár az előzmények tükrében ez nem biztos, hogy teljesen fedi a valóságot), mindazonáltal megkeresésünkre a hírt sem az MSZKSZ-nél, sem a Molnál nem kívánták kommentálni.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.