– A kurva anyád – hajtogatta indulatosan a hajléktalan a 76-os trolin. Nem tudni, kinek mondta, de a biztonság kedvéért úgy tíz másodpercenként megismételte kifakadását.

– Ilyenkor persze nincs ellenőr, aki leszállítaná ezt az állatot – jegyezte meg egy piros blúzos, kissé terebélyes asszony a vele szemben ülő vastagszemüveges nőnek.

– Az ellenőrök csak a tizenéves gyerekekkel merik összemérni az erejüket. Azokat a busz alá is hajtják – válaszolta a nő.

– Senki se hajtotta őket a busz alá, menekülni akartak a taknyosok. Aki nem fizet, azt büntessék is meg. Azért megy tönkre az ország, mert itt nem fizet senki – mormolta maga elé egy erősen kopaszodó, hózentrágeros férfi.

Hátulról megütögette a vállát egy huszonéves fiatalember.

– Maga hány éves? – kérdezte.

– Hetvenkettő – mondta a hózentrágeros, próbált hátranézni, de nehezen tudta fordítani a fejét. A fiatalember így arca helyett a tarkójába mondta.

– Akkor maga sem fizet, ne járjon a szája!

– Én megdolgoztam érte. Maga meg fényes délelőtt itt buszozik. Fogalma sincs, mi a munka – vágott vissza neki az erősen kopaszodó.

– Nincs melóm, tényleg nincs. Nyögöm a maga elkúrt rendszerét – folytatta a huszonéves.

– Azt nyögi maga, amit a mostaniak elkúrnak. Hazug, tetves banda – kapcsolódott a beszélgetésbe az első ülésen fészkelődő nő.

– Ha tudni akarják, én is ingyen utazom – adta föl magát a vastag szemüveges nő. – A kislányom súlyos beteg, azért jár a kedvezmény. Annak se legyen jobb sorsa, aki ezt irigyli tőlem.

A piros blúzos asszony visszakanyarodott az eredeti témához.

– Én az ilyen hajléktalanokat kivinném járdát locsolni, ott aztán ők is megmoshatnák a képüket – és kimutatott az ablakon a járdát locsolókra.

– Minek kell öntözni a járdát? – szólalt meg váratlanul a hózentrágeros felesége. – Takarítani kellene inkább. Nézzék meg, a víztől csak megduzzad a rengeteg kutyaszar.

– Én ezeket a kutyásokat úgy megadóztatnám, hogy belefeketednének – dünnyögte a hózentrágeros.

– Ne a kutyásokat adóztassa, grószfater, hanem azt a sok kommunista kriptaszökevényt, akik a mai napig rabolt villákban élnek – győzködte az öreget a mögötte ülő fiatalember. – Ki kellene telepíteni őket a prérire, a francba.

– Nem maga találta ki, volt már ilyen – hűtötte le az első sorban ülő nő. – Akkor legalább magának is lenne munkája, elmehetne velük a prérire fegyveres őrnek.

– Ez tetszik – nyugtázta a fiatalember.

– A kurva anyád – hajtogatta a hajléktalan.

Szép nap volt. Csak huszonhét fokot mutatott a hőmérő.