A közösség és más egyházak, civil szervezetek beszámolóiból azt is tudjuk, hogy mostanában nem ugyanazok állnak sorba, akik tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Korábban csak hajléktalanok, mostanában nyugdíjasok, nagycsaládosok, lakhatással, munkával rendelkező emberek is. Olyanok, akik hónap végén másképp már nem tudják megoldani az étkezést, vagy akik így tudnak spórolni a számlákra. Hétvégenként bajban vannak – olyankor nem osztanak ingyenebédet.

És ezek a sorok nem lesznek rövidebbek: elég azokra gondolni, akik idén kerültek vagy most, a Matolcsy-csomaggal kerülnek még nehezebb helyzetbe. Azokra a szegényekre, akiknek a segélyplafon bevezetésével a kevésnél is kevesebb jut, a közalkalmazottakra, akik elesnek a nyugdíj melletti pénzkereső munka lehetőségétől, vagy a tanárokra, akik épphogy csak elhitték, máris lemondhatnak a béremelésről. Nincs persze megszorítás most sem, csak ezeknek az embereknek (is) kevesebb lesz a pénzük.

Ők fizetik meg a kormány nagy szembenézését a valósággal. Megint azok, akiknek amúgy sem jut sok. Marad az egykulcsos adó, marad a jövedelemtől függetlenül járó családi pótlék. Akiket távolról sem fenyegetett a veszély, hogy egyszer be kell állniuk azokba a bizonyos sorokba, most sem fognak megérezni szinte semmit. Akik viszont azzal a gondolattal nézték a Blaha Lujza téri fotót, hogy egyszer talán ők is ott fognak várni, most még közelebb kerültek ehhez. És ami a legfájóbb: áldozatuk nagy része felelős politikával elkerülhető lett volna.

Ebédosztás a Blaha Lujza téren