Egészségesen öregen

„Az öregedés mítosza” című könyvében Joseph Chang azt írja, hogy születésünk pillanatától öregszünk.

Itt SZÚR, ott SZÚR

A fiatalok nyilván elképzelni sem tudják, de az ötven felettieknek nem kell bizonygatni: voltak olyan idők, amelyek során amatőr mérkőzésekre is megtelt a Népstadion, minden május utolsó vasárnapján 70-80 ezer ember gyűlt egybe a lelátókon.

Óvatos társkereső

A párválasztás az élet nagy kihívása, ami régen tényleg holtodiglan kötelék volt.

Testreszabott váltás

A világháló e téren is sokféle tanáccsal szolgál, szinte nincs olyan nap, hogy ne jelenne meg egy ilyen témájú írás.

Véletlenül sem marad nyugton

Született optimista vagyok – összegzi a Lengyel Intézet kulturális programszervezője, Takács Malgorzata, azaz Gosia élete vezérelvét.

 

Méregdrága húsnak is lehet híg a leve

Változatos és egyre keményebb trükköket vetnek be az árubemutatókat szervező cégek a nyugdíjasok behálózására.

Évente több száz panasz érkezik a hatósághoz a termékbemutatók szervezőivel kapcsolatban, és 80-90 esetben végeznek ellenőrzést a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) munkatársai. Csakhogy hiába a kemény hatósági fellépés, a szervező cégeknek sokszor csak csekély bírságot kell fizetniük. Az a gond, hogy a tevékenységük többé-kevésbé legális: a szórólapokkal vagy hirdetésekkel fürdőbe, étterembe, társasutazásra csábított nyugdíjasok többórás termékbemutatókon vesznek részt, és különféle agresszív kereskedelmi technikákkal, nemritkán erős lelki presszúrával ráveszik őket, hogy a bóvlit sokszoros áron vegyék meg.

Az így létrejött adásvétel élő jogi szerződésnek minősül. A trükköket számba venni is nehéz, egyre gátlástalanabb, keményebb a bemutatók hangvétele – tudtuk meg az NFH-nál. Az árubemutatókra általában postai szórólapokkal, hirdetésekkel toborozzák a résztvevőket: kellemes kirándulást, ingyenebédet ígérnek. A szervezők gondosan ügyelnek rá, hogy csak nyugdíjasok vegyenek részt a bemutatón. A kutyafuttában lebonyolított városnézés vagy fürdőzés után a társaságot beterelik egy előadóterembe, majd kattan a zár, és kezdetét veszi az agymosásnak is betudható többórás előadás.

Előfordult, hogy az üzletkötő az ott lévőket a családtagjaik ellen hangolta, mondván, a rokonok azért ellenzik a több százezer forintos gyapjútakaró megvásárlását, mert ők akarják megörökölni ezt a pénzt, és arra biztatott, hogy vállalják fel a konfliktust. Más esetben elkérte az egyik résztvevő gyógyszereit, és a pódium közepén elégette őket. Így mutatta be, hogy mennyi „ártalmas szén” marad hátra a gyógyszerek nyomán, ezzel szemben – állította – az ő (százezrekbe kerülő) masszázsfotelének a használata egészséges.

Megtörtént, hogy a résztvevők között kisorsoltak százezer forintot, majd a folyosón elvették a nyertestől a pénzt, és közölték vele: a nyeremény úgy értendő, hogy annyival olcsóbban kapja meg a terméket. Egy bemutatón meg azt közölték az egyik résztvevővel, hogy 5000 forintért megkapott egy porszívót. A kisnyugdíjas boldogan aláírta a szerződést, majd másnap kiderült, hogy az csak a foglaló volt, és a porszívó ára 600 ezer forint. A sorozatos vizsgálatok nyomán a termékbemutatósok is változtattak a stratégián. Egyre gyakrabban az áruházak parkolójában szólítják le a nyugdíjasokat, és rábeszélik őket arra, hogy a lakásukon tartsanak termékbemutatót.

Elállási jog

A termékbemutatókra a távollevők között kötött kereskedelmi szerződésekről szóló kormányrendelet vonatkozik, amely szerint az adásvételtől nyolc napon belül elállhat a vevő. Egyes cégek elhallgatják ezt, vagy miután kiárusították bóvlikészletüket, gyorsan megszűnnek, így nincs kinek benyújtani az elállást. A tisztességtelen szerződési kitételek miatt az NFH számos közérdekű pert indított és nyert meg az utóbbi években.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.