Az államtitkári közbenjárására november végéig elvileg tartósan megmarad a jelenlegi átvételi ár. Hogy aztán ez valóban így lesz-e, majd eldől. A kormányzat hasonlóan sikeres akciók során van már túl: majdnem leszedette a multik polcairól az importtejet, megvédte az áruházak akcióitól a dinnyeárat. Igaz ugyan, hogy e lépések nyomán kevesebb jut az áruból a kispénzűek asztalára, de a hírekben jól mutat a szépen fényezhető patrióta szerepvállalás.

Az árak körüli játszadozás nem új divat, csak éppen a rendszer hiányzik belőle. A fűtésszezon közeledtével például rendre megindul a huzakodás a gáz- és a távhőár emelésének korlátozása körül (válaszul persze a szolgáltató a tartozások szigorúbb behajtását rendeli el), lesz majd kilakoltatási moratórium is, azt pedig külön kíváncsian várjuk, hogy az elkerülhetetlennek látszó élelmiszer-drágulás ellen hogyan is veszi fel a harcot a kabinet.

Talán hatósági áras lesz a karaj. A kormányzaton belül mintha újraéledt volna a boldogult emlékezetű anyag- és árhivatal szelleme. Ha a piac nem akar rendesen viselkedni, hát eldöntjük, mi mennyibe kerüljön. Ennek megtiltjuk, hogy emeljen, attól meg elvárjuk, hogy drágábban vegyen árut, mint amennyit az ér. A napi forgalom megfogható végpontjain húzunk-eresztünk, miközben a valódi folyamatok konokul járják a maguk útját. A feldolgozó például feketén vesz majd néhány ezer tonna almát, vagy ismét kisebb erdőségek tűnnek majd el ott, ahol a szolgáltató leszereli a gázórákat. Mert a „lé” természete már csak ilyen.