„Nekem nem hazám”
Most, amikor telefonon kérdeztük meg erről Keleti Ágnest izraeli herzliya-i otthonában, a 92 éves sportfenomén így válaszolt: – Az igazi hazám nem ott van, mert megölték az apámat, a családomat. Ezt nem lehet elfelejteni! Kérdésünkre, mit szól ahhoz, hogy a Magyar Zsidó Múzeum nemrég nyílt kiállításán, amelynek címe: Egykor nekik szólt a himnusz, ő is kiemelt helyet kapott, így reagált: – Ötszörös olimpiai bajnok voltam.
A kiállításon 15 magyar zsidó sportoló portréjával ismerkedhetünk meg. Olimpiai bajnokok, kiváló edzők és sportszakemberek sorsával, akiknek az olimpiai győzelem többet jelentett a dicsőségnél, mivel zsidóként a díj az egyenrangúság, az egyenlőség megszerzését is jelentette. Egykor nekik és értük szólt a magyar himnusz, de sokukat sportsikereik ellenére munkaszolgálatban, haláltáborban vagy gettóban gyilkoltak meg.
– Az elfeledett zsidó sportolókról szól ez a kiállítás. Mindenekelőtt arra kerestünk választ, hogy mi lehetett az oka annak, hogy a sport világában ilyen nagy volt a zsidók számaránya – magyarázta Faragó Vera, a kiállítás kurátora. A korlátozott hely miatt (220 négyzetméteres a kiállítótér) vannak, akik jelentős érdemeik dacára nem kerültek a bemutatott sportolók közé. Az Új Élet című lapban Homlokukon babérkoszorú címmel néhány éve közzétették Molát Ferenc sporttörténész közel negyven magyar zsidó sportolóval készített interjúját.
– Most sokan nem kerültek be a kiállításba, annak idején viszont nemegyszer előfordult, hogy a sportoló családja vagy maga az interjúalany tiltakozott, tagadva zsidóságát, követelve a róla szóló cikk visszavonását. Ez történt például egy hatszoros olimpiai vívóbajnok, egy tornász olimpiai bajnoknő és egy kétszeres olimpiai bajnok vízipólós esetében – emlékezett Molát Ferenc.
Az első világháborúig megrendezett öt újkori olimpia tizenegy magyar aranyérméből ötöt zsidó sportolók szereztek, további kettőt pedig a Londonban (1908) és Stockholmban (1912) is győztes kardcsapat tagjaként Fuchs Jenő, Földes Dezső, Werkner Lajos hozott el, írta Zeke Gyula történész A nagyvárosi kultúra új formái és a zsidóság címmel a Budapesti Negyed 1995-ben megjelent kiadványában.
Ugyanakkor az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) 1895-ben megjelent évkönyvében ez állt: „Ha a magyar zsidó hazafiságán és műveltségén kívül egészséges, edzett testtel és önérzettel fog rendelkezni, akkor csak vallása révén lesz különbség közte és a haza más hazafias érzelmű lakója között. Akkor lesz csak igazán befejezve a mindnyájunk által kívánt beleolvadás a nemzetbe”. A testi nevelés és a zsidóság címen közölt cikk szerzője dr. Schushny Henrik (1857–1929), budapesti iskolaorvos és tanár volt, aki a zsidók asszimilációjának lényegére mutatott rá.
„A zsidók által hagyományosan elhanyagolt testi nevelés, amely Schushny szerint fokozza nemcsak a testi erőt, de egyszersmind növeli az önbizalmat és az önérzetet, az utolsó akadályokat is elháríthatja a zsidók asszimilációjának útjából”, állapította meg Andrew Handler A gettótól az olimpiai játékokig: Zsidó sportolók Magyarországon címen New Yorkban, 1985-ben megjelent tanulmányában.
„A kiemelkedő zsidó sportolókat szinte valamennyi sportágban megtalálhatjuk, kivételt talán csak ... a lovaspóló és ... az öttusa képezték”, írta a kiállítás katalógusában Szabó Lajos, a Magyar Sportmúzeum igazgatója, aki megállapította: „A legtöbb olimpiai sikert a zsidó sportolók a vívásban érték el. A vívás iránti nagy érdeklődésüknek a magyarázata, hogy a zsidóságot kiemelkedően magas iskolázottság jellemezte. A korban elterjedt párbaj esetén a párbajképesség kritériuma az érettségi volt, s így a párbajképes zsidók esetében talán a lehetséges inzultusok nagyobb száma, egyfajta önvédelmi szándék terelte az ifjakat a vívás felé”.
Magyarország első egyéni olimpiai bajnoka a zsidó származású Hajós Alfréd (1878–1955), eredeti nevén Guttmann Arnold volt. Az első újkori olimpián, Athénban 1896-ban a 100 és 1200méteres gyorsúszásban szerzett dicsőséget Magyarországnak. Rá mint futballjátékosra, kiváló építészre, stadionépítőre és sportvezetőre is emlékezhetünk. Az úszásnál maradva a nőknél kell megemlíteni Székely Évát (1927–), aki, azután, hogy 1941-ben zsidó származása miatt kitiltották a margitszigeti sportuszodából, elhatározta, hogy olimpiai bajnok lesz. 1952-ben a helsinki olimpián 200 méteres mellúszásban nyert olimpiai aranyérmet, ezen kívül nyolcszoros főiskolai világbajnok, tízszeres világrekorder, tizenkétszeres Európa-csúcstartó. A kiállításon kiemelt helyet kapott a tőrvívó Elek Ilona (1907–1988), aki az első magyar női olimpiai bajnok volt.
Először az 1936-os berlini olimpián szerzett aranyérmet, legyőzve ezzel a szintén zsidó származású német, 176 centiméter magas Helene Meyert, akit Hitler külön parancsára Amerikából hozattak el a berlini olimpiára. Elek Ilonát zsidóként éppen akkoriban utasították ki – húgával, Margittal együtt – itthon a Honvéd Tiszti Vívó Klubból. A berlini olimpia előtt a Nemzet Szava című jobboldali lap így írt: „Zsidóktól hemzseg a magyar olimpiai küldöttek névsora. Sőt a vezetők is legnagyobb részt zsidók. Ne is számítsunk magyar sikerekre Berlinben, bárhogy is hazudja a remélendő sikereket a zsidó sajtó”.
Végül 1936-ban a berlini olimpián Magyarország tíz aranyérmet szerzett, lélekszámához viszonyítva világelső lett, s ebben öt zsidó származású versenyzőnek is része volt. Elek Ilona mellett olimpiai bajnok lett birkózásban Kárpáti Károly, vívásban Kabos Endre, s az akkori aranyérmes vízilabdacsapatnak Bródy György és Sárkány Miklós is tagja volt. A nagy női bajnokok között fontos megemlíteni még Kronberger Lilit (1890–1974), az első magyar zsidó sportolót, aki korcsolyázásban világbajnokságot nyert, és aki 1908-tól négy éven át a női műkorcsolyázás világbajnoka volt. Kodály ösztönzésére ő vezette be a gyakorlatok zenére történő bemutatását.
A korcsolyánál maradva: Wintner István (1909–1944) 1932-ben lett magyar gyorskorcsolyázó bajnok. Az 1941-es bajnokság egyik versenye előtt azt vette észre, hogy valaki kivette a szekrényéből és elfűrészelte a korcsolyáját. A család által a kiállítás rendelkezésére bocsátott elfűrészelt korcsolyába tett kis papíron ez a szöveg állt: „Zsidóknak nincs helye amagyar sportban”. Wintnert 1943-ban munkaszolgálatra hívták be, ahonnan soha nem tért vissza.
A kiállítás központi helyén áll azoknak a zsidó sportolóknak és szakembereknek a tablója, akiket deportáltak és meggyilkoltak. Köztük a briliáns labdarúgó-tehetség, Braun József (1901–1943), becenevén Csibi, aki sokgyermekes szegény családban született. 1918-ban, 17 évesen játszott először a magyar válogatottban. 1919-ben az év labdarúgójává választották. 27 alkalommal volt magyar válogatott. 1943-ban munkaszolgálatban pusztult el Ukrajnában. Brüll Alfréd (1876–1944), a sportszervezés és mecenatúra legnagyobb magyar zsidó alakja, aki az MTK futballklub bőkezű támogatása mellett legalább tíz sportág magyarországi meghonosításában vállalt úttörő szerepet.
1940-41-ben, a második zsidótörvény miatt Svájcba emigrált, de két év múlva, mivel tévesen informálták a helyzetről, visszatért Magyarországra. 1944-ben, 64 évesen Auschwitzba deportálták, ahol meggyilkolták. A kiállításnak az „Akik jeltelen sírban nyugodnak” feliratú részét Petschauer Attila (1904–1943) zárja: a magyar vívósport kiválósága, akit Szabó István A napfény íze című filmjében megörökített, már 20 évesen magyar bajnok volt. 1942-ben hívták be munkaszolgálatra. Annak ellenére, hogy bejáratos volt a legmagasabb körökbe, ifj. Horthy Miklós barátja volt, nem akadt egyetlen mentora sem, aki megakadályozta volna, hogy a Don-kanyarba küldjék, ahol a magyar keretlegények halálra kínozták.
