Mintagyanúsított volt Safarov
Magyart annak idején az azeri nagykövetség kérte fel a gyanúsított képviseletére, akinek korábban kirendelt védője volt. Később egy azeri ügyvéd is bekapcsolódott az eljárásba, de Magyar szerint többet ártott, mint használt: a vádlott javára enyhítő körülményként olyan érveket hozott fel, amelyek a bíróságban kizárólag ellenérzéseket válthattak ki. Nehéz ugyanis egy előre kitervelten, aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságot – legalábbis a cselekményt így minősítették – kizárólag nemzeti érzelmekkel magyarázni. Az ügyvéd úgy véli, sokkal egyszerűbb lett volna a védelem dolga, ha Safarov „párbajra” hívja ki későbbi áldozatát.
Az azeri katona „mintaszerű” vádlott volt, hiszen példásan együttműködött a hatóságokkal – állítja Magyar György. Tettének elkövetése után a helyszínen várta meg a rendőröket, átadta a tárgyi bizonyítékokat, beismerő vallomást tett – még a balta vásárlásakor kapott számlát is odaadta –, és a magánzárkát ugyancsak fegyelmezett katonához méltó türelemmel viselte. Annak ellenére azonban, hogy Safarov az ügyvéd szerint igen értelmes ember, az eljárás során nemigen állt elő saját indítvánnyal, hanem kizárólag a „parancsoknak” – védői instrukcióknak – megfelelően járt el. Ezért ő maga azt gondolja, hogy most sem az elítélt, hanem inkább az azeri hatóságok kezdeményezték az átadását.
Az ügy egyébként Magyar szerint szakmailag érdekes feladatot jelentett, látszólagos egyszerűsége ellenére is. Egy látszólag „sima” emberölés hátterét kellett ugyanis feltárni, és az ügyvéd az eljárás során igyekezett is mindent megtenni annak érdekében, hogy tisztázódjék: Safarov mély nacionalizmusa, illetve korábban átélt élményei hatására cselekedett. Ez utóbbi kapcsán a védelem fontos érve volt, hogy gyermekként végig kellett néznie, amint örmények lefejezik a nővérét és a nagynénjét.
Négy szakértői csoport is vizsgálta a vádlottat: ezek közül három arra a következtetésre jutott, hogy Safarov poszttraumás stresszben szenved, és csupán egy grémium látta ezt másként. Magyar György erre és más enyhítő körülményekre – például arra, hogy az azeri férfit örmény társai megalázták, amit ő a hazája elleni támadásként élt meg – négy és fél órás perbeszédben igyekezett felhívni a bíróság figyelmét, mérsékelt sikerrel. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést sikerült elkerülni, de a határozott idejű börtönbüntetés kiszabását már nem tudta elérni. Így maradt az életfogytig, de harminc év után Safarov feltételesen szabadlábra kerülhetett volna.
Az ügyvéd úgy látja, méltányos lett volna, ha valamelyest enyhébb büntetést szabnak ki. A kiadatással kapcsolatos kérdésünkre pedig elmondta: meglepte, hogy a jogerős ítéletet nem kell Safarovnak kitöltenie. Ebben – szerinte – közrejátszott az igazságügyi kormányzat „ügyetlenkedése”. Külföldivel szemben kiszabott jogerős ítélet végrehajtását át lehet adni a terhelt államnak, de – különösen a mostani ügy körülményeinek ismeretében, amikor köztudott volt, hogy Safarovot hazájában nemzeti hősnek tekintik – a magyar kormánynak gondolnia kellett volna arra, hogy megfelelő jogi formában garanciát kérjen partnerétől: a terhelt a büntetését valóban ki is fogja tölteni – emelte ki az ügyvéd. Ehhez nem elég egy általánosságokat tartalmazó papír.
A Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott azeri levél egyébként tartalmazza, hogy az azeri hatóságok az Európa Tanácsnak az elítélt személyek átszállításáról szóló strasbourgi egyezménye szerint járnak el, és az ítéletet nem fogják megváltoztatni. Jelezték ugyanakkor, hogy életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a vádlott az azeri jog szerint legkorábban 25 év után bocsátható szabadon. Arra viszont nem vállaltak kötelezettséget, hogy Safarov valóban ki is fogja tölteni ezt az időt.
