Ez még a jövő, az Ansari X Prize (amelynek elnyeréséért két héten belül kétszer kellett magántőkéből fejlesztett „emberes” űrhajónak feljutnia a világűrbe) tízmillió dollárja viszont már elkelt, megadva a startjelet az űrverseny második felvonásához. A Boeing hétszemélyes űrhajót ígér három éven belül, a NASA több magáncéggel is tárgyal a Föld és a Nemzetközi Űrállomás közötti „űrtaxiszolgáltatásról”, komoly tőkéscsoportok szövetkeznek Föld-közeli kisbolygók ásványkincseinek kibányászására.

A tudományos hátteret (és sokszor a szakembereket) azok az amerikai és orosz intézmények biztosítják, amelyek elsőként az 1969 és 1972 között zajló űrversenyben mérték össze az erejüket. Az akkor az űrkutatásba invesztált közjavakból most, negyven évvel később magántőke lehet, ha megindul az űrgyarmatosítás. Itt, a Földön a hasonló folyamatokat mindig fegyveres konfliktusok kísérték – a fegyverkezési verseny mellékágának indult űrvetélkedés egyelőre békés, ám senki nem garantálja, hogy az is marad.

De nem ettől olyan izgalmas: a világ néhány vezető kutatója (Stephen Hawkinggal az élen) azt állítja, hogy az elérhető bolygók meghódítása az emberiség jövőjének záloga – főként, mert a Földet jó eséllyel lakhatatlanná fogjuk tenni. Vagyis ebben a versenyben az emberiség fut versenyt az idővel, és csak akkor győzhet, ha az űrbéli építkezésben gyorsabbak leszünk, mint a földi életfeltételek lerombolásában. Az első forduló – a látványos kardcsörtetés ellenére – sokkal békésebb volt: Neil Armstrongék még a dicsőségért repültek. Most valóban a lét lehet a tét.